Péntek 13. kritika: a nyári tábor, ahonnan senki sem akar hazaírni levelet
Van az a pont, amikor egy kempingezés már nem a szúnyogokról szól. A Péntek 13. ezt a pontot nagyjából az első percekben átlépi, és onnantól nem enged vissza a tábortűz biztonságos fényébe. Sean S. Cunningham horrorja ma már inkább kultusztárgy, mint mozi, de meglepő, mennyi ereje maradt.
Nyers, olcsó és néha esetlen, mégis a slasher műfaj egyik alapköve, amit minden horrorrajongónak egyszer végig kell ülnie.
Péntek 13. előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 1989. szeptember 14. |
|---|---|
| Rendező | Sean S. Cunningham |
| Szereplők | Adrienne King, Kevin Bacon, Jeannine Taylor, Harry Crosby, Laurie Bartram, Mark Nelson |
| Műfaj | Horrorfilmek |
| Hossz | 95 perc |
| Korhatár | 18 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Miről szól? Tábornyitás rossz előjelekkel
A felállás pofonegyszerű, és pont ebben rejlik a varázsa. Egy csapat tizenéves táborvezető azzal a lelkes tervvel érkezik egy elhagyatott nyári táborba, hogy újranyissák. A helynek azonban tragikus múltja van, és a fiatalokat hamarosan egy rejtélyes, könyörtelen gyilkos kezdi üldözni.
Ennyi. Nincs bonyolult mitológia, nincs hosszas felvezetés, nincs okoskodás. A film nem akar többnek látszani, mint ami: egy kíméletlenül hatékony túlélőhorror, ahol a nézőnek az a dolga, hogy azon izguljon, ki lesz a következő, és mikor. Spoilert itt nem kaptok tőlem, és őszintén mondom, ha valaki még nem tudja, mi a film nagy titka, akkor kerülje el az internet sötét bugyrait a megnézésig. Megéri szűzen leülni elé.
A történet persze nem ettől lesz emlékezetes. Inkább attól, hogy a forgatókönyv mennyire tudatosan épít a néző saját, ősi félelmeire: az erdő, a sötét, a víz, az elszigeteltség, a telefon, ami nem működik, és a felnőttek, akik nincsenek ott. Ezek mind kiszámítható elemek, de a film úgy kezeli őket, mintha először találták volna fel.
A csapat, akiket nem érdemes megszeretni
A szereplőgárda nagy része akkoriban ismeretlen arc volt, és ez a filmnek inkább előny, mint hátrány. Nem tudod, ki a sztár, nem tudod, kit véd meg a forgatókönyv, így mindenki egyformán sebezhetőnek tűnik.
- Adrienne King játssza Alice-t, és szerintem ő a film csendes motorja. Nem harsány, nem hősies, egyszerűen csak hihető.
- Kevin Bacon Jack szerepében tűnik fel, és ma már külön élmény látni a fiatal Bacont, jóval a Gumiláb előtt, amikor még csak egy srác volt a sok közül egy horrorban.
- Jeannine Taylor (Marcie), Harry Crosby (Bill), Laurie Bartram (Brenda) és Mark Nelson (Ned) alkotják a tábor fiatal stábját, a tipikus társaságot, akikben mind magadra ismersz egy kicsit.
- Peter Brouwer Steve Christyként, a tábor működtetőjeként tűnik fel.
- Betsy Palmer pedig Mrs. Voorhees szerepében látható, és többet róla egy szót sem mondok, csak annyit: a jelenléte felejthetetlen.
A színészi játék vegyes, ezt kár lenne tagadni. Vannak pillanatok, amikor érződik az alacsony költségvetés és a rutin hiánya, a párbeszédek néha suták. De furcsa módon ez a nyerseség hitelesebbé teszi az egészet: ezek tényleg úgy viselkednek, mint egy csapat nyaraló fiatal, nem úgy, mint színészek egy profi stúdiófilmben.
Sean S. Cunningham és az olcsóság művészete
Sean S. Cunningham rendezése nem a stílusos megoldásokról szól, hanem a feszültség módszeres felépítéséről. Az erdő itt nem díszlet, hanem szereplő. A kamera sokszor a fák közül, a bokrokból figyel, és ezzel a néző akaratlanul is a gyilkos szemszögébe kerül. Ez a fogás azóta a műfaj alapfelszerelése lett, de itt még friss és nyugtalanító.
Amit nagyon szeretek benne: a film türelmes. Hagyja, hogy a csendes, hétköznapi jelenetek elnyúljanak, hogy aztán a semmiből csapjon le. Ma, amikor a horrorfilmek nagy része hárompercenként ugrijesztéssel bombáz, ez a lassabb ritmus szinte bátor döntésnek hat. Persze néha túl lassú, és akadnak üresjáratok, amiket egy mai vágó könyörtelenül kidobna.
A gyilkosságok kivitelezése pedig a korabeli gyakorlati effektek iskolapéldája. Nincs számítógépes trükk, minden kézzelfogható, és pont emiatt hat még ma is olyan zsigerien. Nem mindegyik jelenet öregedett jól, de a legjobbak még most is összerántják a gyomrot.
