Sisu kritika: a finn aranyásó, aki egyszerűen nem hajlandó meghalni
Van az a pont, amikor egy náci osztag rájön, hogy rossz emberrel kezdett ki, és a Sisu ezt a pontot nagyjából a tizedik percben eléri. Jalmari Helander filmje egy szikár, véres, néha egészen abszurd akcióballada egy öregemberről, aki egyszerűen nem hajlandó meghalni. Nem okos film, nem is akar az lenni, de ritkán láttam ennyire tiszta, kompromisszummentes műfaji szórakozást.
Brutális, szűkszavú és pofátlanul szórakoztató finn akcióbravúr, amely pontosan tudja, mit akar, és 91 percig egy pillanatra sem engedi el a nézőt.
Sisu előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2023. június 29. |
|---|---|
| Rendező | Jalmari Helander |
| Szereplők | Jorma Tommila, Aksel Hennie, Jack Doolan, Mimosa Willamo, Onni Tommila, Tatu Sinisalo |
| Műfaj | Akciófilmek, Háborús filmek, Thrillerek |
| Hossz | 91 perc |
| Korhatár | 18 éven felülieknek |
| Ország | Finland filmek, Brit filmek, Amerikai filmek |
Egy szó, amit nem lehet lefordítani
A film címe egy finn szó, és a stáb már az elején elmagyarázza, mit jelent: nem az számít, ki milyen erős, hanem hogy nem adod fel. Aki nagyon akar valamit, az nem hal meg. Nem azért, mert halhatatlan, hanem mert nem hajlandó rá. Ez a mondat a film teljes programja, és innentől minden jelenet ennek a tételnek a bizonyítása, egyre véresebb és egyre képtelenebb eszközökkel.
Bevallom, első hallásra kicsit pátoszosnak tűnt ez a felvezetés. Aztán rájöttem, hogy a Sisu pontosan ezt a pátoszt veszi komolyan és egyszerre a legkevésbé sem komolyan. Mintha egy régi népi hősének találkozna egy nyolcvanas évekbeli B-akciófilmmel, és a kettő gyerekének valaki adna egy rakás pénzt és egy nagyon jó operatőrt.
Miről szól? Arany, aknák és egy nagyon rossz nap
Spoilermentesen: 1944-ben járunk, a felperzselt Lappföldön. Aatami magányos aranyásó, a kutyájával és a lovával él a végtelen pusztaságban. Egy nap végre óriási aranyrögökre bukkan, ami bárki más életében a nagy fordulat lenne. Az övében csak újabb bizonyítéka annak, hogy nincs szerencséje. A környéken mindenhol aknák lapulnak, a visszavonuló náci egységek pedig már csak rabolni és gyilkolni akarnak.
Aatami ennek ellenére elindul a város felé, és viszi magával az aranyat. A többit sejteni lehet: akárhányan vadásznak rá, akárhányféle módon próbálják eltenni láb alól, ő nem hajlandó feladni. A történet tehát nagyjából egy bekezdésben elmondható, és ez nem hiba, hanem szándék. A Sisu nem bonyolít, nem épít mellékszálakat a végtelenségig, hanem egyetlen egyenes vonalon rohan előre, mint egy kilőtt golyó.
Hogy pontosan milyen módszerekkel próbálják elintézni a főhőst és ő hogyan felel, azt nem lövöm le. A film legnagyobb öröme éppen az, ahogy jelenetről jelenetre emeli a tétet és a képtelenség fokát.
Jorma Tommila, a szavak nélküli legenda
Aatami szerepében Jorma Tommila olyan alakítást nyújt, amit nehéz szavakkal leírni, részben azért, mert ő maga is alig szól. Ez a figura arcból, testtartásból, tekintetből él. Barázdált, kemény arc, amin minden látszik, és mégsem árul el semmit. Egy ilyen szerepet könnyű lenne karikatúrává silányítani, Tommila viszont végig hitelesen hozza azt a megtört, mégis elpusztíthatatlan embert, akiért a néző már az első jelenetektől szurkol.
A másik oldalon Aksel Hennie játssza Brunót, a nácik vezéralakját, és szépen hozza azt a fajta hideg, öntelt gonoszt, akinek a bukására az egész film alatt vársz. Jack Doolan Wolfként, Mimosa Willamo pedig Ainóként kapott szerepet, utóbbi jelenléte érezhetően más színt hoz a férfiak brutális világába. Kedves családi csavar, hogy Schütze szerepében Onni Tommila tűnik fel. A mellékszereplők nem kapnak mély jellemrajzot, de ebben a műfajban nem is ez a dolguk: legyenek elég gyűlöletesek vagy elég szimpatikusak, és ezt hozzák.
