A tégla kritika: Scorsese kettős játszmája, ahol mindenki hazudik, és senki sem alszik nyugodtan
Van az a fajta feszültség, amitől az ember önkéntelenül is a körmét kezdi rágni, és A tégla ezt két és fél órán át adagolja, megállás nélkül. Martin Scorsese 2006-os krimije egyszerre maffiafilm, rendőrthriller és lélektani dráma, és olyan szereposztással dolgozik, amilyet ma már álmodni sem lehet. Húsz év távlatából is ugyanúgy üt, mint a premier idején.
A tégla a modern krimi egyik csúcsa: feszes, kegyetlen, szellemes és olyan színészi parádé, amit minden filmrajongónak látnia kell.
A tégla előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2006. november 9. |
|---|---|
| Rendező | Martin Scorsese |
| Szereplők | Leonardo DiCaprio, Matt Damon, Jack Nicholson, Mark Wahlberg, Martin Sheen, Ray Winstone |
| Műfaj | Drámák, Thrillerek, Krimik |
| Hossz | 153 perc |
| Korhatár | 18 éven felülieknek |
| Ország | Hong kong filmek, Amerikai filmek |
Miről szól? Két ember, két álarc, egy város
Massachusetts állam rendőrsége elhatározza, hogy belülről bontja le Frank Costello maffiavezér birodalmát. A feladatra egy újoncot, Billy Costigant választják, akinek az a dolga, hogy beépüljön Costello emberei közé, és elnyerje a főnök bizalmát. Ez önmagában is elég lenne egy idegtépő filmhez, de Scorsese csavar rajta egyet: a játszmában ott van egy másik fiatal rendőr, Colin Sullivan is, a maffia pedig gyanúsan jól értesült a rendőrség minden lépéséről.
Hamar kiderül, hogy a rendőrök között is ül egy tégla, így a helyzet tükörképpé válik: mindkét oldalon van valaki, aki nem az, akinek mondja magát. Billy és Colin bármelyik pillanatban lelepleződhet, és ettől a ponttól kezdve a film egy macska-egér játék, ahol nem mindig egyértelmű, ki a macska és ki az egér. Többet nem is árulok el, mert A tégla legnagyobb öröme éppen az, ahogy a feszültség jelenetről jelenetre szorul.
Scorsese otthon van: a maffia mestere visszatér a terepre
Martin Scorsese neve a gengszterfilm szinonimája. Aki látta a Nagymenőket vagy a Casinót, pontosan tudja, hogy senki nem ábrázolja nála jobban az erőszak, a lojalitás és az árulás hétköznapi, szinte bürokratikus működését. A téglában ez a rutin találkozik egy thriller szerkezetével, és az eredmény döbbenetesen hatékony.
Ami a legjobban lenyűgöz: a 153 perces játékidő egyáltalán nem érződik hosszúnak. Scorsese úgy vágja egymásba a két főhős történetét, hogy szinte párhuzamos zenei szólamokként futnak, és minden váltás után egy kicsit szorosabb a hurok. A tempó gyors, a dialógusok csípősek, és a film meglepően vicces is, persze abban a fekete, káromkodással teli, keményfiús stílusban, amit csak ez a világ enged meg.
Fontos megemlíteni, hogy itt nincs romantizálás. Scorsese a maffiát nem csillogó családként mutatja be, hanem egy olyan rendszerként, ahol a bizalom luxus, és mindenki fölött ott lebeg a gyanú.
Színészparádé: amikor mindenki a csúcson van
Ritkán látni olyan filmet, ahol a mellékszereplők listája önmagában is egy Oscar-gála vendéglistájának tűnik. Nézzük sorban:
- Leonardo DiCaprio (Billy) itt végleg leteszi a tinibálvány-imázst. Scorsese-vel korábban már a New York bandái és Az aviátor kapcsán is dolgozott együtt, de Billyként adja talán addigi legidegesebb, legsebezhetőbb alakítását. Az ember minden jelenetében érzi, hogy ez a fiú a szétesés szélén táncol.
- Matt Damon (Colin) a tökéletes ellenpólus: magabiztos, sima modorú, elegáns. A Bourne-filmek akcióhőse itt egészen más arcát mutatja, és a hidegsége legalább annyira nyugtalanító, mint DiCaprio idegessége.
- Jack Nicholson (Costello) egyszerűen ellopja a filmet, valahányszor feltűnik. Kiszámíthatatlan, groteszk, félelmetes és néha kifejezetten mulatságos. Aki emlékszik rá a Ragyogásból vagy a Száll a kakukk fészkére című filmből, tudja, mire képes, amikor elengedi magát. Itt elengedi.
- Mark Wahlberg (Dignam) az igazi meglepetés: kevés jelenetben, de minden mondatával odamond, és vitathatatlanul a film legszórakoztatóbb figurája.
