Mielőtt megismertelek kritika: Emilia Clarke mosolya mindent visz, a zsebkendő pedig kötelező
Vannak filmek, amelyekre úgy ülsz le, hogy tudod: sírni fogsz, és mégis bekapcsolod. A Mielőtt megismertelek pontosan ilyen, egy édes-keserű romantikus dráma, amely nem titkolja, hogy a szívedre pályázik. A kérdés csak az, hogy hagyod-e magad, és nálam a válasz meglepően hamar igen lett.
Kiszámítható, de bájos és őszintén megható romantikus dráma, amelyet Emilia Clarke energiája emel a műfaj átlaga fölé.
Mielőtt megismertelek előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2016. június 16. |
|---|---|
| Rendező | Thea Sharrock |
| Szereplők | Emilia Clarke, Sam Claflin, Janet McTeer, Charles Dance, Brendan Coyle, Jenna Coleman |
| Műfaj | Drámák, Romantikus filmek |
| Hossz | 110 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Egy különc lány, egy morcos bankár és egy angol kastély
A felállás klasszikus, és ezt a film egy percig sem próbálja eltagadni. Louisa "Lou" Clark 26 éves, Anglia egyik vidéki zugában él egy kicsit furcsa házban, és mindenki kreatív különcként tekint rá. Ez a kedves megfogalmazása annak, hogy fogalma sincs, mit kezdjen az életével. Egyik állásból a másikba sodródik, főleg azért, hogy az összetartó, de anyagilag nem éppen bőségben úszó családját kisegítse.
Aztán jön az új munka, ami mindent felforgat. A helyi "kastélyban" kell gondoskodnia Will Traynorról, a fiatal, gazdag bankárról, aki két évvel korábban egy baleset miatt kerekesszékbe került. A régi Will kalandvágyó, nagyvilági figura volt, a mostani viszont fásult, cinikus és nagyjából feladta. Lou pedig, aki alapból optimista természet, elhatározza, hogy megmutatja neki: igenis van miért élni.
Ennyi a kiindulópont, és őszintén szólva ennyit is érdemes tudni róla, mielőtt leülsz elé. A film ereje nem a meglepetésekben rejlik, hanem abban, ahogy ez a két ember lassan, sok súrlódással közelebb kerül egymáshoz.
Emilia Clarke szemöldöke külön Oscart érdemelne
Mondjuk ki: ez Emilia Clarke filmje. Aki a Trónok harca sárkánykirálynőjeként ismerte meg, annak kész kulturális sokk lesz látni, ahogy itt egy totál esetlen, színes harisnyás, szívét a ruhaujján viselő vidéki lányt játszik. És működik. Lou-ja annyira mimikás, hogy az első húsz percben még azt gondoltam, ez sok lesz, a túljátszás határán billeg. Aztán rájöttem, hogy pont ez a lényeg: Lou egy olyan ember, akiről minden érzelem azonnal lerí, és ebben a hideg, csillogó, hallgatag kastélyban ő az egyetlen élő szín.
Clarke energiája hihetetlenül ragályos. Amikor Lou zavarban van, te is feszengsz. Amikor nevet, akaratlanul is mosolyogsz. Ritka az a romantikus főhősnő, akinek ennyire elhiszed a jóságát úgy, hogy közben nem válik szirupossá. Szerintem ez a film az ő karrierjének egyik legszerethetőbb pillanata.
Sam Claflin és a fejből játszott szerep nehézsége
Sam Claflin dolga sokkal nehezebb. Will szinte végig a székében ül, a mozgása korlátozott, így neki szinte mindent az arcával, a hangjával és a tekintetével kell elmondania. Aki Az éhezők viadala Finnickjeként emlékszik rá, az itt egy egészen más, sokkal visszafogottabb színészt lát. Will cinizmusa eleinte szúrós, a beszólásai kifejezetten gonoszak, és Claflin nem fél attól, hogy a figura ellenszenves legyen.
Ettől lesz hiteles az olvadás. Ahogy Will száraz humora lassan melegebbé válik, ahogy a gúnyos félmosolyból valódi mosoly lesz, az a film legszebb íve. A kettejük közti kémia pedig nem a nagy, hangos jelenetekben, hanem az apró pillanatokban születik meg: egy közös film nézésében, egy elejtett megjegyzésben, egy félbehagyott vitában.
A mellékszereplők, avagy egy egész brit tévés legénység
A háttérben pedig olyan csapat sorakozik fel, amitől egy sorozatfüggő angolbarát néző tapsikolni kezd. Janet McTeer és Charles Dance játsszák Will szüleit, Camillát és Stephent. Dance, aki szintén a Trónok harcából lehet ismerős, itt egy sokkal puhább, emberibb apát hoz, McTeer pedig a visszafogott, kemény, de belül szétszakadó anyát. Az ő jeleneteik nagyon kevés szóval mondanak sokat.
