Országúti diszkó kritika: Jake Gyllenhaal bunyózik, Conor McGregor pedig szétveri a díszletet
Van az a fajta film, amire azért kattint az ember, mert Jake Gyllenhaal hasizma szerepel a plakáton, és van az, amire azért, mert Conor McGregor egy félmeztelen hurrikánként söpör végig a képen. Az Országúti diszkó mindkettő. Doug Liman remake-je nem akar okosabb lenni annál, ami: napfényes, izzadt, csontropogtató B-mozi nagy költségvetéssel, ami pont addig működik, amíg nem kezd el komolyan venni magát.
Szórakoztató, harsány bunyósfilm egy remek Gyllenhaal-lel és egy megzabolázhatatlan McGregorral, aminek a második fele sajnos többet akar, mint amennyit elbír.
Országúti diszkó előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2024. március 8. |
|---|---|
| Rendező | Doug Liman |
| Szereplők | Jake Gyllenhaal, Conor McGregor, Billy Magnussen, Travis Van Winkle, Darren Barnet, Daniela Melchior |
| Műfaj | Akciófilmek, Thrillerek, Drámák |
| Hossz | 121 perc |
| Ország | Amerikai filmek |
Kidobó a paradicsomban: miről szól a film?
A felállás pofonegyszerű, és ez egyáltalán nem baj. Dalton volt UFC harcos, akinek a múltja láthatóan nehezebb, mint a jobbegyenese. Elfogad egy kidobó állást egy Florida Keys-i bárban, ahol a pálmafák, a türkizkék víz és a hideg sör első ránézésre maga a nyugdíjas álom. Csakhogy ez a paradicsom nem az, aminek látszik, és Daltonnak elég hamar rá kell jönnie, hogy a kocsmai verekedések csak a jéghegy csúcsát jelentik.
Spoilerezni itt nem érdemes, de nem is nagyon kell: aki látott már életében westernt, tudja a menetet. Jön az idegen, aki halkan beszél és nagyot üt, a helyiek gyanakodnak, a rosszfiúk pedig egyre nagyobb ágyúkat küldenek ellene. Az Országúti diszkó ezt a vázat veszi elő, csak a poros főutcát lecseréli egy tengerparti lebujra. Ebben van valami üdítően őszinte. Nem ígér többet, mint amit ad, legalábbis egy darabig.
Gyllenhaal, a legudvariasabb gyilkológép
Jake Gyllenhaal az a színész, aki a legbutább forgatókönyvbe is képes valami nyugtalanító mélységet csempészni. Aki látta őt az Éjjeli féregben vagy a A bajnokban, tudja, hogy fizikálisan és lelkileg is hajlandó elmenni a falig. Itt a Dalton-figura legjobb ötlete az udvariasság. Gyllenhaal kidobója mosolyog, bocsánatot kér, felajánlja, hogy elviszi kórházba azt, akinek épp eltörte a karját. Ez a kontraszt adja a film legjobb, legviccesebb pillanatait.
A szerep ráadásul rá van szabva: van benne egy csipetnyi sötétség, egy kis önmegvetés, amit Gyllenhaal tényleg érezhetővé tesz, miközben a teste úgy néz ki, mintha három hónapig csak csirkemellet evett volna. Ha valamiért beül az ember erre a filmre, akkor őmiatta. Nélküle ez egy felejthető streaming-akció lenne, vele egy élvezetes, karizmatikus show.
Conor McGregor, a természeti katasztrófa
És akkor beszéljünk a teremben lévő elefántról, aki egyébként vigyorogva, meztelenül sétál végig egy piacon. Conor McGregor Knox szerepében nem színészkedik a szó klasszikus értelmében. Ő egyszerűen van, akkora energiával, hogy szinte kiszakad a vászonból. Minden mozdulata túltolt, minden mondata harsány, és pont ezért működik. Olyan, mint egy rajzfilmfigura, akit valaki véletlenül bedobott egy akciófilmbe.
Hogy ez jó színészi játék-e? Valószínűleg nem. Hogy szórakoztató-e? Abszolút. Knox megjelenésével a film tempója és hangneme is megváltozik, valahol a komolyan vehető thriller és a teljesen elszállt bunyós paródia között kezd lebegni. Én a magam részéről élveztem, de értem, ha valakit ez kizökkent.
A mellékszereplők közül Billy Magnussen Ben Brandtként a szokásos, kissé idegesítő gazdag ficsúr típust hozza, és ezt nagyon jól csinálja, ez a szakterülete. Daniela Melchior Ellie szerepében kellemes jelenlét, Jessica Williams Frankie-ként pedig megbízhatóan húzza a bár tulajdonosi szálát. Joaquim de Almeida seriffként elég, ha belép a képbe: az arca már önmagában elmesél egy egész korrupt kisvárost.