Jalmari Helander és a stílus diadala
A rendező, Jalmari Helander itt nem próbál meg kifinomult háborús drámát forgatni. A Sisu tudatosan műfaji film: western, akciófilm, háborús kalandfilm és véres thriller keveréke, amelyet úgy vág össze, mintha egy képregény lapjai peregnének a szemed előtt. A fejezetekre bontott szerkezet, a hatalmas, üres tájak és a hirtelen kirobbanó erőszak váltakozása nagyon tudatos ritmust ad.
Ami a legjobban tetszett: Helander bízik a képben. Ahol más rendező dialógusokkal magyarázna, ott ő egyszerűen megmutatja. A lappföldi táj lélegzetelállító, egyszerre gyönyörű és kíméletlen, és szinte önálló szereplővé válik. Az akciójelenetek áttekinthetők, nincs idegesítő rángatott kamera, mindig érted, ki hol van és mi történik vele. Ez manapság ritkább erény, mint gondolnánk.
Ami működik, és ahol megbicsaklik
A Sisu ereje a tömörségében rejlik. 91 perc, és ebből szinte semmi nem felesleges. Nincs elnyújtott második felvonás, nincs kötelező romantikus szál, nincs moralizálás. A hangulat sűrű, a zene és a hangdizájn pedig rásegít a mitikus, balladai tónusra: a robbanások ütnek, a csendek pedig legalább annyira feszültek.
A gyengeségek ugyanebből fakadnak. A történet vékony, a karakterek nagy része funkció, nem ember. A gonoszok egysíkúak, ami egy idő után kiszámíthatóvá teszi a konfliktusokat. És van egy pont, ahol a képtelenség már annyira elszabadul, hogy aki realista háborús filmre ült be, valószínűleg a szemét forgatja. Én nevettem és tapsoltam volna, de értem, ha valakinek ez sok.
- Plusz: szuggesztív főszereplő, gyönyörű képek, tökéletes tempó.
- Plusz: kreatív, emlékezetes akciójelenetek.
- Mínusz: sovány történet, egydimenziós gonoszok.
- Mínusz: az erőszak mértéke nem mindenkinek fog bejönni.
Erőszak, figyelmeztetéssel
Fontos tisztázni: a film 18 éven felülieknek szól, és ezt komolyan kell venni. A Sisu nem fogja vissza magát, az erőszak grafikus, gyakran szándékosan túltolt, a véres jelenetek nem a háttérben történnek. Ugyanakkor ez az erőszak inkább a műfaji szórakozás része, mint öncélú kínzás: a film tudja, hogy a nézője a gonoszok bukására vár, és ezt kiadósan meg is adja.
Akinek bejött a Kill Bill vagy John Wick-filmek stilizált brutalitása, itt is otthon érzi magát, csak egy jóval nyersebb, sárosabb, északi kiadásban.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a szikár, véres, stílusos akciófilmeket, a bosszútörténeteket és a westernes hangulatot, és nem bánják, ha a realitás néha szabadságra megy.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik realista, lélektani háborús drámát várnak, vagy rosszul viselik a grafikus erőszakot, inkább válasszanak mást.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Becstelen brigantyk (2009), John Wick (2014), Kill Bill 1. (2003), Rambo (2008), A visszatérő (2015)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg a Sisu?
A Sisu premierje 2023. június 29. volt.
Miről szól a Sisu?
1944-ben, a felperzselt Lappföldön egy magányos aranyásó, Aatami óriási aranyrögöket talál, majd a visszavonuló náci egységekkel szemben próbálja eljuttatni a városba, akármi áron.
Hány perces a Sisu?
A film 91 perces.
Hány éves kortól nézhető a Sisu?
A film 18 éven felülieknek ajánlott, gyerekkel nem javasolt megnézni.
Ki rendezte a Sisut?
A filmet Jalmari Helander rendezte.
Kik szerepelnek a Sisuban?
A főszerepben Jorma Tommila látható Aatamiként, mellette Aksel Hennie (Bruno), Jack Doolan (Wolf), Mimosa Willamo (Aino) és Onni Tommila (Schütze) játszik.
Megéri leülni az aranyásó mellé?
Egyértelműen igen, ha tudod, mire ülsz le. A Sisu nem akarja megváltani a filmművészetet, egyszerűen csak a lehető legjobban akar elmesélni egy nagyon egyszerű, nagyon véres történetet egy emberről, aki nem adja fel. Ezt pedig olyan magabiztosan és olyan vizuális erővel csinálja, hogy a vékony sztori sem tudja elrontani. Jorma Tommila arca, a lappföldi táj és Helander kíméletlen tempója miatt ez az a film, amire egy hosszú hét után pontosan szükséged lehet. Nálam erős, büszkén vállalt műfaji kedvenc.