Joy kritika: Jennifer Lawrence egyedül cipeli a hátán az amerikai álmot, és majdnem elbírja
Vannak filmek, amelyek egyetlen színésznőért léteznek, és a Joy pontosan ilyen. David O. Russell harmadszor teszi Jennifer Lawrence kezébe a gyeplőt, mellé ültetve Robert De Nirót és Bradley Coopert, az eredmény pedig egy kaotikus, néha idegesítő, de makacsul szerethető mese arról, hogyan lesz egy agyonhajszolt nőből vállalatbirodalom alapítója. Nem hibátlan, sőt. Mégis nehéz nem drukkolni neki.
Szétszórt, hullámzó tempójú családi dráma, amelyet Jennifer Lawrence lehengerlő jelenléte emel jóval a saját szintje fölé.
Joy előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2015. december 31. |
|---|---|
| Rendező | David O. Russell |
| Szereplők | Jennifer Lawrence, Robert De Niro, Bradley Cooper, Edgar Ramírez, Diane Ladd, Virginia Madsen |
| Műfaj | Drámák |
| Hossz | 124 perc |
| Korhatár | 18 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Miről szól a Joy, spoilerek nélkül?
A főhős neve öröm, és ez a film egyik kedves iróniája, mert Joy élete eleinte minden, csak nem örömteli. Szeszélyes, bolondos, elszánt és erős nő, aki bármire hajlandó, hogy egyben tartsa a családját. A gond az, hogy ez a család legalább annyira dilis és makacs, mint ő maga, így a mindennapok inkább hasonlítanak egy véget nem érő tűzoltásra, mint nyugodt otthoni életre.
Joynak van egy álma, amelyhez gyerekkora óta ragaszkodik, és van egy nagyon erős motivációja: a szükség. A film arról szól, hogyan jut el ebből a helyzetből odáig, hogy egy sok millió dollár értékű vállalatbirodalom alapítója legyen. Ennél többet a cselekményről nem is érdemes tudni előre, mert a Joy ereje nem a fordulatokban rejlik, hanem abban, ahogy egy ember újra és újra feláll.
Fontos tisztázni: ez nem klasszikus sikertörténet, amelyben a főhős egy montázs alatt meghódítja a világot. Russell sokkal jobban érdeklődik a család zűrzavara, a kudarcok és a megalázó pillanatok iránt, mint a diadal iránt. Aki gyors tempójú, felfelé ívelő karriermesére számít, csalódni fog. Aki viszont szereti, ha egy film a saját fejével gondolkodik, az talál benne fogást.
Jennifer Lawrence, az egyszemélyes hadsereg
Mondjuk ki kerek perec: a Joy Jennifer Lawrence filmje, minden más csak díszlet körülötte. Joy szerepében egyszerre fáradt anya, kétségbeesett családfenntartó és hajthatatlan üzletasszony, és Lawrence ezeket a rétegeket elképesztő magabiztossággal váltogatja. Nincs benne semmi sztáros póz, nincs benne kényelmes bájolgás. Van viszont egy olyan belső tűz, amitől a néző a leggyengébb jelenetekben is ott marad a székében.
A legnagyobb erénye, hogy nem csinál szentet a karakteréből. Joy makacs, néha önfejű, és pont ettől lesz hiteles. Lawrence úgy játssza, mintha a nő minden döntése mögött ott lenne a teljes addigi élete, minden csalódással és sértettséggel együtt. Ritka, hogy egy ennyire fiatal színésznő ekkora súlyt elbírjon, ő pedig szinte könnyedén teszi.
Ha valakinek a Joyból csak egy dolog marad meg, az az lesz, ahogy Lawrence a film második felében a kamerába néz, és érezzük, hogy ez a nő már nem fog meghátrálni.
A dilis család: De Niro, Ladd, Madsen és a többiek
A mellékszereplőgárda papíron álomszerű. Robert De Niro Rudyt, Joy apját játssza, és bár láttuk már tőle ezt a fajta morcos, mégis szerethető pátriárkát, még mindig ő az egyik legszórakoztatóbb jelenség a vásznon. Diane Ladd Mimi szerepében adja a film melegebb, szinte mesélő hangját, Virginia Madsen pedig Terryként hozza a családi káosz egy egészen más árnyalatát.
Isabella Rossellini Trudyként maga a kiszámíthatatlanság, minden jelenetét élvezet nézni, mert sosem tudni, merre fordul a következő mondata. Edgar Ramírez Tonyként csendesebb, visszafogottabb jelenlét, és pont ez kell ebbe a zajos társaságba. Dascha Polanco Jackie szerepében kisebb teret kap, de a jelenlétével hitelesíti Joy körül a támogató közeget.
A gond nem a színészekkel van, hanem azzal, hogy ennyi erős karakternek egyszerűen nem jut elég hely. Néhányan inkább karikatúrák maradnak, mint emberek, és a film időnként úgy hat, mintha egy hosszabb tévésorozat legjobb pillanatait vágták volna össze.
