Kinoster
HU ▾

Kritika · Bemutató: 2026. január 1.

Fényes jövő kritika: Phenjan 1989, ahol a vörös zászlók utoljára lobogtak ilyen magasan

Román filmekDokumentumfilmekTörténelmi filmek

Van valami hátborzongató abban, amikor egy kamera úgy rögzíti egy világ utolsó lélegzetvételét, hogy erről senkinek fogalma sincs. A Fényes jövő ezt a pillanatot hozza vissza: a román televízió stábja Észak-Koreába utazik a 13. Világifjúsági Találkozóra, és ott van, amikor a szocialista világrend még utoljára kihúzza magát. A román dokumentumfilm 89 percben mutatja meg, milyen volt az a nyár, amikor a jövő még fényesnek látszott.

7,8/10
Értékelés
Lenyűgöző archív anyagból épülő, nyugtalanító és helyenként abszurdan szórakoztató időkapszula, amit minden hidegháború iránt érdeklődő nézőnek látnia kell.
Történet
8
Színészi játék
7
Rendezés
8
Látvány
9
Zene és hang
7
Érzelmi hatás
8

Az összpontszám a hat szempont átlaga.

Fényes jövő előzetes

A film adatai

Magyar bemutató2026. január 1.
RendezőAndra Popescu
MűfajDokumentumfilmek
Hossz89 perc
Korhatár12 éven felülieknek
OrszágRomán filmek

Miről szól a Fényes jövő, spoilerek nélkül?

A kiindulópont egyszerű, mégis elképesztően erős. 1989 júliusában a világ minden tájáról fiatalok ezrei érkeznek Észak-Koreába, hogy részt vegyenek az antiimperialista béketábor soron következő gigaeseményén, a 13. Világifjúsági Találkozón. A helyszín Phenjan, a hangulat ünnepélyes, a díszlet monumentális. A román televízió kiküldött munkatársai forgatnak, ahogy az ilyenkor szokás: tudósítanak, riportokat készítenek, rögzítik a felvonulásokat és a baráti gesztusokat.

Csakhogy amit ők egy újabb protokolláris eseménynek láttak, arról ma már tudjuk, hogy a hidegháború és a szocialista világrend utolsó pillanatai közé tartozott. Ez a film ereje: mi többet tudunk, mint a kamera mögött állók. Minden mosoly, minden lelkes jelszó, minden tökéletesen koreografált tömegjelenet kap egy keserű utóízt, mert a néző tudja, mi jön utána.

A cselekményről ennél többet nem érdemes elárulni, és nem is kell: a dokumentumfilm nem fordulatokra épít, hanem arra a lassan felgyűlő feszültségre, ami a képek és a mi utólagos tudásunk között keletkezik.

Archív felvételek, amelyektől leesik az állunk

Az archív dokumentumfilmeknél mindig az a kérdés, van-e olyan anyag, amit még nem láttunk ezerszer. Itt a válasz egyértelmű igen. A film legnagyobb kincse maguk a felvételek: káprázatos, ez a szó itt tényleg nem túlzás. A korabeli televíziós képek textúrája, a színek, a tömegek mérete, a tökéletesre csiszolt ünnepi rend olyan vizuális élményt ad, ami egyszerre gyönyörű és félelmetes.

Észak-Korea képi világa önmagában is szürreális: hatalmas terek, szinkronban mozgó emberek ezrei, és az a fajta rendezettség, ami a nyugati szemnek inkább színházi előadásnak tűnik, mint valóságnak. Ehhez jön hozzá a nyolcvanas évek végi videó és filmanyag sajátos patinája, ami már önmagában nosztalgikus és kísérteties hangulatot teremt. Ami nekem különösen tetszett: a film nem akarja túlmagyarázni a képeket. Hagyja, hogy hassanak.

Egy elzárt ország ismeretlen arca

Az Észak-Koreáról szóló filmek többsége vagy a rendszer abszurditásán nevet, vagy a borzalmait dokumentálja. A Fényes jövő ígérete ennél érdekesebb: a világtól elzárt ország egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. Ez a kívülálló, de mégis "baráti" nézőpont adja a film különleges ízét. A román stáb nem nyugati tudósító volt, aki gyanakodva figyelt, hanem egy szintén szocialista ország tévéseinek csapata, akik a testvéri közösség részeként érkeztek.