Lou családja ezzel szemben zajos, meleg, kicsit kaotikus. Brendan Coyle, a Downton Abbey Batese, játssza Lou apját, Bernardot, Samantha Spiro az anyát, Josie-t, Jenna Coleman, akit a Doctor Who rajongói ismerhetnek, pedig a húgot, Treenát. És ott van Matthew Lewis, a Harry Potter Neville-je, Lou barátjaként, Patrickként. Ő a film egyik legviccesebb eleme, egy olyan srác, aki szinte csak a saját edzéstervére tud gondolni. Lewis láthatóan élvezi, hogy végre nem a félénk kisfiút kell játszania.
A két család közti kontraszt, a hideg pénz és a meleg szegénység, kicsit sematikus, de jól szolgálja a történetet.
Thea Sharrock rendezése: biztonsági öv bekapcsolva
Thea Sharrock nem akar forradalmat csinálni. A rendezés tiszta, letisztult, szép képekkel dolgozik: az angol vidék zöldje, a kastély hűvös elegánsága, a napfényes jelenetek mind olyanok, mint egy gondosan összeállított képeslap. Ez egyszerre erény és gyengeség. Erény, mert a film könnyen fogyasztható, kellemes ránézni, és sosem tolakodik a színészek elé. Gyengeség, mert néha túlságosan is biztonsági játékot játszik, mintha attól félne, hogy egy kicsit is nyersebb pillanat elriasztja a közönséget.
A 110 perces játékidő összességében jól van beosztva, bár a középső rész egy ponton érezhetően elnyúlik, amikor a film inkább hangulatképeket fűz egymás után, mint hogy továbbvigye a kapcsolatot. A zenei aláfestés is a műfaj szabályai szerint működik: tudja, mikor kell rátenni egy lapáttal az érzelmekre, és ezt nem is szégyelli. Engem nem zavart, de aki allergiás a direkt érzelmi manipulációra, annak ez ki fog szúrni.
Ahol a film megbicsaklik
A legnagyobb gyengeség a kiszámíthatóság. A romantikus drámák rutinos nézője nagyjából előre fogja látni a fő fordulópontokat, és a film nem is igyekszik ezen változtatni. A forgatókönyv néha túlságosan kényelmesen oldja meg a konfliktusokat, a mellékszálak, főleg Lou párkapcsolata Patrickkel, inkább csak eszközként szolgálnak, mint teljes értékű történetként.
Ráadásul a film komoly, nehéz témákat érint, egy fogyatékossággal élő ember életét, a reményvesztettséget, a választás jogát, és ezeket nem mindig kezeli olyan mélységgel, ahogy megérdemelnék. Ez egy romantikus film, amely néha elfelejti, hogy a romantika mögött súlyos kérdések húzódnak. Ennek ellenére a színészek annyi őszinteséget visznek bele, hogy a hiányosságok fölött jó eséllyel elsiklik az ember, legalábbis amíg a stáblista fut és a szeme még vörös.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a könnyfakasztó romantikus drámákat, és nem bánják, ha egy film nyíltan a szívükre hajt. Emilia Clarke és a brit színészgárda rajongóinak kötelező.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik kerülik a kiszámítható, érzelmes történeteket, vagy egy nehéz témától mélyebb, kritikusabb feldolgozást várnak, azoknak csalódás lehet.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Csillagainkban a hiba (2014), Szerelmünk lapjai (2004), Egy nap (2011), Életrevalók (2011)
Gyakori kérdések
Miről szól a Mielőtt megismertelek?
Louisa "Lou" Clark, egy 26 éves vidéki angol lány elvállalja, hogy gondoskodik Will Traynorról, egy gazdag fiatal bankárról, aki egy baleset után kerekesszékbe került, és elhatározza, hogy megmutatja neki, miért érdemes élni.
Mikor jelent meg a Mielőtt megismertelek?
A film premierje 2016. június 16-án volt.
Hány perces a Mielőtt megismertelek?
A film játékideje 110 perc.
Hány éves kortól nézhető a film?
A Mielőtt megismertelek 16 éven felülieknek ajánlott, így kisebb gyerekekkel nem javasolt megnézni.
Kik szerepelnek a Mielőtt megismertelek című filmben?
A főszerepekben Emilia Clarke (Lou Clark) és Sam Claflin (Will Traynor) látható, mellettük Janet McTeer, Charles Dance, Brendan Coyle, Jenna Coleman, Matthew Lewis és Samantha Spiro játszik.
Ki rendezte a Mielőtt megismertelek című filmet?
A filmet Thea Sharrock rendezte.
Megéri még ma is elővenni egy esős estén?
Igen, ha tudod, mire ülsz le. A Mielőtt megismertelek nem akar többnek látszani, mint ami: egy szép, meleg, néha túlságosan is kényelmes romantikus dráma, amely teljes mértékben a két főszereplőjére épít. Emilia Clarke ragyog, Sam Claflin csendesen erős, a brit mellékszereplők pedig olyan biztos hátteret adnak, hogy a film sosem esik szét, még akkor sem, amikor a forgatókönyv megbicsaklik.
Nem fogja megváltoztatni a műfajról alkotott képedet, és a nehéz témákat sem boncolja olyan mélyen, ahogy lehetne. De ha egy olyan filmre vágysz, amely után csendben ülsz egy darabig, és felhívnád valakit, akit szeretsz, ez pontosan azt adja. Egy csomag zsebkendőt azért készíts be, ne mondd, hogy nem szóltam.