Minden, mindenhol, mindenkor kritika: adóbevallás, multiverzum és a mozi egyik legőrültebb szeretetvallomása
Van az a film, amelyik után kijössz a moziból, és egy ideig nem tudsz rendesen beszélni. A Minden, mindenhol, mindenkor pontosan ilyen: egy kínai bevándorló mosodatulajdonos, egy adóbevallás és az összes létező univerzum sorsa kerül egy fazékba, és valahogy ebből az egészből nem zagyvaság lesz, hanem szív. Daniel Kwan és Daniel Scheinert filmje kimerítő, fárasztó, néha idegesítő, és pont ezért felejthetetlen.
Kaotikus, túlpörgetett, helyenként túl hosszú, de olyan bátor és olyan őszintén érzelmes multiverzumos kaland, amilyet a nagy stúdiók évek óta nem mernek csinálni.
Minden, mindenhol, mindenkor előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2022. április 21. |
|---|---|
| Rendező | Daniel Scheinert, Daniel Kwan |
| Szereplők | Michelle Yeoh, Stephanie Hsu, Ke Huy Quan, James Hong, Jamie Lee Curtis, Tallie Medel |
| Műfaj | Akciófilmek, Kalandfilmek, Sci-fi filmek |
| Hossz | 140 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Miről szól, spoiler nélkül: a világvége ráér, az adóhivatal nem
A felállás annyira abszurd, hogy elsőre viccnek hangzik. Megállíthatatlan fenyegetés készül elsöpörni az összes multiverzumot, és a létezés egyetlen reménye egy középkorú kínai bevándorló, Evelyn Wang, aki egy mosodát vezet. A gond csak az, hogy Evelynnek most tényleg nincs ideje ilyen apróságokra, mert az adóbevallását kell időre befejeznie.
Ebben a két mondatban benne van az egész film lényege. A Minden, mindenhol, mindenkor úgy kezeli a kozmikus tétet, mintha az egy tétel lenne a napi teendők listáján, a papírmunka, a család és a fáradtság között. És ez nem csak poén: ettől lesz a film annyira emberi. Mindannyian ismerjük azt az állapotot, amikor a világ összeomlik körülöttünk, mi meg azon aggódunk, hogy a számlákat kifizettük-e.
Többet a cselekményről nem is mondanék. Ezt a filmet úgy a legjobb nézni, hogy fogalmad sincs, mi jön a következő jelenetben. Hidd el, úgysem tudnád kitalálni.
Michelle Yeoh, aki végre megkapta a szerepet, amit mindig is érdemelt
Michelle Yeohot a legtöbben a Tigris és sárkány légies harcosaként vagy a A holnap markában Bond-társaként ismerik. Itt viszont valami egészen mást kap: egy kimerült, elégedetlen, a saját életével kibékülni nem tudó nőt, aki közben akcióhősnek is kénytelen lenni. Yeoh mindkét oldalt hibátlanul hozza. Ugyanabban a jelenetben tud nevetséges, félelmetes és szívszorító lenni, és ez a szerep pontosan ezt követeli meg.
Ami lenyűgöző, hogy soha nem játszik a kamerának. Evelyn nem szerethető hősnő az első perctől: türelmetlen, szigorú, kicsit kemény. Pont ezért esik olyan nagyot, amikor a film lassan lehántja róla a páncélt. Ez az az alakítás, amire évek múlva is hivatkozni fognak, amikor arról beszélünk, mit tud egy színész a műfajfilmben, ha hagyják.
A család, amelyért érdemes szétrobbantani a valóságot
Yeoh mellett a mellékszereplők is elképesztően erősek. Ke Huy Quan Waymond Wang szerepében a film titkos fegyvere. Akik a nyolcvanas években nőttek fel, az Indiana Jones és a végzet temploma Rövidkéjeként vagy a Kincsvadászok Datájaként emlékeznek rá, és szinte hihetetlen, mennyi melegség és finomság van ebben a visszatérésben. Waymond az a figura, akit elsőre lebecsülsz, aztán a film végére talán őt szereted a legjobban.
Stephanie Hsu kettős szerepe, Joy Wang és Jobu Tupaki, a film másik tartóoszlopa. Elég annyit mondanom, hogy a szerepnév kettőssége nem véletlen, és Hsu mindkét arcot meggyőzően viszi. A legendás James Hong Gong Gongként a nagy öreg, akinek puszta jelenléte is súlyt ad a jeleneteknek.
És ott van Jamie Lee Curtis Deirdre Beaubeirdre szerepében, akit a Halloween óta mindenki ismer, de ilyennek valószínűleg még senki nem látta. Curtis láthatóan élvezi, hogy leveheti a sztárcsillogást, és ettől minden jelenete telitalálat. A kisebb szerepekben feltűnő Tallie Medel, Jenny Slate és Harry Shum Jr. is hozzáteszi a magáét az összképhez.
A két Daniel: ennyi ötlet általában tíz filmre elég
Daniel Kwan és Daniel Scheinert, akiket a szakma egyszerűen csak Danielsként emleget, olyan rendezők, akik láthatóan semmilyen ötletet nem hajlandók kidobni. A film egyszerre harcművészeti akció, családi dráma, abszurd vígjáték és filozofikus sci-fi, és a műfajok közötti váltás néha másodpercek alatt történik. Van, amikor a vágás olyan tempóban pörög, hogy alig lehet követni, máskor pedig a kamera megáll, és hagyja, hogy egy csendes pillanat kifusson.
