Halálsoron kritika: három óra a siralomházban, ami után másképp nézel a csodákra
Van az a film, amit az ember megnéz egyszer, utána évekig kerülgeti, mert tudja, mit fog vele csinálni. A Halálsoron pontosan ilyen: 188 perc egy börtön legsötétebb folyosóján, ahol a legnagyobb meglepetés nem a halál, hanem a jóság. Frank Darabont filmje nem siet, nem kímél, és pont ezért marad meg örökre.
Hosszú, kegyetlen és mélyen emberi börtöndráma, amelyben Michael Clarke Duncan olyan alakítást nyújt, amitől a legkeményebb néző is elővesz egy zsebkendőt.
Halálsoron előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2000. április 27. |
|---|---|
| Rendező | Frank Darabont |
| Szereplők | Tom Hanks, David Morse, Bonnie Hunt, Michael Clarke Duncan, James Cromwell, Michael Jeter |
| Műfaj | Fantasy filmek, Drámák, Krimik |
| Hossz | 188 perc |
| Korhatár | 18 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Az E blokk, ahol már semmi sem lephet meg. Vagy mégis?
A harmincas évek Amerikájában járunk, a Cold Mountain fegyház siralomházában. Itt szolgál börtönőrként Paul Edgecomb, és az ő felügyelete alá tartozik az E blokk, ahol a halálraítéltek arra várnak, hogy végigmenjenek a folyosón, amely a villamosszékhez vezet. Edgecomb az a fajta ember, aki már mindent látott. Tudja, hogyan kell nyugalmat tartani ott, ahol a falak között a rettegés és a beletörődés keveredik, és meg van győződve róla, hogy a munkája már semmi újat nem tartogat.
Aztán megérkezik John Coffey. Óriás termetű fekete férfi, akit az esküdtszék két fehér gyermek meggyilkolásáért ítélt halálra. Papíron a legrosszabb rab, akit csak el lehet képzelni. A valóságban viszont egyáltalán nem tűnik gyilkosnak, sőt, egészen különös képességekkel rendelkezik. Hogy ezek mik, és mit kezd velük a film, azt itt nem árulom el. Higgyétek el, jobb, ha magatok fedezitek fel.
A Halálsoron műfajilag furcsa állat: egyszerre börtönfilm, krimi, dráma és fantasy. Ez a keverék papíron akár szét is eshetne, de itt a természetfeletti elem nem trükk, hanem a film erkölcsi tétje. A kérdés nem az, hogy mi történik Coffeyval, hanem az, hogy mit kezdenek a körülötte lévők azzal, amit látnak.
Tom Hanks csendben, Michael Clarke Duncan szívből
Tom Hanks ebben az időszakban gyakorlatilag nem tudott rosszul választani, és a Forrest Gump vagy a Philadelphia után itt egy egészen visszafogott, belülről építkező figurát hoz. Paul Edgecomb nem hős a szó klasszikus értelmében: rendes ember egy embertelen rendszerben, aki próbál méltóságot adni azoknak, akiktől mindenki mást elvett. Hanks ereje itt az, hogy szinte semmit nem csinál látványosan. Figyel, hallgat, kételkedik, és pont ettől hiteles.
A film szíve azonban Michael Clarke Duncan. Az ő John Coffeyja az a fajta alakítás, ami egy színész egész pályáját meghatározza. A hatalmas test és a gyerekesen szelíd tekintet közötti ellentét egyszerre ijesztő és megható, és Duncan egyetlen pillanatra sem csúszik át giccsbe. Amikor a kamera az arcán marad, nincs az a cinikus néző, akit ne kapna el.
A mellékszereplők gárdája is erős. David Morse Brutus "Brutal" Howellként a becenevével ellentétben a csapat egyik legemberibb tagja, egy igazi kőszikla. James Cromwell Hal Moores igazgatóként tekintélyt és fáradtságot hoz egyszerre. Michael Jeter Eduard Delacroixként, Graham Greene Arlen Bitterbuckként a halálraítéltek oldalán ad arcot annak, amit a film valójában boncolgat: hogy a siralomház lakói is emberek. Bonnie Hunt Jan Edgecombként a börtön falain kívüli világot, a melegséget képviseli.
És ott van Doug Hutchison Percy Wetmore szerepében. Ritkán látni filmen olyan figurát, akit a néző ennyire őszintén és tiszta szívből utálni tud. Ez nem kritika, hanem a legnagyobb dicséret: Hutchison munkája nélkül a film fele ennyire sem működne.
Frank Darabont, a börtönfalak költője
Frank Darabont neve a filmrajongóknak elsősorban A remény rabjai miatt cseng ismerősen, és nehéz nem észrevenni, hogy a rendező különösen otthon érzi magát a rácsok között. De a Halálsoron nem ugyanannak a filmnek a megismétlése. Ha A remény rabjai a kitartásról és a szabadságról szólt, akkor ez a film a bűntudatról, az igazságtalanságról és arról a kínzó kérdésről, mit kezdünk azzal, ha a jó beleütközik a szabályokba.
