Időről időre kritika: Richard Curtis legszebb trükkje egy időutazós szerelmes film álruhájában
Van az a film, amit elindítasz egy esős vasárnap délután, aztán a végén azon kapod magad, hogy felhívod az apádat. Richard Curtis Időről időre című filmje pontosan ilyen. Időutazós romantikus vígjátéknak álcázza magát, de valójában arról szól, hogyan kellene élni.
Richard Curtis legérettebb, legmelegebb filmje, ami a romantikus vígjáték köntösében csempészi be az év egyik legszebb apa-fia történetét.
Időről időre előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2013. október 10. |
|---|---|
| Rendező | Richard Curtis |
| Szereplők | Domhnall Gleeson, Rachel McAdams, Bill Nighy, Tom Hollander, Margot Robbie, Lydia Wilson |
| Műfaj | Drámák, Romantikus filmek, Fantasy filmek |
| Hossz | 123 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Brit filmek, Amerikai filmek |
Miről szól? Egy srác, egy szekrény és egy elbaltázott szilveszter
Tim Lake 21 éves, és ha őszinték akarunk lenni, nem éppen az a fajta fiatalember, akinek a szilveszteri bulikon kapkodnak a csókjáért. Egy újabb kínos, gyászos újévi este után az apja leülteti egy komoly beszélgetésre, és közli vele a család nagy titkát: a férfiak ebben a családban mindig is képesek voltak utazni az időben.
A dolognak van szabálya. Tim nem írhatja át a világtörténelmet, nem mentheti meg a világot nagy betűvel, de a saját életében történt és történni fogó dolgokon változtathat. És mit tesz ezzel a szinte isteni képességgel egy huszonéves srác? Elhatározza, hogy jobbá teszi a világot, mégpedig azzal, hogy szerez magának egy barátnőt.
Ez a premissza önmagában is zseniálisan szerény. Nincs pillangóhatás-paranoia, nincs tudományos halandzsa, nincsenek villódzó gépezetek. Az időutazás itt eszköz, nem cél, és Curtis pontosan tudja, hogy a legjobb fantasyk azok, amelyek a varázslatot a hétköznapok szolgálatába állítják. Persze kiderül, hogy a szerelem még időutazással sem olyan egyszerű, mint gondolnánk, és ez a film egyik legviccesebb, legemberibb felismerése.
Domhnall Gleeson, a legszimpatikusabb esetlenség
Domhnall Gleeson Tim szerepében telitalálat. Nem a klasszikus romkomhős, nincs benne semmi a szépfiú-sablonból, és pont ettől működik. Esetlen, kicsit félszeg, folyton zavarban van, mégis annyi melegség és jóindulat sugárzik belőle, hogy fél perc után teljes szívvel drukkolsz neki. Gleeson remekül játszik a szerep komikus oldalával, de amikor a film komolyra fordul, akkor is hiteles marad.
Rachel McAdams Mary szerepében hozza azt, amiért szeretjük: természetes, bájos, és sosem érződik rajta, hogy egy forgatókönyv álomnője lenne. McAdams nem először jár időutazós szerelmi történetben, és van valami vicces abban, hogy ő lett ennek a műfajnak a nem hivatalos védőszentje. Kettejük kémiája nem hollywoodi tűzijáték, hanem csendes, kedves összhang, ami sokkal jobban illik ehhez a filmhez.
Bill Nighy, avagy az igazi szerelmi történet
És akkor jöjjön a film titkos fegyvere: Bill Nighy mint Tim apja. Nighy Curtis régi bevált embere, gondoljunk csak az Igazából szerelem öregedő rocksztárjára, de itt egészen más hangon szólal meg. Fanyar, laza, szeretetteljes, és olyan apafigurát hoz, akit mindenki szívesen látna a saját családjában. Minden jelenete egy apró ajándék.
Ha valaki azt hiszi, hogy az Időről időre csak egy aranyos randifilm, annak üzenem: a film lelke az apa és fia kapcsolata. Ez az a szál, ami miatt a stáblista alatt sokan törölgetik a szemüket. Spoilerezni nem fogok, de annyit elárulok, hogy Curtis itt sokkal mélyebbre ás, mint korábbi filmjeiben, és a végére egészen másról fog szólni a mozi, mint amire az első félórában számítasz.
A mellékszereplők is kiválóak. Tom Hollander Harry szerepében a film legsavanyúbb, legmorcosabb figurája, és minden egyes mogorva megszólalása telitalálat. Margot Robbie Charlotte szerepében még a nagy áttörése előtt látható, és már itt is érződik, hogy a kamera imádja. Lydia Wilson Kit Kat szerepében a család szabad szellemét hozza, Lindsay Duncan anyaként pedig csendes, száraz humorával teszi teljessé ezt a kicsit különc, de imádnivaló brit családot.
