Sinister kritika: a házimozi, amitől máig nem merünk lekapcsolni a villanyt
Van az a pillanat, amikor egy horror már nem a képernyőn ijeszt, hanem a sötét előszobában, hazafelé menet a konyhából. A Sinister pontosan ilyen film: Scott Derrickson rendezése nem a hangos ugratásokra épít, hanem arra a lassan szivárgó rossz érzésre, ami napokig a bőröd alatt marad. Évekkel a premierje után is a modern horror egyik legkellemetlenebb, és ezt itt a legnagyobb dicséretnek szánom.
A Sinister a 2010-es évek egyik legnyugtalanítóbb horrorja, ami egy íróasztal, egy vetítő és Ethan Hawke arca segítségével épít fel valódi rettegést.
Sinister előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2012. december 6. |
|---|---|
| Rendező | Scott Derrickson |
| Szereplők | Ethan Hawke, Juliet Rylance, Vincent D'Onofrio, James Ransone, Fred Thompson, Clare Foley |
| Műfaj | Horrorfilmek, Thrillerek, Misztikus filmek |
| Hossz | 110 perc |
| Korhatár | 18 éven felülieknek |
| Ország | Kanadai filmek, Amerikai filmek |
Egy író, egy ház és egy doboz, amit jobb lett volna nem kinyitni
A felállás első hallásra szinte banális: Ellison Oswalt olyan író, aki valós bűntényekből készít regényeket. A következő könyvéhez családjával beköltözik egy házba, ahol korábban szörnyű bűncselekmények történtek. A csavar annyi, hogy erről a felesége és a gyerekei mit sem tudnak. Ellison viszont nagyon is tudja, hiszen éppen ezért vannak ott: minél többet akar kideríteni a gyilkosságokról, hogy megszülessen belőlük a nagy visszatérést jelentő regény.
A házban aztán különös felvételekre bukkan. Mindegyiken ugyanaz az alak látható, és a felvételek megtekintése után furcsa dolgok kezdenek történni a ház lakóival. Többet nem is érdemes elárulni, és őszintén szólva nem is kell. A Sinister ereje abban rejlik, hogy a néző Ellisonnal együtt ül a sötét dolgozószobában, együtt nézi a recsegő képeket, és együtt jön rá, hogy talán nem kellett volna.
Ami nekem nagyon tetszik ebben az alapfelállásban: a főhős nem ártatlan áldozat. Ellison szándékosan hozza bele a családját egy ilyen helyzetbe, a saját ambíciója miatt. Ettől a film nem egyszerű kísértetház-mese, hanem egy kicsit egy ember önző döntéseinek drámája is, amiért valaki más fizethet meg.
Ethan Hawke, a megszállott, akinek elhisszük a félelmét
Ethan Hawke-ot sokan a Mielőtt felkel a nap romantikus beszélgetéseiből vagy a Kiképzés zsaruszerepéből ismerik, és talán épp ezért működik itt olyan jól. Nem tipikus horrorhős, nem az a fajta, aki sikoltozik és rohangál. Az ő Ellisonja fáradt, kicsit sértett, kicsit kétségbeesett író, aki tudja, hogy ez az utolsó esélye a karrierje megmentésére. Hawke rengeteget dolgozik szöveg nélkül: a film jelentős része arról szól, hogy egy férfi néz valamit, és az arcán látjuk, ahogy szétesik.
Mellette Juliet Rylance Tracy Oswaltként a feleség, aki egyre jobban érzi, hogy valami nincs rendben, és nem csak a házzal. A két színész közötti feszültség hiteles, a veszekedéseik nem horrorfilmes kötelező körök, hanem egy valódi, repedező házasság pillanatai. A gyerekeket Clare Foley (Ashley) és Michael Hall D'Addario (Trevor) játssza, és ritka módon egyik sem idegesítő, ami horrorfilmes gyerekszereplőknél külön említést érdemel.
Külön öröm James Ransone a seriff-helyettes szerepében: ő hozza a film szinte egyetlen lazább, emberibb pillanatait, ami jól jön a sok fojtott rettegés között. Fred Thompson seriffként keveset, de markánsan van jelen, Vincent D'Onofrio pedig Jonas professzorként egy kis, de emlékezetes szerepet kap. D'Onofrio a Full Metal Jacket óta tudja, hogyan kell néhány jelenetben is nyomot hagyni.
Scott Derrickson és a csend művészete
Scott Derrickson ebben a filmben megmutatja, hogy érti a horror alapvető nyelvtanát: a félelem nem abból fakad, amit látunk, hanem abból, amire várunk. A Sinister rengeteg időt tölt sötét folyosókon, félig megvilágított szobákban, és a kamera gyakran épp annyira marad egy helyen, hogy elkezdjük átkutatni a kép sarkait. Mi mozdult ott hátul? Csak képzeltem?
A filmben talált felvételek külön műfajt alkotnak a filmen belül. Szemcsések, karcosak, hétköznapiak, és pont ettől borzalmasak. Derrickson nem a found footage teljes formáját használja, hanem beágyazza ezeket a felvételeket egy hagyományosan elmesélt történetbe, és ez a kettősség nagyon hatásos. Míg a házban zajló jelenetek elegánsan fényképezettek, a felvételek olyanok, mintha valaki tényleg talált volna egy dobozt a padláson, amit inkább el kellett volna égetni.
