A Hihetetlen család kritika: a szuperhősfilm, ami előbb értette meg a műfajt, mint maga a műfaj
Van az a pillanat, amikor egy egykori szuperhős a bevásárlóközpont parkolójában rájön, hogy a nadrágja már nem csak a hősiességtől feszül. A Hihetetlen család pontosan erről a pillanatról szól: a dicsőség utáni életről, a kiégésről és arról, hogy mit kezd az ember a tehetségével, ha a világ már nem kér belőle. Brad Bird filmje ráadásul úgy akciódús, hogy közben fájdalmasan emberi.
Az egyik legjobb szuperhősfilm, ami valaha készült, és mellesleg az egyik legjobb családi film is.
A Hihetetlen család előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2004. november 25. |
|---|---|
| Rendező | Brad Bird |
| Szereplők | Craig T. Nelson, Holly Hunter, Sarah Vowell, Spencer Fox, Jason Lee, Samuel L. Jackson |
| Műfaj | Akciófilmek, Kalandfilmek, Animációs filmek, Családi filmek |
| Hossz | 115 perc |
| Ország | Amerikai filmek |
Miről szól? Egy hős, akinek betiltották a munkáját
Mr. Irdatlan valaha az a fajta szuperhős volt, akit mindenki szeretett. Aztán egy nap egy kotnyeles rajongója miatt majdnem tömegszerencsétlenség lett a mentésből, a sajtó felhúzta a közvéleményt, a kormány pedig meghozta a radikális döntést: a szuperhősök ténykedése tilos, a hősöknek be kell illeszkedniük a normális társadalomba.
Így lesz Mr. Irdatlanból Bob Parr, aki egy békés kertvárosban él szintén szuperképességű feleségével és gyerekeivel. A legnagyobb ellenfele már nem egy gonosz zseni, hanem az unalom és a derekán gyarapodó zsírpárnák. Aztán egy nap jelentkezik egy titokzatos megbízó, és Bob, aki annyira éhes az akcióra, hogy szinte remeg, felkerekedik egy távoli szigetre egy szigorúan titkos küldetésre.
Többet nem is árulok el, mert a film egyik legnagyobb öröme, ahogy ebből az alaphelyzetből kibontja a történetet. Annyit viszont elmondhatok: ez a felállás sokkal mélyebb, mint aminek első hallásra tűnik.
Középkorú válság, köpenyben
Amit Brad Bird itt csinál, az a legtöbb élőszereplős szuperhősfilmnek a mai napig nem sikerül: a képességeket nem csak látványelemként, hanem jellemként kezeli. Bob ereje a nyers erő, és pontosan ilyen apa is: aki mindent a vállára akar venni, és nem tud mit kezdeni azzal, hogy már nem ő a legfontosabb ember a szobában. Helen, azaz Elastigirl, a nyúlékony anya, aki szó szerint is mindenfelé kinyújtózik, hogy egyben tartsa a családot.
A gyerekek ugyanígy működnek. Violet a láthatatlanná válás képességével él, ami egy kamaszlánynál nem is lehetne találóbb metafora. Dash, a villámgyors kisfiú pedig egy olyan világban nő fel, ahol nem szabad megmutatnia, mennyire különleges. A film egyik központi kérdése éppen ez: mi történik, ha egy társadalom a különlegességet átlagossággal akarja helyettesíteni?
Ettől lesz a film felnőtteknek legalább annyira szóló mű, mint gyerekeknek. A gyerek a szuperképességeket és a poénokat látja, a felnőtt meg azt, hogy egy férfi a munkahelyén lassan megfullad, egy házasság feszül, és egy család próbálja kitalálni, kik is ők valójában.
A hangok, amik életet lehelnek a figurákba
Craig T. Nelson Bob Parrként tökéletes választás: a hangjában egyszerre van ott a régi hős magabiztossága és a fáradt irodista beletörődése. Holly Hunter Helenje pedig a film szíve, határozott, vicces, és közben végig érezni, mennyi minden nyomja a vállát.
Sarah Vowell Violetként zseniálisan hozza a kamaszos zárkózottságot, Spencer Fox Dash szerepében pedig pont annyi energiával dolgozik, amennyi egy alig féken tartható kisfiúhoz kell. Jason Lee Buddy Pine-ként, vagyis Syndrome-ként élvezetesen idegesítő és fenyegető egyszerre, ami nem kis teljesítmény.
És akkor ott van Samuel L. Jackson Frozone szerepében. Kevesebb idő jut neki, mint szeretnénk, de minden jelenete ül. Elizabeth Peña Mirage-ként rejtélyes és hűvös, pont olyan, amilyennek egy titokzatos megbízó követének lennie kell. A kis Jack-Jack hangjaként Eli Fucile is felkerül a stáblistára, és bár a legkisebb Parr nem a dialógusairól híres, a jelenlétét nem lehet nem szeretni.
