A Maszk kritika: Jim Carrey arca, ami nem fért bele a kilencvenes évekbe
Vannak filmek, amelyekre úgy emlékszünk, mint egy zöld színű cukorsokkra, és A Maszk pontosan ilyen. Chuck Russell vígjátéka 1995 tavaszán ért el hozzánk, és egy csapásra bebizonyította, hogy Jim Carrey arca nem is arc, hanem különleges effekt. Újranéztem, és megmondom őszintén: a vigyor ma is széles, még ha itt-ott meg is kopott a festék.
Egy rajzfilmfigura, aki véletlenül élő emberbe költözött, és ettől a kilencvenes évek egyik legszórakoztatóbb vígjátéka lett.
A Maszk előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 1995. március 23. |
|---|---|
| Rendező | Chuck Russell |
| Szereplők | Jim Carrey, Peter Riegert, Peter Greene, Amy Yasbeck, Richard Jeni, Orestes Matacena |
| Műfaj | Vígjátékok, Fantasy filmek, Krimik, Romantikus filmek |
| Hossz | 101 perc |
| Ország | Amerikai filmek |
Stanley, a világ legszerencsétlenebb embere
A kiindulópont egyszerű, és pont ettől működik. Stanley Ipkiss az a fajta ember, akinek a kenyér mindig a vajas felére esik, és akkor is ő kér bocsánatot, amikor őt lökik fel. Kétbalkezes, szerény, kicsit szánalmas, és pont annyira szerethető, hogy az első tíz percben már szurkolunk neki. Aztán jön a fordulat: egy ősi maszk kerül a kezébe, és amint az arcára húzza, Stanley többé nem az, aki volt.
A maszkos alteregó minden, ami Stanley nem: szemtelen, szívdöglesztő, gátlástalanul szórakoztató, és minden trükk a kisujjában van. A film első fele lényegében egy hatalmas vágyteljesítő fantázia arról, mi lenne, ha egyszer az életben mi lennénk a terem legmenőbb figurája. A második felében viszont a maszk új gazdához kerül, aki korántsem ilyen játékos, és emberfeletti erejével a várost akarja a markában tartani. Ekkor a kétbalkezes hősünknek kell akcióba lépnie, és innen a vígjáték krimibe és szuperhősös kalandba fordul át.
Történetként ez nem bonyolult, és nem is akar az lenni. A forgatókönyv inkább váz, amire a gegeket lehet aggatni, de ez a váz meglepően stabil: van tétje, van gonosza, van romantikus szál, és van egy főhős, akinek a fejlődését tényleg el is hisszük.
Jim Carrey, a gumiember
Lehet beszélni rendezésről, effektekről, zenéről, de valljuk be, ez a film egyetlen emberről szól. Jim Carrey ugyanabban az időszakban robbant be, mint az Ace Ventura: Állati nyomozó és a Dumb és Dumber, és ha valaki akkor még kételkedett abban, hogy ez a srác jelenség, A Maszk után biztosan elhallgatott.
A zseniális az egészben az, hogy Carrey két teljesen különböző szerepet játszik egyszerre. Stanley-ként visszafogott, esetlen, majdnem melankolikus, és ebben van valami nagyon emberi. A maszk mögött viszont elszabadul a pokol: táncol, énekel, átváltozik, hadar, a teste úgy hajlik, mintha nem lennének benne csontok. Sok színész elveszne az effektek között, Carrey viszont a saját arcával és testével versenyez a számítógéppel, és sokszor ő nyer.
Persze kell hozzá egy bizonyos tolerancia. Aki nem bírja Carrey túlpörgetett stílusát, annak ez a film két órának fog tűnni a valós 101 perc helyett. Én azonban azt mondom: ritkán látni ennyire tiszta, önfeledt komikusi energiát a vásznon.
Rajzfilm hús-vér díszletek között
Chuck Russell rendezése azért érdemel dicséretet, mert felismerte: ezt a filmet nem szabad realistán kezelni. A Maszk tudatosan a régi amerikai rajzfilmek logikáját követi, ahol a szem kiugrik a fejből, az állkapocs a padlóig esik, a szív kidobog a mellkasból. Ez a kilencvenes évek közepén elképesztően friss volt, és a látványvilág nagy része ma is meglepően jól tartja magát.
Nem minden effekt öregedett szépen, itt-ott látszik, hogy a számítógépes trükkök még gyerekcipőben jártak. Csakhogy itt ez nem baj: a stílus amúgy is túlzó, harsány, színes, így a kissé műanyag hatású pillanatok inkább a hangulat részévé válnak, mint zavaró hibává. A zöld fej és a sárga öltöny pedig olyan ikonikus párosítás lett, amit egy farsangi buliban ma is felismer bárki.
A zene és a hangulat a swinges, régi idők mulatóit idéző világot hozza, ami tökéletesen illik a maszkos figura showman energiájához. Az a fajta film, amelynek a táncos jeleneteit évekkel később is fel lehet idézni.