A 110 perces játékidő egy horrortól nem rövid, és bevallom, néhol érezni, hogy a középső szakasz kicsit ismétli önmagát. De Derrickson tudatosan lassít, és amikor a feszültség végre kirobban, annak súlya van.
A hang, ami bekúszik a fülbe
Ha egy dolgot kellene kiemelnem, ami miatt a Sinister kiemelkedik a hasonló horrorok közül, az a hangzás. A zene nem klasszikus horrorfilmes vonósmuzsika, hanem nyomasztó, zúgó, torz, néha szinte ipari hangfolyam, ami alig hagy levegőt. A felvételek alatt szóló hangok különösen kegyetlenek: úgy érzed, mintha valami rossz rádióadást fognál, ami nem neked szól, mégis hallgatnod kell.
Tanács: ezt a filmet ne laptop hangszóróján nézd. Fülhallgatóval vagy rendes hangrendszerrel teljesen más élmény, ugyanakkor sokkal kellemetlenebb is. Ezt vedd figyelmeztetésnek.
Ahol a Sinister megbicsaklik
Nem minden tökéletes. A film néha belesétál a műfaj szokásos csapdáiba: van néhány ugrós ijesztés, ami kevésbé elegáns, mint a film többi része, és néhány pillanatban szívesen kiabáltam volna Ellisonnak, hogy kapcsolja már fel a villanyt, mint minden normális ember. A horrorfilmes hősök sötétségimádata itt is jelen van.
A mitológiai háttér, ami a felvételeken látható alak körül épül, egyeseknek túl magyarázós lehet, másoknak épp kevés. Én a misztikumot jobban szeretem, mint a lexikonszerű magyarázatokat, és a film néha többet mond, mint kellene. Ez persze ízlés kérdése.
- Működik: a talált felvételek, a hangzás, Hawke játéka, a lassan építkező feszültség.
- Kevésbé működik: néhány olcsó ugratás, a középső rész ismétlődései, időnként a túlmagyarázás.
Miért maradt meg ennyi nézőben?
A Sinister abban a korszakban jött, amikor a horror újra divatba jött a mozikban, és sok hasonló film villant fel, majd tűnt el gyorsan. Ez viszont megmaradt. Szerintem azért, mert van egy nagyon egyszerű, mégis zseniális alapötlete: a rettegés forrása nem egy kísértet, aki megjelenik, hanem valami, amit te magad döntesz el, hogy megnézel. A nézés mint bűn, a kíváncsiság mint csapda. Ez nemcsak Ellisonra, hanem ránk, nézőkre is vonatkozik, akik ugyanúgy nem tudjuk levenni a szemünket a képernyőről.
Magyarországon 2012. december 6-án került mozikba, ami vicces időzítés egy ennyire sötét filmhez: Mikulásra kapott a közönség egy alaposan kellemetlen ajándékot. Ma már inkább otthoni nézésre ajánlott, de ott, egyedül, éjjel, talán még jobban is működik.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik a lassan építkező, atmoszférikus horrort szeretik, és jobban félnek attól, amit sejtenek, mint attól, amit látnak. Ethan Hawke rajongóinak kötelező.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik könnyed, szórakoztató ijesztgetésre vágynak, vagy rosszul viselik a nyomasztó, sötét témákat, inkább kerüljék. Gyerekeknek semmiképp.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Démonok között (2013), Insidious: A gonosz háza (2010), Örökség (2018), A kör (2002), Emily Rose ördögűzése (2005)
Gyakori kérdések
Miről szól a Sinister?
Ellison Oswalt író, aki valós bűntényekből ír regényeket. Családjával egy olyan házba költözik, ahol korábban gyilkosságok történtek, és ott különös felvételeket talál, amelyeken mindig ugyanaz az alak látható. A felvételek megtekintése után furcsa dolgok kezdenek történni.
Hány perces a Sinister?
A film 110 perces.
Hány éves kortól nézhető a Sinister?
A film 18 éven felülieknek ajánlott, gyerekekkel nem nézhető.
Ki rendezte a Sinistert?
A filmet Scott Derrickson rendezte.
Kik szerepelnek a Sinisterben?
A főszerepben Ethan Hawke látható Ellison Oswaltként, mellette Juliet Rylance, Vincent D'Onofrio, James Ransone, Fred Thompson, Clare Foley és Michael Hall D'Addario játszik.
Mikor volt a Sinister magyar premierje?
A film 2012. december 6-án került a magyar mozikba.
Bele mersz nézni a dobozba?
A Sinister nem hibátlan film, de az egyik legjobban megkomponált modern horror, amit a műfaj kedvelője láthat. Ethan Hawke hiteles, a hangzás kegyetlen, a talált felvételek pedig olyan képeket égetnek a fejedbe, amiktől nehéz lesz szabadulni. Ha szereted, amikor egy horror nem csak a stáblistáig tart, hanem utána is ott ül veled a sötétben, ezt látnod kell. Csak egy tanács: utána ne menj fel a padlásra. Főleg ne egyedül.