Napszállta kritika: Nemes László kalapszalonja egy egész világ temetése
Van az a film, amelyikből úgy jössz ki, mintha egy idegen ember álmából ébredtél volna, és még órákig nem tudod lerázni magadról. Nemes László Napszállta című drámája pontosan ilyen: 1913 nyarán járunk Budapesten, egy város és egy birodalom utolsó békés napjaiban, és a rendező nem elmeséli ezt a kort, hanem belehajít minket a közepébe. Nem kényelmes élmény, de ritkán látni ennyire bátor, ennyire makacs magyar filmet.
Gyönyörű, nyomasztó és szándékosan kiismerhetetlen történelmi lázálom, amely legalább annyit követel a nézőtől, amennyit ad neki.
Napszállta előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2018. szeptember 27. |
|---|---|
| Rendező | Nemes László |
| Szereplők | Jakab Juli, Vlad Ivanov, Dobos Evelin, Susanne Wuest, Judit Pecháček, Molnár Levente |
| Műfaj | Drámák, Történelmi filmek |
| Hossz | 142 perc |
| Korhatár | 12 éven felülieknek |
| Ország | Francia filmek, Magyar filmek |
Egy lány, egy kalapszalon és egy testvér, aki nem is létezett
A kiindulópont egyszerűnek tűnik. Leiter Írisz hosszú évek után tér vissza Budapestre, az Osztrák-Magyar Monarchia nyüzsgő, sokszínű fővárosába. Korán elárvult, és egyetlen vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában dolgozhasson. A bolt azonban már másé: az új tulajdonos, Brill Oszkár elutasítja, sőt, mindent megtesz, hogy a lány minél előbb elhagyja a várost.
Aztán egy éjjel egy idegen kopogtat, és Írisz bátyja után érdeklődik. Írisz ekkor tudja meg, hogy van egy testvére, Leiter Kálmán, akinek a létezéséről sem tudott. Innen indul a nyomozás, amely egyre mélyebbre húzza őt a város labirintusába, miközben a csillogó kalapszalon, az egyetlen biztos pontnak tűnő hely mögül a legsötétebb titok sejlik fel.
Ennyit érdemes tudni, és őszintén szólva a film sem nagyon akar ennél sokkal többet egyértelművé tenni. Aki klasszikus, lekerekített rejtélyt vár, ahol a végén minden szál a helyére kattan, az csalódni fog. A Napszállta inkább hangulat, sejtelem és fenyegetés, mint kirakós.
Nemes László a Saul fia után: nincs visszalépés
Nemes László első nagyjátékfilmje, a Saul fia világszenzáció lett, és elképesztő teher lehet egy ilyen debütálás után folytatni. A rendező szerencsére nem a biztonságos utat választotta. A Napszállta nem próbálja megismételni elődje sikerét, mégis ugyanaz a kérlelhetetlen alkotói akarat érződik benne: a néző nem kívülről szemléli a történelmet, hanem egy szereplő szűk, zavaros nézőpontjába kényszerül.
Ez a döntés egyszerre a film legnagyobb ereje és legnagyobb kockázata. Mi is pont annyit értünk, amennyit Írisz, vagyis nagyon keveset. A háttérben suttogások, félmondatok, villanások, amelyekből egy omladozó világ képe rajzolódik ki. Én ezt imádtam, de megértem, ha valaki a második órára elfárad tőle. A 142 perces játékidő nem kegyes azokhoz, akik kapaszkodót keresnek.
Jakab Juli arca hordozza az egész filmet
A Napszállta szinte teljes egészében Jakab Juli vállán nyugszik, és ő bírja. Írisz ritkán beszél sokat, inkább néz, figyel, szívja magába a körülötte zajló káoszt. Egy kevésbé erős színésznő ebben a helyzetben egyszerűen eltűnne, Jakab Juli viszont makacs, szinte ijesztően kitartó jelenlétet teremt. A lányban egyszerre van törékenység és vasakarat, és soha nem tudjuk biztosan, mi jár a fejében. Ez szándékos, és működik.
Vele szemben Vlad Ivanov Brill Oszkárként a film legérdekesebb figurája. Elegáns, udvarias, mégis minden mozdulatában ott a fenyegetés, és sosem dől el teljesen, hogy védelmező vagy veszélyforrás. A román színész visszafogottsága tökéletesen illik a film suttogó, elfojtott tónusához.
A mellékszereplők közül Dobos Evelin (Zelma), Judit Pecháček (Szeréna), Susanne Wuest (a Hercegnő), Christian Harting (Otto von König), Julia Jakubowska (Rédey grófnő) és Molnár Levente (Gaspar) inkább egy mozaik darabjai, mint kidolgozott karakterek. Mind hozzáteszik a magukét ahhoz a fülledt, nemzetközi forgataghoz, amilyen a Monarchia Budapestje lehetett, de a film nem nagyon ad nekik teret kibontakozni.
