Avatar kritika: James Cameron Pandorája még mindig a mozi egyik legszebb álma
Vannak filmek, amiket nem nézünk, hanem meglátogatunk, és James Cameron Avatarja pontosan ilyen. A 2009-es sci-fi kaland egy idegen bolygóra visz, ahol a természet szinte lélegzik a vásznon, a történet pedig ismerős ösvényeken jár, mégis lehúz magával. Kérdés, hogy a varázs kibírja-e az időt, és erre van egy határozott válaszom.
Az Avatar története kiszámítható, de a világa annyira lenyűgöző és a rendezése annyira magabiztos, hogy a hibái a Pandora fényeiben szinte eltűnnek.
Avatar előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2009. december 17. |
|---|---|
| Rendező | James Cameron |
| Szereplők | Sam Worthington, Zoe Saldaña, Sigourney Weaver, Stephen Lang, Michelle Rodriguez, Giovanni Ribisi |
| Műfaj | Sci-fi filmek, Akciófilmek, Kalandfilmek |
| Hossz | 162 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek, Brit filmek |
Egy katona, egy bolygó és egy lehetetlen választás
A 22. században járunk. Jake Sully, egy deréktól lefelé megbénult tengerészgyalogos, a Pandorára érkezik, hogy egy egészen különleges küldetésben vegyen részt. Többet a részletekről nem árulok el, mert a film egyik legnagyobb öröme, ahogy apránként felfedezzük, mi is ez a hely, és mit keresnek itt az emberek.
Annyit viszont elárulhatok, ami a film lényege: Jake hamarosan választásra kényszerül. Az egyik oldalon a parancsok állnak, a katonai fegyelem, a világ, ahonnan jött. A másikon egy idegen civilizáció, amelyet egyre jobban megismer, és amelyet egyre kevésbé tud ellenségként látni. Ez a dilemma hajtja előre a 162 percet, és bár a szerkezet nem rejteget nagy meglepetéseket, az érzelmi tét végig valódi marad.
Őszinte leszek: aki az évtized legeredetibb forgatókönyvét keresi, nem itt fogja megtalálni. A sztori archetipikus, a kívülálló, aki befogadóvá válik, és akinek a lojalitása próbára tétetik, régóta ismert a mozivászonról. Csakhogy Cameron sosem akarta feltalálni a kereket. Ő a kereket akarta úgy megforgatni, hogy szikrázzon.
Pandora, ahová az ember tényleg el akar költözni
Ha az Avatarról egyetlen dolgot kell mondanom, az ez: a világépítése elképesztő. A Pandora nem díszlet, hanem szereplő. Minden növény, minden fényjelenség, minden lény azt sugallja, hogy ennek a helynek saját logikája, saját ökoszisztémája van, és mi csak vendégek vagyunk benne.
A látványvilág nem öncélú csillogás. Cameron arra használja, hogy megértsük, miért kerül Jake egyre közelebb ehhez a világhoz. Amikor a néző maga is beleszeret a bolygóba, a főhős választása már nem papírízű dramaturgiai fordulat, hanem valami, amit mi is átérzünk. Ez a film legnagyobb trükkje, és tökéletesen működik.
Nem túlzás azt mondani, hogy kevés olyan sci-fi van, ahol a jelenetek egy része pusztán azért marad meg, mert gyönyörű. Itt bőven akad ilyen. Az éjszakai képsorok különösen emlékezetesek, olyan hangulatuk van, mint egy álomnak, amiből nem akarunk felébredni.
Arcok a kék fény mögött: a szereplőgárda
Sam Worthington Jake Sully szerepében nem a legkarizmatikusabb akcióhős, akit valaha láttam, de pont ez a lényeg. Ő a néző szeme, egy hétköznapi, kicsit nyers katona, aki rácsodálkozik a világra, és akinek a kíváncsisága lassan elköteleződéssé érik. Visszafogott, néha talán túlságosan is, de hiteles.
A film igazi szíve Zoe Saldaña Neytiri szerepében. Tüzes, büszke, sebezhető, és minden jelenetet magához ragad. Ő az, aki miatt az idegen civilizáció nem egy elvont fogalom marad, hanem érzelmekkel teli valóság.
Sigourney Weaver Dr. Grace Augustine-ként remek választás, már csak azért is, mert az Alien-filmek Ripleyje után öröm újra egy Cameron-féle sci-fiben látni. Grace egyszerre makacs, szarkasztikus és mélyen elhivatott tudós, Weaver pedig minden mondatát élvezettel szolgálja fel.
A másik oldalon Stephen Lang Colonel Miles Quaritch-ként a film egyik legemlékezetesebb figurája: kemény, fenyegető, szinte szobor, akitől a levegő is megfagy. Mellette Giovanni Ribisi Parker Selfridge szerepében a hideg, haszonelvű gépezet arcát hozza. Michelle Rodriguez Trudy Chaconként, Joel David Moore Norm Spellmanként és CCH Pounder Mo'atként kisebb, de fontos színeket adnak a képhez.
