A szerelem ideje kritika: Florence Pugh és Andrew Garfield szétszedik a szívünket, és mi még meg is köszönjük
Vannak filmek, amelyekre úgy ül be az ember, hogy pontosan tudja: sírni fog, és mégis bemegy, mert néha kell egy jó sírás. A szerelem ideje pontosan ilyen, csak éppen Florence Pugh és Andrew Garfield játszik benne, ami a műfaj legjobb lehetséges ajánlata. John Crowley filmje nem találja fel újra a romantikus drámát, de olyan őszintén meséli el, hogy ez a végén egyáltalán nem számít.
Két kivételes színész viszi a hátán ezt a meleg, fájdalmas és nagyon emberi szerelmes filmet, amely néha kiszámítható, de szinte mindig hat.
A szerelem ideje előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2024. december 26. |
|---|---|
| Rendező | John Crowley |
| Szereplők | Andrew Garfield, Florence Pugh, Grace Delaney, Lee Braithwaite, Aoife Hinds, Adam James |
| Műfaj | Romantikus filmek, Drámák |
| Hossz | 108 perc |
| Korhatár | 12 éven felülieknek |
| Ország | Brit filmek |
Egy elütés, egy kórházi folyosó, egy élet
A romantikus filmek nagy kérdése mindig az, hogyan találkozik a két főszereplő. A szerelem ideje erre egy egészen kegyetlenül vicces választ ad: Almut (Florence Pugh) egyszerűen elüti a kocsijával Tobiast (Andrew Garfield). Nem képletesen, szó szerint. Aztán a sürgősségi osztály folyosóján, várakozás közben beszélgetni kezdenek, és abból a beszélgetésből lesz egy kaland, a kalandból pedig egy életre szóló kapcsolat.
Almut divatos sztárszakács, aki tudja, mit akar, Tobias pedig egy fiatalember, aki még keresi a helyét a világban. Összeköltöznek, együtt maradnak, gyerekük születik. Ez akár egy átlagos, boldog családtörténet is lehetne, de a film már a leírásában sem titkolja: a boldogság múlandó, és tragédia fenyeget a horizonton. Ennél többet nem árulok el, és őszintén szólva nem is kell. A film nem a fordulataiból él, hanem abból, ahogyan két ember együtt él az idővel.
Az alapgondolat egyszerű, szinte közhelyes: minden pillanatot meg kell becsülni, mert a jövő bizonytalan. Ezt ezerszer hallottuk már. A trükk az, hogy a film nem kiabálja, hanem megmutatja, apró, hétköznapi jelenetekben, amelyekben az ember saját magára ismer.
Pugh és Garfield: ez a páros egyszerűen nem lehet rossz
Ha valaki megkérdezné tőlem, melyik két mai színész kémiájára fogadnék vakon, Florence Pugh és Andrew Garfield ott lenne a lista tetején. Pugh a Fehér éjszakák és a Kisasszonyok óta bizonyítja, hogy képtelen hamisan játszani: van benne egy nyers, földhözragadt energia, amitől minden szerepe húsvér emberré válik. Almutként ez az energia tökéletesen ül: határozott, ambiciózus, néha szúrós nő, akit mégis azonnal megszeret az ember.
Garfield pedig az a ritka színész, aki a sebezhetőséget is vonzóvá tudja tenni. A Pókember-filmek óta sokat érett, és itt egy olyan férfit hoz, aki nem hős és nem macsó, hanem egyszerűen egy kedves, kicsit bizonytalan ember, aki teljes szívvel szeret. Garfield arca valami egészen elképesztő: elég ránéznie Pugh-ra, és mindent elmond.
A kettejük közötti kémia az, ami ezt a filmet a jó és a nagyon jó közötti határon a jó oldalra billenti. Elhiszed, hogy ezek ketten évek óta ismerik egymást, hogy veszekednek, kibékülnek, nevetnek egymás hülyeségein. A mellékszereplők közül Grace Delaney Ellaként és Douglas Hodge Reginaldként kap néhány szép pillanatot, de őszintén: ez a film Pugh és Garfield duettje, minden más csak díszlet hozzá.
John Crowley, a csendes érzelmek mestere
John Crowley neve sokaknak a Brooklyn miatt lehet ismerős, amely szintén egy finom, visszafogott, mégis mélyen ható romantikus dráma volt. A szerelem idejében ugyanazt az érzékenységet hozza: nem nyomja túl a melodrámát, nem zúdít ránk vonósokat minden második jelenetnél, hanem hagyja, hogy a színészek dolgozzanak.
