Egy igazán dühös ember kritika: Jason Statham és Guy Ritchie ezúttal nem viccelnek
Jason Statham ebben a filmben alig mosolyog, és ez a legjobb döntés, amit Guy Ritchie meghozhatott. Az Egy igazán dühös ember egy hideg, lassan izzó bosszúthriller pénzszállítókról, golyókról és egy férfiról, akiről senki sem tudja pontosan, ki ő. Kevés a poén, sok a feszültség, és a végén az ember zsibbadt állkapoccsal ül a kanapén.
Guy Ritchie legkomorabb és egyik legfeszesebb filmje, amelyben Jason Statham pályája egyik legjobb, mert legvisszafogottabb alakítását hozza.
Egy igazán dühös ember előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2021. június 10. |
|---|---|
| Rendező | Guy Ritchie |
| Szereplők | Jason Statham, Holt McCallany, Rocci Williams, Josh Hartnett, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood |
| Műfaj | Thrillerek, Krimik, Drámák |
| Hossz | 119 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Brit filmek, Amerikai filmek |
Új fiú a pénzszállítóknál, aki túl jól lő
A felállás egyszerű, és pont ettől működik. H. egy halálos kimenetelű rablás után újoncként érkezik a Fortico Security csapatához, ahol a biztonsági őrök több millió dolláros szállítmányokat kísérnek. Első ránézésre csendes, visszahúzódó figura, aki épp csak átcsúszik a lőtéri vizsgán. Aztán megtámadják az egyik pénzszállítót, és kiderül, hogy az új kolléga valójában tökéletes lövész, aki szemrebbenés nélkül iktatja ki a támadókat.
Innentől a film egyik legjobb húzása, hogy a többi őrrel együtt mi is gyanakodni kezdünk. Ki ez az ember? Miért ilyen nyugodt? És mit keres egy ekkora tudású figura egy pénzszállító cégnél? A csapat egyre bizalmatlanabb lesz vele, a nézőben pedig ugyanez a kérdés motoszkál. H. motivációja fokozatosan tisztul ki, és ennél többet tényleg nem érdemes előre tudni: a film arra épít, hogy a darabkák lassan, kegyetlen sorrendben kerüljenek a helyükre.
Statham, akinek most a hallgatása ijesztő
Jason Stathamet mindannyian ismerjük: kopasz, morcos, rúg, üt, és közben odaszúr egy kemény egysorost. Az Egy igazán dühös emberben viszont valami más történik. H. szinte alig beszél, és amikor mégis, abban nincs semmi poénkodás. Statham itt a csendjével dolgozik, a tekintetével, a mozdulatlanságával. Olyan, mint egy felhúzott rugó, amelyről pontosan tudjuk, hogy egyszer elpattan, csak azt nem, mikor.
Ez szerintem az egyik legérettebb munkája. Nem kell bizonygatnia, hogy kemény, a film ezt helyette elvégzi. Ritchie ráadásul jól érti, hogyan kell őt fotografálni: sok közeli, sok lassú beállítás, sok olyan pillanat, amikor csak áll és figyel. Valahogy ez sokkal félelmetesebb, mint bármelyik akciójelenet.
A mellékszereplők, akik nem csak díszletek
A szereposztás erős, és sokan meglepően jól hozzák a karakterüket. Holt McCallany Bullet szerepében a csapat tapasztalt, emberi arca, aki eleinte kalauzolja H.-t, és McCallany fáradt, megbízható jelenléte sokat ad hozzá a filmhez. Josh Hartnett Boy Sweat Dave-ként a nagyszájú, de belül bizonytalan kolléga típusát hozza, és élvezetes nézni, ahogy ez a figura reagál H. jelenlétére.
Jeffrey Donovan (Jackson) és Scott Eastwood (Jan) karaktereiről spoiler nélkül nehéz bármit mondani, legyen elég annyi, hogy mindketten fontosabbak, mint elsőre gondolnánk, és Eastwood különösen jól játssza azt az embert, akit a néző kifejezetten utálni fog. Andy Garcia King ügynökként rövidebb szerepet kap, de ő az a színész, akinek két jelenet is elég, hogy súlya legyen. A csapatot Rocci Williams (Hollow Bob) és Deobia Oparei (Brad) egészíti ki.
A legnagyobb erény, hogy senki sem játszik rá a szerepére. Ez nem az a Ritchie-film, ahol mindenki színes karikatúra, itt a figurák fáradt, kiégett, pénzéhes emberek, és ettől sokkal hihetőbb az egész.
Guy Ritchie, aki most letette a viccelődést
Guy Ritchie nevéhez az ember automatikusan a pörgő, szellemes, nyelvileg túltöltött gengszterfilmeket köti. A Ravasz, hamis, aljas, a Blöff vagy Az úriemberek mind arról szóltak, hogy a bűnözők legalább olyan szórakoztatók, mint amilyen veszélyesek. Statham egyébként már a pályája elején is nála kezdett, szóval ez a páros régi ismerős.