Bradley Cooper és a Russell-féle trió visszatér
Aki látta a Napos oldalt és az Amerikai botrányt, annak ismerős lesz a felállás: David O. Russell, Jennifer Lawrence, Bradley Cooper és Robert De Niro ismét együtt. Ez a csapat már bizonyította, hogy remek kémia van közöttük, és a Joyban is érződik, hogy a színészek otthonosan mozognak a rendező ideges, mozgalmas világában.
Bradley Cooper Neil Walkerként viszonylag később lép be a történetbe, és szerepe inkább kiegészítő, mint központi. Mégis, a Lawrence és Cooper közötti jelenetek a film legfeszesebb pillanatai közé tartoznak: két ember, akik pontosan tudják, mit akarnak egymástól, és ez a feszültség jót tesz a különben szétfolyó tempónak. Aki romantikus újrázásra vágyik a korábbi közös filmjeik után, az most nem azt kapja, és szerintem ez a film javára válik.
Hol csúszik meg David O. Russell?
Russell a kaotikus energiák mestere, de a Joyban ez az energia sokszor öncélúvá válik. Az első óra kifejezetten zsúfolt: túl sok szereplő beszél egyszerre, túl sok szál indul el, és a néző egy ideig nem igazán érti, hová tart az egész. A 124 perces játékidő ráadásul érezhető, egyes részek nyúlnak, mások viszont kapkodósak.
A hangnem is ingadozik. Hol bohózat, hol szappanopera, hol komoly dráma, és ezek a váltások nem mindig simák. Van egy pont, ahol a film mintha nem tudná eldönteni, nevessünk a családon vagy sajnáljuk őket. Ez a bizonytalanság a korábbi Russell-filmeknél izgalmasabban működött.
Viszont amikor a rendező megtalálja a fókuszt, és hagyja Lawrence-et dolgozni, a film felragyog. A második felére összeszedettebb, célratörőbb lesz, és érezhetően erősebb is. Kár, hogy ehhez ennyit kell várni.
Látvány, zene, hangulat
Vizuálisan a Joy meleg, kissé nosztalgikus tónusú film, amely jól illik a családi mese hangulatához. A kamera mozgékony, sokszor közel megy a szereplőkhöz, ami a zajos otthoni jeleneteknél szinte klausztrofóbiás hatást kelt, és ez tudatos döntésnek tűnik. A zenehasználat Russelltől megszokott módon karakteres, a dalok rendszerint a jelenetek érzelmi csúcsát erősítik, és néhány pillanat kifejezetten libabőrös lesz tőlük.
- Ami működik: Jennifer Lawrence, a mellékszereplők színes kavalkádja, a második felvonás lendülete.
- Ami kevésbé: a zavaros első óra, a hullámzó hangnem, néhány elnagyolt karakter.
- Ami meglepő: mennyire keveset foglalkozik a film a puszta üzleti sikerrel, és mennyire sokat a személyes áldozattal.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Jennifer Lawrence rajongóinak, a Napos oldal és az Amerikai botrány kedvelőinek, és mindenkinek, aki szereti az erős női főszereplős, karakterközpontú drámákat.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik feszes, gyors tempójú sikertörténetre vágynak, vagy idegesíti őket a zajos, egymás szavába vágó családi káosz a vásznon.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Napos oldal (2012), Amerikai botrány (2013), Erin Brockovich: Zűrös természet (2000), Az alapító (2016)
Gyakori kérdések
Miről szól a Joy című film?
Egy szeszélyes, elszánt és erős nőről, aki bármire hajlandó, hogy együtt tartsa dilis családját, és a szükségtől meg gyerekkori álmától hajtva végül egy sok millió dollár értékű vállalatbirodalom alapítója lesz.
Mikor volt a Joy magyar bemutatója?
A Joy 2015. december 31-én került a hazai mozikba.
Hány perces a Joy?
A film 124 perc hosszú.
Hány éves kortól nézhető a Joy?
A film besorolása szerint 18 éven felülieknek ajánlott, így gyerekekkel nem javasolt megnézni.
Ki rendezte a Joyt, és kik a főszereplők?
A rendező David O. Russell. Joyt Jennifer Lawrence alakítja, mellette Robert De Niro (Rudy), Bradley Cooper (Neil Walker), Edgar Ramírez (Tony), Diane Ladd (Mimi), Virginia Madsen (Terry), Isabella Rossellini (Trudy) és Dascha Polanco (Jackie) játszik.
Milyen műfajú a Joy?
Amerikai dráma, amelyben erős szerepet kap a családi humor és a kaotikus otthoni hangulat.
Megéri két órát szánni Joy harcára?
Igen, de nem a tökéletes filmért, hanem egy tökéletes alakításért. A Joy zavaros, néha fárasztó és tagadhatatlanul gyengébb, mint David O. Russell korábbi közös munkái ugyanezzel a csapattal. Mégis van benne valami makacs, magával ragadó erő, ami pontosan olyan, mint a főhőse: nem adja fel, még akkor sem, amikor minden ellene szól. Jennifer Lawrence miatt kötelező, a többiért elnéző hangulat kell hozzá. Egy esős estére, egy jó adag türelemmel a zsúfolt első órához, bátran ajánlom.