Cameron, a mozi mérnöke
James Cameron neve ma már egyenlő a nagyformátumú moziélménnyel. A Terminátor 2 és a Titanic rendezője pontosan tudja, hogyan kell egy közönséget több mint két és fél órán át a székéhez szögezni, és az Avatarban ez a tudás csúcsra van járatva.
Ami lenyűgöz, az a tempóérzéke. A film hosszú, de ritkán érzem hosszúnak. Az első rész a felfedezésé, lassan bontja ki a világot, a második egyre feszültebb, a harmadik pedig Cameron klasszikus terepe: a látványos, gondosan felépített akció. Az akciójelenetek áttekinthetők, a tér mindig érthető, sosem érezzük, hogy elvesztünk a káoszban.
Cameronnak megvan az a ritka képessége is, hogy a legnagyobb léptékű technikai bravúr közepén se felejtse el a szereplőit. Egy mozdulat, egy pillantás nála ugyanolyan fontos, mint egy robbanás.
Ahol a varázslat megbicsaklik
Nem lennék becsületes, ha csak ódát zengenék. Az Avatar gyenge pontja egyértelműen a forgatókönyv. A párbeszédek néha kifejezetten egyszerűek, a gonoszok néha túl gonoszak, a jók túl jók. A fekete-fehér erkölcsi rajz egy ilyen gazdag világban helyenként leegyszerűsítőnek tűnik.
A történet íve is meglehetősen előre látható. Aki látott már olyan filmet, ahol egy idegen beilleszkedik egy másik kultúrába, és szembefordul a sajátjával, az nagyjából sejti, merre tart a cselekmény. A meglepetést itt nem a fordulatok adják, hanem a kivitelezés.
Ennek ellenére azt mondom: ez a film azért működik, mert nem szégyelli az egyszerűségét. Nyíltan érzelmes, nyíltan nagyívű, és vállalja, hogy egy mítoszt mesél el, nem egy bonyolult rejtvényt. Néha pont erre van szükségünk.
Zene, hang és az a bizonyos borzongás
A hangzás az élmény elengedhetetlen része. A Pandora erdei nem csak látszanak, hanem szólnak is: susognak, zümmögnek, élnek. A zene pedig epikus, néhol érzékeny, máskor dübörgő, és pontosan oda viszi az érzelmeinket, ahová Cameron szeretné.
Az akciójelenetek hangzásvilága nagy kijelzőn és jó hangrendszeren kapja meg az igazi súlyát. Ha teheted, ne laptopon nézd, mert ez a film arra született, hogy betöltse a teret körülötted.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki szereti a nagy, látványos sci-fi kalandokat, a gazdag világépítést és az érzelmes, mitikus történeteket. Különösen azoknak, akik egy filmet élményként szeretnek megélni, nem csak nézni.
- Inkább hagyd ki, ha: Annak, aki bonyolult, csavaros forgatókönyvet és árnyalt párbeszédeket keres, vagy akit a 162 perces játékidő már előre elriaszt.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Avatar: A víz útja (2022), Farkasokkal táncoló (1990), A bolygó neve: Halál (1986), Terminátor 2: Az ítélet napja (1991), Pocahontas (1995)
Gyakori kérdések
Miről szól az Avatar?
A 22. században egy deréktól lefelé megbénult tengerészgyalogos, Jake Sully érkezik a Pandorára egy egyedülálló küldetés céljából. Hamarosan választania kell a parancsok követése és egy idegen civilizáció védelme között.
Hány perces az Avatar?
Az Avatar játékideje 162 perc.
Hány éves kortól nézhető az Avatar?
A film besorolása: 16 éven felülieknek ajánlott.
Mikor jelent meg az Avatar?
Az Avatar premierje 2009. december 17-én volt.
Ki rendezte az Avatart?
A filmet James Cameron rendezte, aki amerikai és brit gyártásban készült.
Kik szerepelnek az Avatarban?
A főbb szerepekben Sam Worthington (Jake Sully), Zoe Saldaña (Neytiri), Sigourney Weaver (Dr. Grace Augustine), Stephen Lang (Colonel Miles Quaritch), Michelle Rodriguez (Trudy Chacon), Giovanni Ribisi (Parker Selfridge), Joel David Moore (Norm Spellman) és CCH Pounder (Mo'at) látható.
Megéri ma is visszatérni a Pandorára?
Igen, és nem is kicsit. Az Avatar nem a legokosabb forgatókönyv, amit valaha megfilmesítettek, de azon kevés film egyike, amely egy egész világot ad a néző kezébe, és hagyja, hogy beleszeressen. Cameron rendezése magabiztos, Zoe Saldaña ragyog, Stephen Lang félelmetes, a Pandora pedig olyan hely, amire évek múlva is emlékezni fogsz. Ha valaha kihagytad, most pótold. Ha már láttad, nézd újra a lehető legnagyobb képernyőn, mert ez a film a méretekben él igazán.