Szólíts a neveden kritika: egy nyár, ami után már semmi sem ugyanaz
Vannak filmek, amiket nem nézel, hanem belakod őket, és a Szólíts a neveden pontosan ilyen. Luca Guadagnino romantikus drámája 1983 nyarába repít, Észak-Olaszország poros útjaira, ahol egy tizenhét éves fiú először tapasztalja meg, milyen az, amikor valaki egyszerre lesz kérdés és válasz. Lassú, érzéki, néha idegesítően ráérős, de amikor betalál, napokig nem ereszt.
Gyönyörű, fájdalmasan őszinte szerelmes film, amely Timothée Chalamet egyik legerősebb alakításával égeti be magát az emlékezetbe.
Szólíts a neveden előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2018. február 8. |
|---|---|
| Rendező | Luca Guadagnino |
| Szereplők | Timothée Chalamet, Armie Hammer, Michael Stuhlbarg, Amira Casar, Esther Garrel, Victoire du Bois |
| Műfaj | Romantikus filmek, Drámák |
| Hossz | 132 perc |
| Korhatár | 16 éven felülieknek |
| Ország | Brazil filmek, Francia filmek, Olasz filmek, Amerikai filmek |
Miről szól? Egy nyári szünet, ami mindent felforgat
A felállás papíron egyszerű, szinte szerény. 1983-ban a tizenhét éves Elio Észak-Olaszországba érkezik a nyári szünetre, ahol megismerkedik Oliverrel. A férfi és a fiatal srác egyre több közös élményt osztanak meg, és ebből lassan, nagyon lassan romantikus kapcsolat bontakozik ki. Ennyi. Nincs nagy krimiszál, nincs hirtelen tragédia a második felvonás közepén, nincs gonosz, akit le kell győzni.
És pont ez a film ereje. Guadagnino nem a cselekmény felől közelít, hanem az érzések felől. Arról szól, milyen az, amikor valaki jelenléte egyszerre irritál és vonz, amikor minden apró gesztusnak súlya lesz, és amikor egy nyári délután hosszabbnak tűnik egy egész évnél. Aki emlékszik az első igazi szerelmére, az itt nem egy idegen fiú történetét fogja látni, hanem a sajátját, csak sokkal szebb fényekkel.
A spoilereket hagyjuk: a film úgyis arra épül, hogy az ember saját maga élje meg, hova fut ki ez a nyár. Annyit elárulhatok, hogy nem a fordulatok miatt fogsz emlékezni rá, hanem a pillanatok miatt.
Timothée Chalamet, akiről innen nem lehetett levenni a szemet
Ha valaki azt kérdezné, honnan indult Timothée Chalamet csillaga, ez a film lenne a válaszom. Ma már a Dűne és a nagy stúdiófilmek arcaként ismerjük, de Elio szerepében van valami nyers és védtelen, amit azóta is ritkán láttam tőle ilyen tisztán. Kamaszos, okoskodó, zavarba ejtően magabiztos, aztán egy pillanat alatt teljesen elveszett. Nem játssza a sebezhetőséget, hanem egyszerűen sebezhető, a kamera előtt.
Chalamet testtel játszik: ahogy fekszik, ahogy elfordul, ahogy idegesen babrál valamivel, többet mond el Elióról, mint bármilyen monológ. Ritka az a fiatal színész, akire ennyire rá lehet bízni egy egész filmet úgy, hogy a néző egyetlen percig se unja, pedig a 132 perces játékidő bőven ad lehetőséget az unalomra.
Oliver, Mr. Perlman és a többiek: a nyár lakói
Armie Hammer Oliverként remek ellenpont. Magas, napbarnított, lezser, olyan amerikai, aki első ránézésre túl hangos ehhez a csendes olasz világhoz. Hammer jól érzi, hogy Olivernek először kicsit idegesítőnek kell lennie ahhoz, hogy később működjön a varázs, és a kettejük közötti kémia nem harsány, hanem lassan izzó. Néha egy pillantás többet ér itt, mint egy csók.
A film egyik csendes főszereplője viszont Michael Stuhlbarg Mr. Perlmanként, Elio apjaként. Stuhlbarg az a fajta színész, aki egyetlen jelenettel képes ellopni egy filmet, és itt pontosan ez történik. Nem akarok semmit elárulni, de aki látta, tudja, miről beszélek: ez a figura a film szíve, és sokan miatta sírják el magukat, nem a szerelmesek miatt.
A mellékszereplők közül Amira Casar Annellaként elegáns és meleg anyafigura, Esther Garrel pedig Marziaként fontos rétegét adja Elio nyarának, és jól mutatja, mennyire összetett és zavaros az, ahogy egy kamasz a vágyait keresi. Victoire du Bois (Chiara), Vanda Capriolo (Mafalda) és Antonio Rimoldi (Anchise) kisebb szerepekben teszik élővé ezt a világot, olyan érzést keltve, mintha tényleg ott ülnénk velük az udvaron egy hosszú vacsora után.
Guadagnino rendezése: amikor a hőség is főszereplő
Luca Guadagnino úgy rendez, mintha egy emléket rekonstruálna. Nem siet, nem magyaráz, hagyja, hogy a jelenetek lélegezzenek. A kamera gyakran csak figyel: biciklizést, fürdést, lustálkodást, könyvolvasást, beszélgetéseket, amelyek látszólag semmiről sem szólnak. Aztán rájössz, hogy minden ilyen semmiség egy újabb lépés a két férfi között.
