Tökéletes napok kritika: Wim Wenders vécépucolója többet tud a boldogságról, mint mi mindannyian
Ritkán ül be az ember moziba azzal a gyanúval, hogy két órán át egy tokiói nyilvános mosdókat takarító férfit fog nézni, és azzal a tudattal jön ki, hogy valamit rosszul csinál a saját életében. A Tökéletes napok pontosan ilyen film. Wim Wenders csendes, makacsul egyszerű drámája nem kiabál, nem magyaráz, mégis befészkeli magát az ember fejébe.
Lassú, gyengéd, szinte semmiből építkező film, amely Kódzsi Jakusho arcán keresztül csendben, de nagyon mélyen talál.
Tökéletes napok előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2023. november 10. |
|---|---|
| Rendező | Wim Wenders |
| Szereplők | 役所広司, 柄本時生, Arisa Nakano, 山田 葵, 麻生祐未, 石川さゆり |
| Műfaj | Drámák |
| Hossz | 124 perc |
| Ország | Német filmek, Japán filmek |
Miről szól? Egy férfi, egy felmosórongy és egy egész világ
Hirajama Tokióban dolgozik, és a munkája abból áll, hogy nyilvános mosdókat takarít. Ennyi. Nincs benne bűntény, nincs rejtély, nincs nagy szerelmi szál, amit egy marketinges a plakátra írna. Ami van: egy férfi, aki láthatóan elégedett az egyszerű, harmonikus egyhangúságban telő életével, és aki képes örömet találni azokban az apró csodákban, amik mellett mi többiek naponta elsétálunk.
A szabadidejét a zenének és a könyveknek szenteli, és van még egy szenvedélye, ami elsőre szokatlanul hat: rajong a fákért. Gondozza őket, féltve vigyáz rájuk, és folyamatosan fényképezi őket. Ebből a látszólag eseménytelen rutinból bomlik ki a film, mert a napok nem teljesen egyformák. Váratlan találkozások sorozata kezdi megbolygatni ezt a nyugalmat, és ahogy egymás után jönnek az emberek Hirajama életébe, úgy derül ki fokozatosan egyre több a múltjából.
Többet nem is érdemes tudni előre. A Tökéletes napok nem a fordulatokra épít, hanem arra a lassú felismerésre, hogy egy ilyen csendes élet mögött is van történet, csak nem ordít.
Kódzsi Jakusho, avagy hogyan lehet szinte szavak nélkül mindent elmondani
Ha egyetlen ok miatt kellene megnézni ezt a filmet, az Kódzsi Jakusho lenne Hirajama szerepében. A japán színészt sokan a Shall We Dance? révén ismerhetik, de amit itt csinál, az egészen más szint. A szerep nagy része abból áll, hogy figyel, mosolyog, felnéz a fák lombjára, és közben az arcán ott van egy egész élet minden öröme és sebe.
Nincs nagy monológ, nincs sírógörcs a kamera előtt kiszámolt pillanatban. Jakusho a legkisebb rezdülésekből építi fel ezt az embert, és ez a fajta játék csak akkor működik, ha a színész teljesen bízik magában és a rendezőjében. Itt mindkettő megvan. Van egy pont, amikor az ember már nem színészt néz, hanem egy férfit, akit szeretne megismerni.
A mellékszereplők is a helyükön vannak. Tokio Emoto Takashiként hozza az energiát és a kissé idegesítő, de szerethető lazaságot, ami ellenpontja Hirajama rendezett nyugalmának. Arisa Nakano Niko szerepében, Aoi Jamada Ayaként, Jumi Aszó Keikóként, Szajuri Isikava Mamaként és Tomokazu Miura Tomoyamaként mind azok közé a váratlan találkozások közé tartoznak, amelyek kibillentik a főhőst. Külön öröm Min Tanaka jelenléte a hajléktalan szerepében: kevés idő, de emlékezetes alak.
Wim Wenders újra otthon van, csak éppen Tokióban
Wim Wenders neve a filmtörténet egyik legszebb fejezetéhez kötődik. A Párizs, Texas és a Berlin felett az ég rendezője mindig is a vándorlás, a magány és a csendes megfigyelés filmese volt, és a Tökéletes napok olyan, mintha ezek a régi szenvedélyek végre egy nyugodt, letisztult formát találtak volna. Ez egy német és japán közös produkció, és ez érződik is: a német rendező kívülről, kíváncsian, de soha nem lekezelően nézi a japán hétköznapokat.