Ez a visszafogottság a film legnagyobb erénye és egyben a korlátja is. Crowley biztos kézzel mozog a műfajban, de ritkán kockáztat. A rendezés tiszta, elegáns, időnként kifejezetten szép, de kevés olyan pillanat van, amikor a kamera vagy a vágás valami igazán meglepőt csinálna. Inkább egy jól megírt regény hangulata van ennek a filmnek, mint egy vakmerő filmes kísérleté.
A 108 perces játékidő kifejezetten jól eltalált. Nem nyúlik, nem érezni felesleges kitérőket, és pont annyi idő jut a szereplőkre, hogy a végére valóban fájjon, ami velük történik.
Ami igazán működik: a hétköznapok varázsa
A szerelem ideje legszebb pillanatai nem a nagy drámai csúcspontok, hanem a kis dolgok. Egy közös reggeli, egy veszekedés a konyhában, egy suta pillanat, amikor az egyikük nem tudja, mit mondjon. A film érti, hogy egy kapcsolat nem a nagy gesztusokból áll, hanem a megszámlálhatatlan apró, jelentéktelennek tűnő pillanatból.
- A humor: meglepően sokat lehet nevetni, és ez kell is, mert különben a film egyszerűen elviselhetetlenül nehéz lenne.
- A hitelesség: Almut és Tobias kapcsolata nem rózsaszín. Vannak súrlódások, eltérő vágyak, és ettől lesz igazi.
- A konyha: Almut sztárszakács léte nem csak háttér, hanem a karaktere szerves része. Az ételek, a munka iránti szenvedély sokat elmond róla.
Van valami nagyon brit ebben a filmben: a fájdalmat itt nem kiabálják ki, hanem egy csésze tea mellett, egy fanyar poénnal próbálják elviselni. Ettől lesz a film egyszerre megható és méltóságteljes.
Hol billeg meg a mérleg?
Nem szeretnék úgy tenni, mintha ez egy hibátlan remekmű lenne, mert nem az. A műfaj kereteit ismerő néző nagyjából sejteni fogja, merre tart a történet. A film leírása maga is előre jelzi a tragédiát, így a meglepetés ereje kimarad, a hatás teljes egészében a színészeken és a jeleneteken múlik.
Néha azt éreztem, hogy a forgatókönyv kicsit túl szépen akarja becsomagolni az üzenetét. A „becsüld meg a pillanatot” gondolat időnként már-már képeslapszerű, és ha nem ilyen színészek mondanák ki, talán giccsbe is fordulna. A mellékszereplők is elég vázlatosak maradnak, ők inkább funkciók, mint emberek.
Aki egy kicsit cinikusabb hangulatban ül be, könnyen érezheti úgy, hogy a film manipulálja. Én inkább úgy fogalmaznék: tudja, hol vannak a gombjaink, és nem szégyelli megnyomni őket. Hogy ez bűn vagy erény, az nézőfüggő.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki szereti a felnőttes, őszinte romantikus drámákat, és Florence Pugh vagy Andrew Garfield rajongója. Ideális páros mozizásra vagy egy esős esti, zsebkendős filmnézésre.
- Inkább hagyd ki, ha: Aki könnyed, felhőtlen romkomra vágyik, vagy épp nehéz időszakon megy keresztül, és nem bírja a fájdalmas témákat, az inkább válasszon mást.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Brooklyn (2015), Egy nap (2011), Időről időre (2013), Kék Bálint (2010), Csillagainkban a hiba (2014)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg A szerelem ideje a magyar mozikban?
A film hazai premierje 2024. december 26. volt.
Miről szól A szerelem ideje?
Almut, a sztárszakács véletlenül elüti autójával Tobiast, a kórházban beszélgetni kezdenek, és ebből egy életre szóló szerelem lesz. Összeköltöznek, gyermekük születik, ám a boldogságukat tragédia fenyegeti.
Hány perces A szerelem ideje?
A film játékideje 108 perc.
Hány éves kortól ajánlott a film?
A szerelem ideje 12 éven felülieknek ajánlott.
Kik a főszereplők, és ki rendezte?
Florence Pugh játssza Almut Brühlt, Andrew Garfield pedig Tobias Durandot. A filmet John Crowley rendezte.
Mi A szerelem ideje eredeti címe?
A brit film eredeti címe We Live in Time.
Megéri bevállalni ezt a szívfájdalmat?
Igen, és nem is kicsit. A szerelem ideje nem a legeredetibb film, amit a műfajban valaha láttunk, és aki keresi, megtalálja benne a kiszámíthatóságot. De Florence Pugh és Andrew Garfield olyan őszintén, olyan élettel teli módon játszik, hogy egy idő után már nem a forgatókönyvet figyeled, hanem két embert, akiknek szurkolsz. Vigyél zsebkendőt, vidd magaddal azt, akit szeretsz, és utána hívd fel azt is, akit rég nem hívtál. Ennél többet egy romantikus drámától nem is kérhetünk.