A mellékszereplők és a gonosz
Egy ilyen hurrikán mellett a többi szereplőnek nem könnyű labdába rúgni, de a csapat korrektül teljesít. Peter Greene Dorian Tyrrell szerepében hozza azt a fajta hidegen fenyegető gengsztert, akire szükség van, hogy legyen valami ellenpont a sok bohóckodás mellett. Nem kidolgozott figura, de nem is kell annak lennie: az a dolga, hogy a második felvonásban legyen kitől tartani, és ezt teljesíti.
Peter Riegert Mitch Kellaway szerepében, Amy Yasbeck Peggy Brandtként és Richard Jeni Charlie Schumakerként jól kitöltik Stanley világát. Ők azok, akik körülötte mozognak, akik a hétköznapi, maszk nélküli életét jelentik, és ebben a kontrasztban sül el igazán a humor. A kisebb szerepekben feltűnő Orestes Matacena, Tim Bagley és Nancy Fish pedig hozzák azt a karikaturisztikus mellékfigura-hangulatot, ami egy ilyen filmben elvárható.
Őszintén: senki nem a mellékszereplők miatt emlékszik erre a filmre. De egy jó vígjátékhoz kell egy jól megrajzolt háttérvilág, és ez itt megvan.
Ahol megcsúszik a vigyor
Nem lennék becsületes, ha csak ömlengenék. A film gyenge pontja egyértelműen a műfaji keverék. Vígjáték, fantasy, krimi és romantikus film egyszerre, és bár ez legtöbbször szórakoztató koktél, néha érződik, hogy a bűnügyi szál inkább kötelező kör, mint valódi érdeklődés tárgya. A legjobb pillanatok mindig azok, amikor a maszk elszabadul, a gengszteres jelenetek közben viszont néha várjuk, hogy végre jöjjön a következő őrület.
A humor egy része is kicsit korhoz kötött. Ami 1995-ben merész és újszerű volt, az ma már inkább nosztalgikus mosolyt csal ki, mint hangos röhögést. Ez nem a film hibája, hanem az idő múlásáé, de érdemes számolni vele, ha valaki most látja először.
- Ami működik: Carrey kettős alakítása, a rajzfilmes látványvilág, a ritmus.
- Ami kevésbé: a vékony krimiszál, a sablonos gonosz, néhány elavult effekt.
Miért nézzük újra harminc év után is?
Mert A Maszk valójában egy nagyon egyszerű, nagyon emberi vágyról szól: mi lenne, ha egyszer levethetnénk a gátlásainkat? Stanley története mögött ott van az a gondolat, hogy a bátorság, a humor és a karizma talán nem a maszkban lakik, hanem bennünk. A film ezt nem nyomja az arcunkba, nem moralizál, de ott van a háttérben, és ettől lesz több egy sima gegparádénál.
Ráadásul van benne valami, ami a mai, gondosan kalibrált vígjátékokból gyakran hiányzik: a vakmerőség. Ez a film nem fél nevetségesnek lenni, nem fél túlzásba esni, és pont ezért nem lehet rá haragudni.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Jim Carrey rajongóinak, a kilencvenes évek vígjátékain felnőtt nosztalgiázóknak, és mindenkinek, aki szereti a rajzfilmes, harsány, önfeledt humort.
- Inkább hagyd ki, ha: Aki ki nem állhatja a túlpörgetett, grimaszokra épülő komédiát, vagy egy kidolgozott, komoly krimit keres, az messzire kerülje.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Ace Ventura: Állati nyomozó (1994), Dumb és Dumber (1994), Roger nyúl a pácban (1988), Szellemirtók (1984), Hazug, hazug (1997)
Gyakori kérdések
Mikor volt A Maszk magyarországi premierje?
A Maszk 1995. március 23-án került a hazai mozikba.
Miről szól A Maszk?
Stanley Ipkiss egy szerencsétlen, kétbalkezes figura, aki egy ősi maszkra bukkan. Ha felveszi, magabiztos, szórakoztató alteregóvá változik. Később a maszk egy veszélyes gazdához kerül, aki a várost akarja uralma alá hajtani, így Stanley-nek közbe kell lépnie.
Hány perces A Maszk?
A film 101 perc hosszú.
Ki rendezte A Maszk című filmet?
A filmet Chuck Russell rendezte.
Ki játssza a főszerepet A Maszkban?
Stanley Ipkisst és a maszkos alteregót is Jim Carrey alakítja.
Ki a gonosz A Maszkban?
A főgonosz Dorian Tyrrell, akit Peter Greene játszik.
Felvegyük még egyszer a zöld maszkot?
Igen, habozás nélkül. A Maszk nem hibátlan film: a krimiszála vékony, a gonosza sablonos, és néhány effekten már meglátszik a kor. De ami a lényeg, az ma is ragyog: Jim Carrey olyan energiával tölti meg a vásznat, amilyet azóta is ritkán látni, Chuck Russell pedig bátran engedte, hogy a film élő rajzfilmmé váljon. Egy esős estére, baráti társaságban vagy nosztalgiázva ez még mindig az egyik legbiztosabb választás. Szerintem erős 8 pont, és ebből jó adag kizárólag a sárga öltönyös vigyoré.