Ami a legjobban tetszett: a film soha nem kacsint ki cinikusan. Lehet benne bármilyen vadul abszurd megoldás (és van benne bőven, olyanok is, amiken hangosan felnevetsz, és olyanok is, amiken csak hitetlenkedve ingatod a fejed), a rendezők mindig komolyan veszik a szereplők érzelmeit. A bolondozás mögött mindig ott van a kérdés, hogy mit kezdünk a csalódásainkkal, a meg nem élt életeinkkel és azokkal, akiket szeretünk, de nem értünk.
A multiverzum itt nem marketingfogás és nem franchise-építő eszköz, hanem metafora. Ez a különbség ég és föld a szuperhősfilmek multiverzumos kalandjaihoz képest.
Hol fárad el a varázslat?
Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy minden perce tökéletes. A 140 perces játékidő érezhető, és a film középső szakaszában van egy pont, ahol a folyamatos ingerárasztás kezd kimerítővé válni. Aki nem bírja a hiperaktív vágást és a hirtelen hangulatváltásokat, annak ez a film egyenesen fárasztó lehet.
A humor sem mindenkinek fog bejönni. Vannak benne kifejezetten alpári, testi poénok, amelyeket a közönség egyik fele imádni fog, a másik fele pedig kínosan feszeng tőlük. Én a kettő között álltam: volt, amin dőltem a nevetéstől, és volt, amit szerintem nyugodtan ki lehetett volna hagyni.
De ezek a hibák szerintem a film lényegéhez tartoznak. Egy olyan alkotás, amely a címében is mindent, mindenhol és mindenkor ígér, nem lehet visszafogott. A túlzás itt nem baleset, hanem program.
Akció, ami táncol, és látvány, ami nem a pénzről szól
A harcjelenetek egészen különleges darabok. Nem a megszokott, sötét, rázós kamerás bunyók ezek, hanem játékos, koreografált, sokszor kifejezetten vicces összecsapások, amelyekben a hétköznapi tárgyak is fegyverré válnak. Yeoh harcművészeti múltja itt végre úgy kap teret, hogy közben a karakter sem vész el.
A látvány nem a mindent elborító CGI erejéből él, hanem a kreativitásból. A film vizuálisan folyamatosan meglep: hol az élénk színek, hol egy váratlan stílusváltás, hol egy olyan kép, amely elsőre abszurd, aztán hirtelen fájdalmasan szép lesz. A zene és a hangkulissza követi ezt a hullámzást, és a csendes pillanatokban legalább annyira jól működik, mint a pörgős részekben.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a merész, műfajokat keverő filmeket, és nem félnek attól, ha egy mozi egyszerre akar megnevettetni, összezavarni és megríkatni. Különösen ajánlott mindenkinek, akinek bonyolult a viszonya a szüleivel vagy a gyerekeivel.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik kiszámítható, nyugodt tempójú történetet keresnek, vagy rosszul viselik a gyors vágást és az alpári humort, azoknak a 140 perc nagyon hosszú lehet.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Mátrix (1999), Egy makulátlan elme örök ragyogása (2004), Pókember: Irány a Pókverzum! (2018), A lé meg a Lola (1998), Tigris és sárkány (2000)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg a Minden, mindenhol, mindenkor?
A film premierje 2022. április 21-én volt.
Miről szól a Minden, mindenhol, mindenkor?
Egy megállíthatatlan fenyegetés az összes multiverzumot el akarja söpörni, és az egyetlen, aki útját állhatja, egy középkorú kínai bevándorló mosodatulajdonos, Evelyn, aki közben az adóbevallásával küzd.
Hány perces a Minden, mindenhol, mindenkor?
A film 140 perc hosszú.
Hány éves kortól nézhető, gyerekkel megnézhető?
A film 16 éven felülieknek ajánlott, így kisebb gyerekekkel nem javasolt megnézni.
Kik rendezték a filmet?
A filmet Daniel Kwan és Daniel Scheinert rendezte.
Ki játssza a főszerepet a Minden, mindenhol, mindenkorban?
Evelyn Wangot Michelle Yeoh alakítja, mellette Stephanie Hsu, Ke Huy Quan, James Hong és Jamie Lee Curtis is szerepel.
Megéri beleugrani ebbe a végtelen univerzum-káoszba?
Igen, és nem kicsit. A Minden, mindenhol, mindenkor nem hibátlan film: hosszú, túlpörgetett, néha szándékosan idegesítő. De ritkán látni olyan alkotást, amelyik ennyire mer mindent egyszerre, és közben ennyire pontosan tudja, miről akar valójában beszélni. A multiverzumos őrület alatt egy egyszerű, fájdalmasan ismerős családi történet dobog, és amikor ez a két réteg összeér, az a mozi egyik legszebb pillanata. Ha még nem láttad, ne halogasd tovább. Ha már láttad, nézd meg újra: biztos, hogy másodszorra is találsz benne valamit, ami először elkerülte a figyelmedet.