Doug Liman és a kamera, ami maga is bunyózik
Doug Liman nem idegen az akciótól: a Bourne-rejtély vagy a A holnap határa rendezője tudja, hogyan kell testközelbe hozni egy verekedést. Az Országúti diszkó harcjeleneteiben a kamera szinte beleáll az ütésekbe, pörög, közel hajol, néha olyan érzésünk van, mintha mi is kapnánk egy könyököst. Ez egyszerre lenyűgöző és helyenként fárasztó, mert a digitális trükkök időnként kilógnak, és egy-egy ütés inkább videojátékos, mint fájdalmas.
A kocsmai bunyók viszont kiválóak. Van bennük ritmus, humor, és ami a legfontosabb, karakter: látjuk, hogy Dalton nem egyszerűen erős, hanem okos verekedő, aki a terepet és az ellenfelei hiúságát is fegyverként használja. Az élőzenés bár hangulata, a háttérben játszó zenekar és a folyamatos hangzavar ad egy jó kis koszos lüktetést a filmnek. A floridai napfény pedig szépen kontrasztol az erőszakkal, a látvány végig színes és csillogó.
Ahol a film elvérzik: a második menet
A gond ott kezdődik, ahol a film úgy dönt, hogy neki komoly tétekkel bíró thrillerré kell nőnie. A 121 perces játékidő érezhetően hosszabb, mint amit ez az anyag elbír. Az első óra laza, vicces, jól adagolt kocsmai western, a második felében viszont egyre több a fordulat, a robbanás, a hajós üldözés és a nagyszabású leszámolás, és közben valahogy elfogy a varázs. A sztori túlbonyolítja azt, amiben eredetileg az volt a szép, hogy egyszerű.
Az eredeti, 1989-es Országúti diszkó Patrick Swayze-zel sem volt soha a filmművészet csúcsa, de pontosan tudta, hogy egy kultikus, kicsit bugyuta, nagyon férfias guilty pleasure. A remake ezt a magabiztos öniróniát csak részben örökölte. Amikor kacsint, akkor remek. Amikor drámázni próbál Dalton múltjával, akkor érezni, hogy a forgatókönyv nem ad elég anyagot hozzá, még Gyllenhaal sem tud ebből többet kifacsarni.
A romantikus szál is elég halovány, és a gonoszok motivációja sem sokkal árnyaltabb egy szombat délutáni akciófilménél. Ez önmagában nem lenne baj, ha a film nem nyújtózkodna olyan hosszan.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik egy sör mellé könnyed, de ütős akciót keresnek, és szívesen nézik, ahogy Jake Gyllenhaal mosolyogva kioszt mindenkit. McGregor-rajongóknak kötelező, már csak a látvány kedvéért is.
- Inkább hagyd ki, ha: Aki komoly, feszes thrillert vár, vagy aki az eredeti Swayze-film szent tehénként való tiszteletére esküdött fel, az valószínűleg csalódni fog. Annak sem való, aki nem bírja a túltolt, rajzfilmszerű erőszakot.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Országúti diszkó (1989), John Wick (2014), Jack Reacher (2012), Harcosok klubja (1999), A Bourne-rejtély (2002)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg az Országúti diszkó?
Az Országúti diszkó premierje 2024. március 8-án volt.
Miről szól az Országúti diszkó?
A volt UFC harcos Dalton elfogad egy kidobó állást egy Florida Keys-i bárban, de hamar rájön, hogy ez a paradicsom nem az, aminek látszik.
Hány perces az Országúti diszkó?
A film 121 perces.
Ki rendezte az Országúti diszkót?
A filmet Doug Liman rendezte.
Kik játszanak az Országúti diszkóban?
Daltont Jake Gyllenhaal alakítja, Knox szerepében Conor McGregor látható. További szereplők: Billy Magnussen (Ben Brandt), Daniela Melchior (Ellie), Jessica Williams (Frankie), Travis Van Winkle (Dex), Darren Barnet (Sam) és Joaquim de Almeida (seriff).
Mi az Országúti diszkó eredeti címe?
A film eredeti címe Road House. Az 1989-es, Patrick Swayze főszereplésével készült azonos című film újragondolása.
Megéri beülni ebbe a floridai lebujba?
Ha a megfelelő hangulatban érkezel, igen. Az Országúti diszkó olyan, mint egy jó kocsmai este: az első pár óra fantasztikus, nevetsz, hangos a zene, valaki látványosan kirepül az ajtón, aztán a végére kicsit elnyúlik, és már az órádat nézed. Jake Gyllenhaal karizmája és Conor McGregor őrült jelenléte bőven elviszi a hátán a filmet, Doug Liman pedig tudja, hogyan kell egy verekedést élvezetesen felvenni.
Nem lesz belőle klasszikus, és valószínűleg két hét múlva már csak a legjobb bunyókra emlékszel. De néha pontosan erre van szüksége az embernek: egy jóképű, udvarias kidobóra, aki elnézést kér, mielőtt eltöri a kezed. Kapcsold ki az agyad, nyiss ki egy hideg italt, és élvezd a pofonokat. Tőlem egy erős, szórakoztató közepes, ami a jobb pillanataiban kifejezetten jó.