Darabont tempója lassú, és ezt vállalja is. A 188 perces játékidő ijesztően hangzik, de a film nem húzódik, inkább hagyja, hogy beköltözzünk az E blokkba. Megismerjük a rutint, a rabok szokásait, az őrök közötti viszonyokat, és mire a dráma igazán beindul, már nem idegenként nézzük, mi történik. Ez a türelem a film legnagyobb erénye és egyben az az elem, ami a mai, gyors vágásokhoz szokott nézőt próbára teheti.
Ami működik, és ami fáj
- Az atmoszféra: a börtönfolyosó, a harmincas évek fakó színei, a cellák szűkössége mind azt az érzést erősíti, hogy egy olyan világba kerültünk, ahol az idő megállt.
- A kivégzések ábrázolása: a film nem fordítja el a kamerát. Ezek a jelenetek kegyetlenek, nyomasztóak, és pont ezért van a 18-as korhatár. Nem öncélú brutalitásról van szó, hanem arról, hogy érezzük a halálbüntetés súlyát.
- A szereplőgárda összjátéka: nincs gyenge láncszem, és a börtönőrök közötti bajtársiasság legalább annyira emlékezetes, mint a rabok sorsa.
- Az érzelmi hatás: a film nem titkolja, hogy sírni akar megtanítani, és sajnos, vagy hála istennek, sikerül neki.
Persze nem minden tökéletes. Aki allergiás az érzelmes, nagy gesztusokra, annak a film egyes pillanatai túl édesnek tűnhetnek. A Coffey figurájában rejlő szimbolika sem különösebben finom, a film elég egyértelműen megmondja, mit gondoljunk. És a hossz: ez a film nem egy fáradt hétköznap estére való. De ezek inkább ízlésbeli kifogások, mint valódi hibák.
Miért nézzük ma is, ennyi év után?
A Halálsoron a magyar mozikba 2000. április 27-én érkezett, és azóta az a fajta film lett, amiről mindenki tud, akkor is, ha nem látta. Ennek oka szerintem egyszerű: olyan kérdéseket tesz fel, amelyek nem avulnak el. Mit ér az igazságszolgáltatás, ha az ítélet tévedhet? Mit jelent embernek maradni egy olyan munkában, ahol a halál a napi rutin része? És mi a teendő, ha a csoda épp ott jelenik meg, ahol a legkevésbé várnánk?
A fantasy elem miatt a film kicsit mesés, kicsit példázatszerű, de a krimi és a dráma vonal végig a földön tartja. Ettől lesz egyszerre időtlen és nagyon is konkrét: egy adott hely, egy adott korszak, egy adott folyosó, ahol emberek mennek végig, és nem jönnek vissza.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a lassan építkező, nagy érzelmi tétű drámákat, a börtönfilmeket és a kiemelkedő színészi alakításokat. Ha <em>A remény rabjai</em> a kedvenceid között van, ezt is látnod kell.
- Inkább hagyd ki, ha: Akinek három óra túl sok egy filmre, vagy aki nem bírja a nyers, kegyetlen kivégzésjeleneteket. Ha az érzelmes, könnyfakasztó történetek kifejezetten idegesítenek, ez nem a te estéd lesz.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: A remény rabjai (1994), Forrest Gump (1994), Philadelphia (1993), Az élet szép (1997)
Gyakori kérdések
Miről szól a Halálsoron?
A harmincas években játszódik, Paul Edgecomb börtönőr a Cold Mountain fegyház siralomházában szolgál. Az E blokkba új rab érkezik, John Coffey, akit két gyermek meggyilkolásáért ítéltek halálra, de egyáltalán nem tűnik gyilkosnak, és különös képességekkel rendelkezik.
Hány perces a Halálsoron?
A film 188 perc, vagyis bő három óra.
Mikor jelent meg Magyarországon a Halálsoron?
A magyar premier 2000. április 27-én volt.
Hány éves kortól nézhető a Halálsoron?
A film 18 éven felülieknek ajánlott, gyerekkel együtt nézni nem javasolt, főleg a kivégzésjelenetek miatt.
Ki rendezte a Halálsoront, és kik a főszereplők?
A rendező Frank Darabont. Paul Edgecombot Tom Hanks, John Coffeyt Michael Clarke Duncan alakítja, további szerepekben David Morse, Bonnie Hunt, James Cromwell, Michael Jeter, Graham Greene és Doug Hutchison látható.
Mi a Halálsoron eredeti címe?
Az amerikai film eredeti címe The Green Mile.
Megéri végigmenni ezen a folyosón három órán át?
Igen, és nem is kérdés. A Halálsoron nem könnyű film, nem gyors és nem kíméletes, de ritka, hogy egy alkotás ennyire őszintén beszéljen jóságról, igazságtalanságról és bűntudatról. Tom Hanks csendes ereje, Michael Clarke Duncan felejthetetlen alakítása és Frank Darabont türelmes rendezése olyan élményt ad, ami a stáblista után is veled marad. Készíts be zsebkendőt, kapcsold ki a telefont, és engedd, hogy az E blokk beszippantson. Utána pedig csak egy kis időre ne gondolj rá, mert úgyis fogsz.