Az Egy igazán dühös ember viszont mintha egy másik rendező munkája lenne. Nincs kacsintás, nincs vicces narráció, nincs stílusbravúr öncélúan. Ritchie fejezetekre bontja a történetet, és időben előre-hátra ugrál, ami a jellegzetes kézjegye maradt, de itt ez nem a poénkodást, hanem a rejtély kibontását szolgálja. Ugyanazt az eseményt több nézőpontból is látjuk, és minden újabb szelet átírja azt, amit addig gondoltunk.
Ezt a fajta szerkezetet nagyon szeretem, mert a néző aktív marad. Nem csak ülünk és nézzük a lövöldözést, hanem folyamatosan rakjuk össze, mi miért történt. Ugyanakkor ez néha lassít is a tempón: a középső szakaszban van egy kis üresjárat, amikor a film hosszabban tér ki olyan szálakra, amelyek elsőre kevésbé tűnnek fontosnak. Utólag persze értelmet nyernek, de türelem kell hozzá.
Hangulat, zene, golyózápor
A film egyik legerősebb fegyvere a hangulat. Szürke, hideg, nyomasztó Los Angeles-i hétköznapok, páncélautók, raktárak, öltözők. Nincs csillogás. A zene mély, zúgó, szinte fizikailag rátelepszik a jelenetekre, és rengeteget hozzátesz ahhoz az érzéshez, hogy itt valami nagyon rossz fog történni. Ritkán mondom, de ebben a filmben a hangsáv legalább annyira főszereplő, mint Statham.
Az akció nem látványos koreográfia, hanem rideg, brutális, sokszor kellemetlenül gyors. Ha valaki lő, annak súlya van. A 16-os korhatár nem véletlen: a film nem kíméli a nézőt, az erőszak durva és közvetlen. Ez nem az a fajta akciófilm, amit vasárnap délután egy zacskó chipsszel bekapcsolunk a családnak.
Ahol a düh kicsit kihűl
Nem hibátlan film. A 119 perces játékidő érezhető, és a már említett középső rész kicsit elnyújtott. A figurák egy része inkább funkció, mint valódi ember, főleg a nagy csapatban nehéz mindenkit megkülönböztetni. Aki Ritchie szellemes dialógusaiért ül le, csalódni fog, mert itt a párbeszédek szikárak, sokszor szinte csak információt adnak át.
A bosszútörténet maga sem forradalmi. Láttunk már olyan filmet, ahol egy szótlan férfi kegyetlenül számol le mindenkivel, aki ártott neki. Ami ezt kiemeli a műfaj átlagából, az a szerkezet és a hangulat, nem az alapötlet. Ha valakit ez a fajta komor, humortalan hozzáállás taszít, annak a film nehézkesnek és lehangolónak tűnhet. Nekem pont ez tetszett benne a legjobban.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a komor, feszes bosszúthrillereket, a rablós krimiket, és kíváncsiak egy visszafogottabb, keményebb Jason Stathamre. Guy Ritchie rajongóinak is, ha nyitottak egy másik arcára.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik a régi, vicces, pörgős Ritchie-filmeket várják, vagy könnyed, szórakoztató akcióra vágynak. A durva erőszak miatt érzékenyebb nézőknek sem ajánlom.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Szemtől szemben (1995), Tolvajok városa (2010), John Wick (2014), Az úriemberek (2019), A préri urai (2016)
Gyakori kérdések
Miről szól az Egy igazán dühös ember?
H. egy halálos rablás után újoncként csatlakozik a Fortico Security pénzszállító csapatához. Egy támadás során kiderül, hogy kiváló lövész, a kollégái egyre gyanakvóbbak lesznek vele, ő pedig bosszút forral.
Mikor jelent meg az Egy igazán dühös ember?
A film hazai premierje 2021. június 10. volt.
Hány perces az Egy igazán dühös ember?
A film játékideje 119 perc.
Milyen korhatár-besorolású a film, gyerekkel nézhető?
16 éven felülieknek ajánlott, a durva erőszak miatt gyerekekkel nem javasolt.
Ki rendezte az Egy igazán dühös embert?
A filmet Guy Ritchie rendezte, eredeti címe Wrath of Man.
Kik szerepelnek a filmben?
A főszerepben Jason Statham látható H. szerepében, mellette Holt McCallany, Josh Hartnett, Jeffrey Donovan, Scott Eastwood, Andy Garcia, Rocci Williams és Deobia Oparei játszik.
Megéri beülni Statham legdühösebb estéjére?
Szerintem igen. Az Egy igazán dühös ember nem akar mindenkinek tetszeni, és pont ettől lesz emlékezetes. Guy Ritchie letette a poénokat, Jason Statham letette a kötelező lazaságot, és együtt egy sötét, kíméletlen, okosan felépített bosszúthrillert csináltak. Van benne egy kis üresjárat, és nem mindenki fogja szeretni a hideg hangulatot, de aki ráhangolódik, annak két órán át nem fog leesni a pulzusa. Egy sötét szoba, jó hangrendszer, és készülj fel, hogy a stáblista alatt még egy darabig csak ülsz.