Ki-ki-ki, ma-ma-ma: a hang, ami beégett
Ha van valami, amiért a filmet mindenkinek ismernie kellene, az a hangkulissza. Az a suttogó, visszhangzó hangeffekt, ami a fenyegetés közeledtét jelzi, popkulturális ikon lett, olyan, amit még azok is felismernek, akik soha nem látták a filmet. Én ezért adok kilencest a zenére és a hangra: kevés horror tudja ilyen minimális eszközzel ennyire kiszámíthatatlanná tenni a nézői idegrendszert.
A zene egyébként sokszor jobban dolgozik, mint maga a kép. Ott van a háttérben, nyomja, csavarja a feszültséget, és amikor elhallgat, az legalább olyan ijesztő, mint amikor szól. Fejhallgatóval, sötétben nézni ezt a filmet kifejezetten rossz ötlet. Vagyis nagyon jó ötlet, ha tényleg félni akarsz.
Ahol megbicsaklik a kés
Nem leszek elfogult: a Péntek 13. nem hibátlan film. A karakterek nagy része egydimenziós, a döntéseik pedig olyanok, hogy a néző a kanapéról kiabál nekik. Ez a műfaj sajátossága, de itt néha már idegesítő mértéket ölt.
A középső szakasz kicsit leül, és aki mai tempóhoz szokott, az ezen a ponton könnyen a telefonja után nyúlhat. A párbeszédek egy része pedig ma már inkább mosolyt csal az arcra, mint borzongást. Ezt lehet kultikus bájnak nevezni, és én hajlok is erre, de értem, ha valaki egyszerűen elavultnak látja.
És van egy fontos dolog: a film hatása részben abból fakad, hogy annak idején mennyire újnak tűnt. Ma, több tucat utánzat, paródia és saját folytatás után, ugyanez a formula ismerősebb. A Péntek 13. ugyanis olyan sorozatot indított, ami évtizedeken át új és új részekkel tért vissza. Ezeket a részeket nem rá kell kenni az elsőre, mert ez a darab sokkal visszafogottabb és földhözragadtabb, mint amit sokan a márkanévtől várnának.
Miért számít még mindig?
Mert ez a film nagyban felelős azért, hogy a slasher a nyolcvanas évek egyik meghatározó horrorműfaja lett. A Halloween megmutatta, hogy egy maszkos rém és egy kisváros elég egy klasszikushoz, a Péntek 13. pedig bebizonyította, hogy ezt a receptet a világ bármelyik erdejébe át lehet ültetni, és működik. A tábori horror, a csapatnyi fiatal, akiket egyenként tizedel meg valami, ezek a sémák innen nőttek ki a későbbi generációk fejében.
Ráadásul van benne valami, amit a sok későbbi követő elfelejtett: a film nem gúnyolja a szereplőit, és nem viccelődik a saját tartalmán. Komolyan veszi a félelmet. Ez a komolyság adja azt a nyomasztó légkört, ami miatt negyvenvalahány év után is megéri elővenni egy esős őszi estén.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: A horrortörténelem iránt érdeklődőknek, a slasher rajongóinak és mindenkinek, aki szereti a régi, kézzel készült effekteket és a lassan fojtogató feszültséget.
- Inkább hagyd ki, ha: Akiket zavar az erős erőszak és vér, illetve azoknak, akik a mai, gyors tempójú, látványos horrorokhoz szoktak, és nem bírják az üresjáratokat.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Halloween (1978), A texasi láncfűrészes mészárlás (1974), Péntek 13., 2. rész (1981), Sikoly (1996)
Gyakori kérdések
Miről szól a Péntek 13.?
Egy csapat tizenéves táborvezető megpróbál újranyitni egy elhagyatott, tragikus múltú nyári tábort, de egy rejtélyes, könyörtelen gyilkos üldözi őket.
Hány perces a Péntek 13.?
A film 95 perces.
Hány éves kortól nézhető a Péntek 13.?
A film 18 éven felülieknek szól.
Gyerekkel nézhető a Péntek 13.?
Nem, a 18-as korhatár és az erőszakos jelenetek miatt kiskorúaknak nem ajánlott.
Ki rendezte a Péntek 13.-at?
A filmet Sean S. Cunningham rendezte.
Szerepel Kevin Bacon a Péntek 13.-ban?
Igen, Kevin Bacon Jack szerepében látható a filmben.
Megéri ma is kimerészkedni a táborba?
Igen, ha tudod, mire vállalkozol. A Péntek 13. nem egy csiszolt, modern horror, hanem egy nyers, sokszor esetlen, de zsigerileg hatásos alapmű, ami nélkül a műfaj ma egészen másképp nézne ki. A hangja beléd ég, a hangulata megül, és pár jelenete garantáltan veled marad lefekvés után is. Én egy hideg estére, lekapcsolt villannyal ajánlom. És ha legközelebb valaki egy erdei kempingezést javasol, legalább lesz egy jó kifogásod.