- Martin Sheen (Queenan) a nyugodt, atyai tekintély, aki ellensúlyozza Dignam robbanékonyságát.
- Ray Winstone (Mr. French) fenyegető jelenléte, Vera Farmiga (Madolyn) finom, intelligens játéka és Anthony Anderson (Brown) szintén sokat hozzátesz az összképhez.
Ennyi nagy egyéniség egy vásznon könnyen széthullhatna, de Scorsese karmesterként tartja egyben az egészet. Senki nem játszik a másik ellen, mindenki a filmet szolgálja.
A paranoia mint műfaj: ezért működik ennyire
A tégla igazi témája nem a rendőrök és a bűnözők harca, hanem az identitás. Mit csinál egy emberrel, ha hónapokig, évekig valaki mást kell játszania? Hol ér véget a szerep, és hol kezdődik a valódi én? A film ezt a kérdést nem kimondja, hanem megmutatja: az izzadó tenyerekben, a túl hosszú pillantásokban, a telefonokban, amelyek bármikor rossz pillanatban csöröghetnek.
A hangulatot a zene és a hangkulissza is erősen tartja. Scorsese ezúttal is bátran nyúl rockzenéhez, és a dalok nem háttérzajként szólnak, hanem ritmust adnak a jeleneteknek. A vágás pattogós, a képek szikárak, a fényképezés inkább funkcionális, mint látványos, ami teljesen rendben van: ez a film nem a gyönyörű tájakról szól, hanem az emberi arcokról.
És itt jön a lényeg: a feszültség nem az akciójelenetekből fakad, hanem a csendből. A legidegtépőbb pillanatok azok, amikor valaki csak ül egy szobában, és mi tudjuk, hogy bármelyik mondat lebuktathatja.
Hol csúszik meg? Nem sok helyen
Ha kötözködni akarok, és egy kritikusnak ez dolga, akkor két dolgot hozok fel. Az egyik, hogy a film helyenként annyira tobzódik a kemény beszédben és a macsó szövegelésben, hogy aki nem bírja a folyamatos káromkodást, annak ez fárasztó lehet. A másik, hogy Nicholson annyira elemében van, hogy néha szinte egy másik filmben játszik: harsányabb, karikírozottabb mindenki másnál. Én ezt imádtam, de értem, ha valakit kizökkent.
A szerelmi szál, amely Vera Farmiga figuráján keresztül fut, első ránézésre mellékszálnak tűnhet, de valójában fontos tükröt tart a két főhős elé. Aki ettől a szálaktól kevesebb hangsúlyt várt volna, az se aggódjon: a film itt is a fő témát, a bizalom és a hazugság kérdését erősíti.
Ezek apróságok egy olyan mozi mellett, amely ennyire magabiztosan, ennyire profin csinálja azt, amire vállalkozott.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki szereti a feszes krimiket, a maffiatörténeteket és a nagy színészi párharcokat. Scorsese rajongóinak pedig kötelező darab.
- Inkább hagyd ki, ha: Akit zavar a nyers erőszak, a durva nyelvezet és a komor hangulat, annak megterhelő lehet. Gyerekeknek egyértelműen nem való.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Nagymenők (1990), Casino (1995), Szemtől szemben (1995), Szigorúan piszkos ügyek (2002), Az ír (2019)
Gyakori kérdések
Miről szól A tégla?
A massachusettsi rendőrség egy újoncot, Billy Costigant építi be Frank Costello maffiavezér szervezetébe, miközben kiderül, hogy a rendőrök között is van egy tégla. Billy és Colin Sullivan bármelyik pillanatban lelepleződhet.
Hány perces A tégla?
A film 153 perces.
Hány éves kortól nézhető A tégla?
18 éven felülieknek ajánlott, így gyerekkel semmiképp ne nézzétek.
Ki rendezte A téglát?
Martin Scorsese.
Mikor jelent meg A tégla Magyarországon?
A film premierje 2006. november 9-én volt.
Ki játssza Frank Costellót A téglában?
Jack Nicholson, mellette Leonardo DiCaprio (Billy) és Matt Damon (Colin) a főszereplők.
Megéri ma is rászánni két és fél órát?
Abszolút. A tégla azon ritka filmek közé tartozik, amelyek nem öregszenek, mert a középpontjukban nem trükkök vagy divatos megoldások állnak, hanem emberek, félelmek és döntések. Scorsese itt egy mester magabiztosságával rendez, DiCaprio és Damon párharca hibátlan, Nicholson pedig egy igazi, kiszámíthatatlan vadállat. Ha még nem láttad, ne halogasd tovább. Ha pedig láttad, nézd meg újra: másodszorra még több apró részletet veszel észre abban, ahogy ez a hazugságokra épülő világ működik.