A film érzéki, a szó legszorosabb értelmében. Szinte érezni a napsütést a bőrön, a víz hidegét, a gyümölcsök illatát, a nyári délutánok tompa zúgását. Ez a fajta hangulatteremtés európai filmes hagyomány, és a koprodukció (olasz, francia, amerikai és brazil háttérrel) meg is látszik rajta: nincs benne semmi hollywoodi tolakodás, ugyanakkor elég kerek és szerethető ahhoz, hogy nagy közönséget is megszólítson.
Zenei oldalról is erős a film, a dalok és a hangok nem csak aláfestenek, hanem a nyári bódulat részévé válnak. Egy-két jelenet a zenével együtt annyira beég, hogy később elég meghallani pár hangot, és máris ott vagy újra azon az olasz udvaron.
Ahol megbicsaklik: türelem kell hozzá, nem is kevés
Nem lennék őszinte, ha azt mondanám, hogy ez a film mindenkinek tökéletes élmény. A 132 perc érezhető. Az első óra kifejezetten lassú, és aki gyors tempóhoz, erős dramaturgiai fordulópontokhoz szokott, az könnyen úgy érezheti, hogy itt nem történik semmi. Én ezt a lassúságot szerettem, de megértem, ha valakit kifáraszt.
Vitatott pont lehet a két főszereplő közötti korkülönbség is: Elio tizenhét éves, Oliver felnőtt férfi, és a film ezt nem problémaként, hanem tényként kezeli. Van, akinek ez zavaró, van, aki a kor és a hely realitásaként fogadja el. Szerintem érdemes ezzel a tudattal leülni elé, és saját magunk eldönteni, hogyan viszonyulunk hozzá.
Emellett a film korhatár-besorolása is jogos: 16 éven felülieknek szól, intim, érzéki jelenetekkel, amelyek nem öncélúak, de egyértelműen felnőtt nézőknek készültek.
Miért marad meg ennyire? Az első szerelem anatómiája
A legtöbb romantikus film arról szól, hogyan jön össze két ember. A Szólíts a neveden inkább arról, milyen érzés a várakozás, a bizonytalanság, a félelem attól, hogy félreértesz valamit, és a pillanat, amikor kiderül, hogy mégsem. Ezt a folyamatot ritkán mutatják be ennyi türelemmel és ennyi tisztelettel.
Nem kell meleg szerelmi történetekre kíváncsinak lenned ahhoz, hogy hasson rád. Ez egyetemes film az első nagy érzésről, ami egyszerre a legszebb és a legfájdalmasabb dolog, ami egy fiatal emberrel történhet. Ha volt valaha olyan nyarad, amire évekkel később is összeszorult gyomorral gondolsz, akkor ez a film rólad is szól.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a lassú, hangulatos, érzelmes európai drámákat, és akik nem félnek attól, hogy egy film napokig velük maradjon. Chalamet rajongóinak kötelező.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik pörgős cselekményt, sok fordulatot vagy könnyed romantikus vígjátékot várnak, valószínűleg unni fogják. A 16 éves korhatár miatt gyerekekkel nem ajánlott.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Holdfény (2016), Brokeback Mountain, Túl a barátságon (2005), Portré a lángoló fiatal lányról (2019), Lady Bird (2017)
Gyakori kérdések
Miről szól a Szólíts a neveden?
1983-ban a tizenhét éves Elio Észak-Olaszországba érkezik a nyári szünetre, ahol megismerkedik Oliverrel. Sok közös élményt osztanak meg, végül romantikus kapcsolat alakul ki közöttük.
Hány perces a Szólíts a neveden?
A film játékideje 132 perc.
Mennyi a Szólíts a neveden korhatára, gyerekkel nézhető?
A film 16 éven felülieknek szól, intim jelenetei miatt gyerekekkel nem ajánlott megnézni.
Mikor volt a Szólíts a neveden magyar premierje?
A film 2018. február 8-án került a magyar mozikba.
Ki rendezte a Szólíts a neveden című filmet?
A filmet Luca Guadagnino rendezte.
Kik a Szólíts a neveden főszereplői?
Elio szerepében Timothée Chalamet, Oliverként Armie Hammer látható, Mr. Perlmant Michael Stuhlbarg, Annellát Amira Casar, Marziát Esther Garrel alakítja.
Érdemes újra elmerülni ebben az olasz nyárban?
Igen, és ha még sosem láttad, akkor főleg. A Szólíts a neveden nem hibátlan film: lassú, néha túlságosan elmereng önmagán, és nem mindenki fogja egyformán megélni. De amit jól csinál, azt olyan intenzitással és finomsággal, hogy a hibái eltörpülnek mellette. Chalamet és Stuhlbarg játéka, Guadagnino napfényben ázó rendezése és az az érzés, hogy egy pillanatra tényleg visszakaptad a saját első szerelmed, mind olyasmi, amiért megéri rászánni ezt a 132 percet. Csak egy tanács: ne kapkodd, ne nézd telefon mellett, és legyen nálad egy zsebkendő. A stáblista alatt szükséged lesz rá.