Richard Curtis, aki most nem csak nevetni akart
Richard Curtis neve a brit romantikus vígjáték szinonimája. Forgatókönyvíróként ott volt a Négy esküvő és egy temetés, a Sztárom a párom és a Bridget Jones naplója mögött, rendezőként pedig az Igazából szerelemmel írta be magát a karácsonyi tévéműsorok örökkévalóságába. Az Időről időre ebben a sorban mégis kilóg, mert ez az első igazán érett, melankolikus Curtis-film.
A rendezés nem hivalkodó, és ez tudatos döntés. Curtis nem villog, nem akar látványos képi trükkökkel kápráztatni, az időutazás egyszerű, szinte szerény módon jelenik meg. Inkább a pillanatokra figyel: egy esős esküvőre, egy beszélgetésre a tengerparton, egy pingpongmeccsre. Ezek a jelenetek egymagukban semmiségek, együtt viszont kirajzolnak egy egész életfilozófiát.
A zene is sokat hozzátesz. A válogatás tipikusan curtisos, popos, érzelmes, néha talán túlságosan is direkt, de ritkán téved célt. Van egy-két montázs, ami kifejezetten a zenén keresztül dolgozik, és ezeknél nehéz nem elérzékenyülni.
Ahol megbicsaklik a varázslat
Nem tökéletes film, és ezt nem is akarom elhallgatni. Az időutazás szabályai elég lazák, és aki szereti szétszedni az ilyen filmek logikáját, az bőven talál majd kapaszkodót. Curtis néha maga is nagyvonalúan kezeli a saját szabályait, ha az érzelmi hatás úgy kívánja. Engem ez kevésbé zavar, mert a film nem tudományos-fantasztikus rejtvénynek készült, de értem azokat, akik fennakadnak rajta.
A másik kockázat a cukormáz. Curtis világa idealizált: mindenki kedves, mindenki szellemes, a ház a tengerparton olyan, mintha egy lakberendezési magazinból lépett volna elő. Aki a valóságosabb, nyersebb romantikus filmeket szereti, annak ez túl édes lehet. A film második fele ráadásul érezhetően lassabb, a 123 perces játékidő néhol megérzik rajta, és Mary karaktere időnként inkább Tim történetének része, mint önálló szereplő.
Miért nézzük újra évről évre?
Mert ez az a ritka film, ami nem csak szórakoztat, hanem ad valamit. A legfontosabb üzenete egyszerűnek hangzik, mégis kevés film mondja ki ilyen őszintén: a hétköznapok a legértékesebbek, és ha képesek vagyunk figyelni rájuk, nincs szükségünk időgépre.
Az Időről időre azok közé a filmek közé tartozik, amelyek az évek múlásával egyre jobbak lesznek, mert a néző is változik. Húszévesen randifilm, harmincévesen családi dráma, negyvenévesen pedig egy csendes, nagyon személyes beszélgetés arról, mit kezdünk az időnkkel. Ritka, hogy egy romantikus vígjáték ennyire jól öregszik.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki szereti a brit humort, a melegszívű romantikus filmeket és a családi történeteket, és nem bánja, ha a végén elfogy a zsebkendő. Különösen ajánlott azoknak, akiknek fontos a kapcsolatuk a szüleikkel.
- Inkább hagyd ki, ha: Azoknak, akik precíz, logikailag hibátlan időutazós sci-fit keresnek, vagy allergiásak a giccsre és az idealizált brit kertvárosi életre.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Igazából szerelem (2003), Négy esküvő és egy temetés (1994), Az időutazó felesége (2009), Sztárom a párom (1999), Idétlen időkig (1993)
Gyakori kérdések
Miről szól az Időről időre?
A 21 éves Tim Lake megtudja az apjától, hogy a család férfitagjai képesek utazni az időben. A történelmet nem írhatja át, de a saját életén változtathat, és elsőként arra használja a képességét, hogy barátnőt szerezzen magának.
Mikor volt az Időről időre premierje?
A film magyarországi bemutatója 2013. október 10-én volt.
Hány perces az Időről időre?
A film 123 perces.
Hány éves kortól nézhető az Időről időre?
A film besorolása szerint 16 éven felülieknek ajánlott.
Ki rendezte az Időről időre című filmet?
A filmet Richard Curtis rendezte, a főbb szerepekben Domhnall Gleeson, Rachel McAdams és Bill Nighy látható.
Mi az Időről időre eredeti címe?
A brit-amerikai film eredeti címe About Time.
Megér két órát egy időutazás, ami végül hazavisz?
Abszolút. Az Időről időre nem a legeredetibb időutazós film, és nem is a legprecízebb, de valószínűleg az egyik legszerethetőbb. Richard Curtis itt nem a nagy romantikus gesztusokra, hanem a csendes pillanatokra tette fel a lapjait, és nyert. Domhnall Gleeson bája, Rachel McAdams melegsége és Bill Nighy felejthetetlen apafigurája olyan filmmé teszi, amihez újra és újra vissza lehet térni. Nézd meg, aztán hívd fel azt, akit szeretsz. Szerintem ezt akarta Curtis is.