Brad Bird, a rendező, aki akciófilmet akart csinálni, nem rajzfilmet
A film legnagyobb erénye a rendezés. Brad Bird nem úgy kezeli az animációt, mint egy gyerekeknek szóló médiumot, hanem úgy, mint egy eszközt, amellyel bármit meg lehet mutatni. Az akciójelenetek ritmusa, a vágások, a térérzékelés egy klasszikus kémfilmet idéznek, és ez nem véletlen: az egész film hangulata a hatvanas évek kémfilmjeinek és retró futurizmusának szerelmeslevele.
A 115 perces játékidő egy animációs filmtől szokatlanul hosszú, mégsem érezni üresjáratot. Bird hagyja levegőzni a családi jeleneteket, a vacsoraasztalnál zajló veszekedés legalább annyira feszült, mint bármelyik robbanás. Ez a bátorság, hogy a csendes pillanatoknak is teret ad, választja el ezt a filmet a felejthető animációs akciófilmektől.
Látvány, zene és a retró varázs
A 2004-es premier óta sok víz lefolyt, az animációs technika rengeteget fejlődött, a film mégis meglepően jól öregedett. Ennek oka a stilizált dizájn: a figurák nem a fotórealizmusra törnek, hanem karikatúraszerűek, így nem avulnak el úgy, mint a valóságot utánzó próbálkozások. Bob hatalmas felsőteste és vékony lábai, Helen formái, a kertvárosi házak és a titkos bázisok mind egy egységes, magabiztos vizuális világot alkotnak.
A zene és a hangzás ugyanennek a retró érzésnek a része. A pörgő, rézfúvós, kémfilmes hangulat végig hajtja a cselekményt, és pontosan tudja, mikor kell lazítani, és mikor kell rákapcsolni. Ritka az olyan animációs film, ahol a zene ennyire szervesen része az identitásnak.
Hol lehet gyenge pontja?
Ha nagyon keresem a hibát, akkor azt mondanám, hogy a film eleje, a kertvárosi rész, a legkisebb nézőknek lassú lehet. Aki egyből lézereket és robbanásokat vár, annak kell egy kis türelem, mire a cselekmény igazán beindul. Ugyanakkor ez a lassabb tempó ad súlyt mindannak, ami utána jön.
A másik dolog, amit érdemes tudni: a film néhol meglepően sötét és komoly. Nem gyerekes, nem cukormázas, és a veszélyérzet valódi. Aki egy könnyed, csak nevetős családi mozira számít, az meglepődhet. Szerintem ez erény, de a legkisebbekkel érdemes számolni vele.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki szereti a szuperhősfilmeket, a kémfilmes hangulatot és az okos családi mozikat. Különösen azoknak a szülőknek, akik végre olyat néznének a gyerekkel, ami nekik is legalább annyira szól.
- Inkább hagyd ki, ha: Akit idegesít az animáció, vagy csak nonstop akciót akar már az első perctől. A nagyon kicsi gyerekeknek egyes jelenetek túl feszültek lehetnek.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Vasóriás (1999), Pókember: Irány a Pókverzum! (2018), Megaagy (2010), Toy Story (1995), A Hihetetlen család 2. (2018)
Gyakori kérdések
Miről szól A Hihetetlen család?
Egy egykori szuperhősről, Mr. Irdatlanról, aki a szuperhősök betiltása után Bob Parr néven él a családjával egy kertvárosban, míg egy titokzatos megbízó egy távoli szigetre nem hívja titkos küldetésre.
Hány perces A Hihetetlen család?
A film 115 perces.
Mikor jelent meg A Hihetetlen család?
A film premierje 2004. november 25. volt.
Ki rendezte A Hihetetlen családot?
A filmet Brad Bird rendezte.
Kik a szinkronhangok az eredeti változatban?
Craig T. Nelson (Bob Parr), Holly Hunter (Helen Parr), Sarah Vowell (Violet), Spencer Fox (Dash), Jason Lee (Syndrome), Samuel L. Jackson (Frozone) és Elizabeth Peña (Mirage).
Mi A Hihetetlen család eredeti címe?
Az eredeti címe The Incredibles.
Érdemes ma is előkapni a Parr családot?
Abszolút. A Hihetetlen család nem csak a maga idejében volt kiemelkedő, hanem ma, a szuperhősfilmek túltelített korában talán még jobban ragyog. Brad Bird filmje emlékeztet arra, hogy a szuperképesség önmagában semmit nem ér, ha nincs mögötte valódi ember, valódi félelem és valódi szeretet. Nézd meg újra, nézd meg a gyerekeiddel, és figyeld meg, hányszor ismered fel magad Bobban, aki csak egy kicsit még hős akar lenni.