Kalapok, csipke, por és rothadás: a látvány diadala
Ha a Napszálltát valamiért kötelező moziban látni, akkor a képeiért. A korabeli Budapest itt nem képeslap, nem nosztalgikus díszlet, hanem élő, lüktető, izzadó organizmus. A kalapszalon ragyogása, a finom anyagok, a hölgyek körül zsongó elegancia lenyűgöző, és pont ettől lesz igazán kísérteties, ahogy a felszín alatt valami elkezd rothadni.
A hangkulissza ugyanilyen fontos. Folyamatosan zúg, morajlik, suttog körülöttünk a város, és sokszor a hangokból értünk meg többet, mint abból, amit látunk. Ez az a film, amit nem laptopon, fülhallgatóval érdemes megnézni, hanem sötét teremben, ahol nincs menekvés.
Ahol a film elveszíti a nézőt
Nem fogok úgy tenni, mintha a Napszállta hibátlan lenne. A legnagyobb gondom az, hogy a rejtélyesség egy idő után öncélúvá válik. Az első órában izgalmas, hogy semmit sem értünk, a második felében viszont egyre többször éreztem, hogy a film inkább elrejt, mint sejtet. Írisz nyomozása körbe-körbe jár, a jelenetek ismétlődő ritmusa pedig fáraszt.
- Érzelmi távolság: mivel a hősnőt is alig ismerjük, nehéz igazán aggódni érte.
- Hossz: 142 perc ehhez a sűrű, nyomasztó formához legalább húsz perccel sok.
- Történelmi kontextus: aki nem tud semmit a háború előtti Monarchiáról, az a film metaforáinak egy részét is elveszítheti.
Mégis: inkább legyen egy magyar film túl ambiciózus, mint túl óvatos. A Napszállta hibái egy olyan alkotó hibái, aki nagyot akart, és ezt tisztelem.
Mit akar mondani 1913 nyara a mai nézőnek?
A film alcímként is működő gondolata, hogy ezek a béke utolsó napjai, végig ott lebeg a képek fölött. Mi, nézők, tudjuk, mi jön ezután: tudjuk, hogy ez a ragyogó, sokszínű világ néhány éven belül összeomlik. Ettől minden pezsgős pohár, minden kalappróba és minden elegáns estély egyfajta haláltáncnak hat.
Nemes László nem moralizál, nem magyaráz, hanem éreztet. Az a nyugtalanság, ami a film végére eluralkodik rajtunk, nagyon is ismerős lehet bárkinek, aki figyelemmel kíséri a saját korát. Talán ez a Napszállta legmaradandóbb érdeme: nem múzeumi tárgy, hanem figyelmeztetés arról, milyen gyorsan válhat egy ragyogó civilizáció a saját sírásójává.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a lassú, atmoszférikus, értelmezésre váró szerzői filmeket, és akiket a Saul fia nyers ereje megragadott. A korhű látvány és a hangzás rajongóinak kötelező.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik egyértelmű cselekményt, tiszta megoldást és pörgős tempót várnak egy történelmi rejtélytől. Fáradt péntek estére sem ez a legjobb választás.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Saul fia (2015), A fehér szalag (2009), Az ártatlanság kora (1993), Mulholland Drive (2001)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg a Napszállta?
A Napszállta premierje 2018. szeptember 27-én volt.
Miről szól a Napszállta?
1913 nyarán, Budapesten egy fiatal árva lány, Leiter Írisz visszatér a városba, hogy szülei egykori kalapszalonjában dolgozzon. Az új tulajdonos elutasítja, majd Írisz megtudja, hogy van egy bátyja, akinek a nyomába ered.
Hány perces a Napszállta?
A film 142 perc hosszú.
Hány éves kortól nézhető a Napszállta, gyerekkel megnézhető?
A film 12 éven felülieknek ajánlott. Kisebb gyerekeknek nem való, és a lassú, nyomasztó hangvétel miatt kamaszoknak is inkább érett, filmrajongó nézőként ajánlott.
Ki rendezte a Napszálltát?
A filmet Nemes László rendezte, aki korábban a Saul fia című filmmel lett világhírű.
Kik a Napszállta főszereplői?
Leiter Íriszt Jakab Juli, Brill Oszkárt Vlad Ivanov alakítja. További szerepekben Dobos Evelin, Susanne Wuest, Judit Pecháček, Molnár Levente, Christian Harting és Julia Jakubowska látható.
Megéri feltenni ezt a sötét kalapot?
Igen, de csak akkor, ha tudod, mire vállalkozol. A Napszállta nem simogat, nem magyaráz és nem engedi, hogy hátradőlj. Cserébe olyan képeket, hangokat és hangulatot ad, amelyek még napokig kísértenek, és Jakab Juli konok, kifürkészhetetlen arca is veled marad. Hosszabb a kelleténél, és néha a saját rejtélyességébe fullad, de a magyar film elmúlt éveinek egyik legbátrabb, legnagyobb formátumú vállalkozása. Nekem erős 7,5 a tízből, sötét teremben, teljes figyelemmel.