Post Mortem kritika: amikor a halottak nem akarnak pózolni a kamerának
Magyar horrorfilm, ami tényleg ijeszteni akar, és nem szégyelli a műfaját: ez már önmagában ritkább, mint egy napsütéses nap 1918 telén. Bergendy Péter Post Mortemje a háború és a spanyolnátha utáni csendbe visz, ahol a temetetlen halottak egyre dühösebbek. A film nem hibátlan, de olyan bátor és olyan hangulatos, hogy nehéz nem szurkolni neki.
Atmoszférában és látványban nemzetközi szintű magyar kísértetfilm, amelynek a története néha elfárad, de a borzongás végig kitart.
Post Mortem előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2020. október 28. |
|---|---|
| Rendező | Bergendy Péter |
| Szereplők | Klem Viktor, Hais Fruzsina, Schell Judit, Anger Zsolt, Ladányi Andrea, Reviczky Gábor |
| Műfaj | Horrorfilmek, Misztikus filmek, Thrillerek |
| Hossz | 115 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Magyar filmek |
Fénykép a halottal: miről szól a film spoilerek nélkül?
Az első világháború véget ért, a spanyolnátha járvány lecsendesedett, és az ember azt hinné, végre jöhet a gyász és a nyugalom. A Post Mortem világában nem jön. Sok halott temetetlenül maradt, és ők nem mentek el sehová: a mi világunkban rekedtek, és egyre dühösebbek, amiért nem találnak nyugalmat.
Ebbe a fagyos, nyomasztó 1918-as télbe érkezik Tomás, a fiatal vándorfotós, aki egy igencsak különös mesterségből él: halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében. Egy tízéves kislány hívására eljut egy kis faluba, ahol szokatlanul sok munkája akad. Gyanús, ugye? Hamar kiderül, hogy a faluban nem csak a gyászolókkal kell számolnia: egyre több természetfölötti jelenséggel találkozik, és a kísértetek mintha közölni akarnának vele valamit.
Tomás elhatározza, hogy kideríti, mi a céljuk, de nagyon veszélyes terepen jár. Minden rossz mozdulat egy új, az előzőnél is vadabb támadást vált ki. A kísértetek ugyanis nem akarnak békében élni az élőkkel. Ennél többet nem is érdemes tudni, a film legjobb pillanatai abból jönnek, hogy az ember nem sejti, honnan érkezik a következő ütés.
Hátborzongató ötlet, amit eddig senki nem lovagolt meg ennyire
A halottfotózás, vagyis a post mortem fényképezés az a fajta történelmi furcsaság, amitől egyszerre leszel kíváncsi és kicsit rosszul. Elhunyt rokon a család körében, beállítva, mintha még élne: ennél jobb horroralapot kitalálni sem lehetne. A cím maga is ezt a gyakorlatot idézi, és a film okosan épít arra, hogy a fényképezőgép itt nem csupán eszköz, sokkal inkább egy kapu két világ között.
Engem a koncepció teljesen megvett. A legtöbb kísértetfilm kastélyba, elhagyatott házba vagy kísértetjárta árvaházba zárja a szereplőit. A Post Mortem egy egész faluba, egy egész háború utáni közösségbe, ahol a gyász kollektív, és a halál nem kivétel, hanem a mindennapok része. Ez a háttér adja a film valódi súlyát: a rémület mögött ott van egy kimerült, megtépázott világ, amelynek nem jutott ideje elbúcsúzni a halottaitól.
Klem Viktor és a falu különös lakói
Klem Viktor Tomás szerepében jó választás: van benne egy fajta zárkózott, csendes elszántság, ami illik egy olyan figurához, aki a halottakkal tölti a munkanapjait. Nem hős, nem is akar az lenni, egyszerűen nem tud elfordulni a rejtélytől. Mellette Hais Fruzsina Annája a film egyik legfontosabb pillére, és jó látni, hogy a gyerekszereplő itt nem csupán dekoráció.
A mellékszereplők névsora komoly: Schell Judit Marcsaként, Anger Zsolt Imreként, Ladányi Andrea a Néni, Reviczky Gábor az Öreg szerepében, továbbá Hámori Gabriella (Emi) és Balogh András (Jóska). Ez a csapat adja a falu arcát, és szerintem ez a film egyik titkos fegyvere. Egy kísértetfilmben a közösség hitelessége legalább annyit számít, mint maguk a kísértetek, és itt a faluban mindenki úgy néz ki, mint aki tényleg végigszenvedett egy háborút és egy járványt.
Ha kritikát kell mondanom: néhány karakter inkább funkció, mint ember, és a forgatókönyv nem ad mindenkinek elég teret. De a színészek a kevésből is sokat kihoznak.
Bergendy Péter rendezése: hol működik a legjobban?