Ettől a képek egészen más hangot ütnek meg. Nincs bennük az a kémfilmes feszültség, amit megszoktunk, inkább egyfajta furcsa, hivatalos derű. És pont ettől olyan nyugtalanító az egész. Magyar nézőként ráadásul nehéz nem a saját múltunkra gondolni: a kelet európai közönségnek ezek a jelszavak, egyenruhák és ünnepi beszédek nagyon is ismerősek.

Andra Popescu rendezése: kevesebb néha több

Az archív dokumentumfilm nehéz műfaj. A rendező nem forgat új jeleneteket, hanem válogat, vág, ritmust épít, és ezzel mond valamit. Andra Popescu munkája ott a legerősebb, ahol bízik az anyagban. A 89 perces játékidő pont jó: elég hosszú ahhoz, hogy belemerüljünk a korba, de nem nyúlik el, nem kezd ismételni.

A film nagy dramaturgiai fegyvere maga a kontextus. Elég a mi tudásunk arról, hogy 1989 hogyan alakította át Kelet Európát, és a képek máris új jelentést kapnak. Ebben van valami kegyetlenül ironikus és mélyen emberi is: azok a fiatalok, akik ott vonultak, a fényes jövőről énekeltek, miközben a talaj már mozgott a lábuk alatt.

Hol csúszik meg a film?

Nem hibátlan darab. Aki klasszikus, narrátoros, adatokkal és szakértői interjúkkal teli történelmi dokumentumfilmre számít, csalódhat. A Fényes jövő inkább hangulatot és élményt ad, mint tankönyvi magyarázatot. Ha nem vagy tisztában a hidegháború végének eseményeivel, bizonyos rétegek elsikolhatnak melletted.

A másik kockázat a távolság. Az archív felvételek természetükből fakadóan kívülről mutatják az embereket, és nehezebb igazán közel kerülni egy-egy archoz, sorshoz. Nálam ez helyenként érzelmi hűvösséget okozott, még ha a nagy egész végül hatott is. A hang és a zene korrekt, de nem ez a film legemlékezetesebb része: itt a kép visz mindent.

Kinek ajánljuk?

Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Good Bye, Lenin! (2003), Mások élete (2006), Az interjú (2014), 4 hónap, 3 hét, 2 nap (2007)

Gyakori kérdések

Mikor volt a Fényes jövő premierje?

A Fényes jövő premierje 2026. január 1. volt.

Miről szól a Fényes jövő?

A dokumentumfilm a 13. Világifjúsági Találkozóról szól, amelyet Észak-Koreában rendeztek, és ahová a világ minden tájáról fiatalok ezrei érkeztek. A román televízió munkatársainak archív felvételei mutatják be a hidegháború utolsó pillanatait.

Hány perces a Fényes jövő?

A film játékideje 89 perc.

Milyen korhatár-besorolású a Fényes jövő?

A film 12 éven felülieknek ajánlott.

Ki rendezte a Fényes jövőt?

A filmet Andra Popescu rendezte.

Melyik ország filmje a Fényes jövő?

A Fényes jövő román dokumentumfilm.

Megéri visszautazni 1989 nyarába Phenjanba?

Szerintem igen, méghozzá nagyon. A Fényes jövő nem harsány, nem akar mindent a szánkba rágni, de olyan képeket mutat, amelyek napokig a fejünkben maradnak. Egy világ utolsó nagy ünnepét látjuk, és ettől az egész egyszerre szép, groteszk és szívszorító. Ha szereted az archív felvételekből építkező filmeket, vagy csak kíváncsi vagy, milyen volt a szocialista világ utolsó felvonása Észak-Korea díszletei között, ezt a 89 percet ne hagyd ki. Nálam erős ajánlás, apró hiányosságokkal együtt is.

Értékelés: 7,8/10 · Történet 8 · Színészi játék 7 · Rendezés 8 · Látvány 9 · Zene és hang 7 · Érzelmi hatás 8