Bergendy Péter láthatóan nem félt attól, hogy egy magyar film műfaji filmként, nyíltan horrorként lépjen elő. Ez itthon ritka bátorság, és a Post Mortem minden kockáján látszik, hogy az alkotók tudták, mit akarnak. A tempó lassan építkezik, a hideg szinte átjön a vásznon, és a hosszú beállítások alatt az ember folyamatosan a kép széleit figyeli, hátha valami megmozdul.
Ami szerintem a legjobban működik:
- A hangulat: a fagyos téli falu, a fakó fények, a gyászoló arcok tökéletes díszletei egy kísértettörténetnek.
- A látvány: a természetfölötti jelenségek megjelenítése kreatív és meglepően nagyszabású, nem a szokásos olcsó ijesztgetés.
- A hangdizájn: a csend és a recsegés itt legalább annyira ijesztő, mint a nyílt támadások.
A film nem a hirtelen felugró ijesztésekre épít elsősorban, hanem arra a lassan kúszó rossz érzésre, hogy valami nincs rendben ezzel a hellyel. Ez a fajta horror sokkal tovább marad veled a vetítés után.
Ahol a kísértetek is elfáradnak
Most jön a kevésbé kellemes rész. A 115 perces játékidő egy kísértetfilmhez bőven sok, és ez érződik is. A második felében a film hajlamos ismételni önmagát: újabb jelenség, újabb támadás, újabb próbálkozás a megfejtésre. A brief is szépen összefoglalja a logikát, miszerint minden rossz mozdulat egy újabb, vadabb támadást vált ki, és ez a felépítés a vásznon néha inkább pályák sorozatának tűnik, mint egy feszesen épülő történetnek.
A másik gyengeség, hogy a misztikus szál egy ponton bonyolultabb lesz, mint amennyire érzelmileg hatásos. Engem jobban érdekelt volna a gyász, a falu bűnei, a túlélők traumája, mint a természetfölötti szabályrendszer részletei. Ettől függetlenül a film látványos csúcspontjai kárpótolnak, és ritkán érzi úgy az ember, hogy rossz helyen ül.
Miért fontos ez a film a magyar mozinak?
Évtizedekig úgy tűnt, hogy a magyar film két dologban jó: a művészfilmben és a vígjátékban. A Post Mortem azt mutatja, hogy a műfaji film, ráadásul a horror is megy itthon, ha van mögötte elszántság és mesterségbeli tudás. A látványvilág és a technikai kivitelezés simán megállja a helyét a külföldi kísértetfilmek mellett, és ami a legjobb: nem egy amerikai horror lemásolása, hanem nagyon is helyi történet, a mi múltunk, a mi telünk, a mi halottaink.
Hat évvel a bemutató után is azt gondolom, hogy ez a film viszonyítási pont, amihez a későbbi magyar horrorokat mérni kell.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a lassan építkező, atmoszférikus kísértetfilmeket és a történelmi hátteret, valamint mindenkinek, aki kíváncsi, milyen az, amikor a magyar film komolyan veszi a horrort.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik feszes, gyors tempójú ijesztgetést várnak, vagy akiket zavar a hosszú játékidő, azok a második felében könnyen türelmüket veszthetik.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: A másik (2001), Az árva (2007), A boszorkány (2015), Bíbor hegy (2015), Démonok között (2013)
Gyakori kérdések
Miről szól a Post Mortem?
1918 fagyos telén Tomás, a fiatal vándorfotós, aki halottak utolsó fényképét készíti el a családjuk körében, egy kislány hívására egy faluba érkezik, ahol egyre több természetfölötti jelenséggel találkozik, és megpróbálja kideríteni, mit akarnak tőle a kísértetek.
Mikor mutatták be a Post Mortemet?
A film bemutatója 2020. október 28-án volt.
Hány perces a Post Mortem?
A film játékideje 115 perc.
Hány éves kortól nézhető a Post Mortem?
A film 16 éven felülieknek ajánlott, így kisebb gyerekekkel nem javasolt megnézni.
Ki rendezte a Post Mortemet?
A film rendezője Bergendy Péter.
Kik szerepelnek a Post Mortemben?
A főszerepben Klem Viktor (Tomás) és Hais Fruzsina (Anna) látható, mellettük Schell Judit, Anger Zsolt, Ladányi Andrea, Reviczky Gábor, Hámori Gabriella és Balogh András szerepel.
Megéri egy fagyos estén szembenézni a Post Mortem halottaival?
Igen, és szerintem kötelező is annak, aki szereti a kísértetfilmeket. A Post Mortem hosszabb a kelleténél, és a története a második felében kissé körbe-körbe jár, de a hangulata, a látványa és az alapötlete annyira erős, hogy ezek a hibák nem tudják igazán lehúzni. Egy magyar horror, ami nem kér elnézést azért, hogy horror, és amitől tényleg megborzong az ember. Kapcsold le a villanyt, húzd magadra a takarót, és soha többé nem nézel ugyanúgy a régi családi fényképekre. Tőlem erős 7,5 pont a tízből.