Wenders itt nem akar okoskodni. A rendezés arról szól, hogy hagyja a dolgokat megtörténni. A kamera követi Hirajamát a munkájában, a hazaútjain, a csendes estéiben, és valahogy ebből az ismétlődésből lesz a film ritmusa. Az első félórában az ember még azon gondolkodik, mikor kezdődik a történet. Utána rájön, hogy már rég benne van.
Ez az a fajta rendezői bátorság, ami ma ritka. Egy 124 perces dráma, ami tudatosan az egyhangúságból építkezik, könnyen lehetne unalmas. Wenders kezében viszont meditáció lesz belőle.
Fák, fények, kazetták: a film, amit hallani is kell
A Tökéletes napok képi világa megtévesztően egyszerű. Tokió itt nem a neonfényes, zsúfolt metropolisz, amit a filmekből megszoktunk, hanem egy csendesebb, emberibb város, ahol a lombok között átszűrődő fény ugyanolyan fontos szereplő, mint bárki más. Hirajama fák iránti rajongása a képekben is ott van: a film újra és újra felnéz, ahogy ő is.
A zene pedig nem háttér, hanem a főhős lelkének a hangja. Mivel Hirajama szabadidejét a zenének szenteli, a dalok természetes módon szövődnek bele a napjaiba, és sokszor többet mondanak el róla, mint bármilyen párbeszéd. Akinek van érzéke a régi, analóg zenehallgatás romantikájához, az itt garantáltan elolvad.
- A képek: nyugodtak, fényben fürdők, sosem hivalkodók.
- A zene: érzelmi gerinc, nem csak aláfestés.
- A csend: talán a film legfontosabb hangsávja.
Hol akadhat el a néző?
Nem kerülgetem: ez a film nem mindenkinek szól. Aki cselekményt, konfliktust, fordulatot vár, az valószínűleg már az első húsz percben az órájára néz. A Tökéletes napok szándékosan lassú, és a múltbeli titkok sem robbannak úgy, ahogy egy klasszikus drámában szokás. Fokozatosan, mellékesen, szinte suttogva kerülnek elő.
Az is igaz, hogy a film bizonyos pontokon közel merészkedik ahhoz, hogy idealizálja az egyszerű életet. Egy cinikusabb néző mondhatja, hogy ez egy nyugati rendező romantikus képe egy japán munkásról. Én nem így éreztem, mert Jakusho játéka mindig ott hagyja a repedéseket, a magányt, a fájdalmat is a felszín alatt. De értem, ha valakinek ez túl szép.
Ezek viszont nem igazi hibák, inkább a film természetéből adódó tulajdonságok. Aki ráhangolódik, annak éppen ezek lesznek a legerősebb pontjai.
Miért marad meg ez a film napokkal később is?
Van egy különös hatása a Tökéletes napoknak: nem a moziteremben üt igazán, hanem utána. Másnap reggel, amikor az ember a kávéját issza és kinéz az ablakon, eszébe jut Hirajama, ahogy felnéz a fákra. Ez a film észrevétlenül átállítja a figyelmet, és arra emlékeztet, hogy az apró dolgok nem apró dolgok.
Nem prédikál, nem mondja meg, hogyan kell élni. Egyszerűen megmutat egy embert, aki látszólag megtalálta a maga békéjét, és hagyja, hogy mi döntsük el, mennyibe került ez neki. Ettől lesz igazán emberi, és ettől lesz az egyik legmelegebb, legcsendesebb film, amit az utóbbi években láttam.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a lassú, elmélyült drámákat, Wim Wenders korábbi filmjeit, és akiknek egy arc rezdülése többet mond egy akciójelenetnél.
- Inkább hagyd ki, ha: Azoknak, akik pörgős cselekményt, sok párbeszédet és látványos fordulatokat várnak egy filmtől.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Paterson (2016), Tokió-történet (1953), Párizs, Texas (1984), Berlin felett az ég (1987)
Gyakori kérdések
Miről szól a Tökéletes napok?
Hirajamáról, aki Tokióban nyilvános mosdókat takarít, elégedett egyszerű életével, szereti a zenét, a könyveket és a fákat. Váratlan találkozások során fokozatosan egyre több derül ki a múltjából.
Hány perces a Tökéletes napok?
A film 124 perc hosszú.
Mikor jelent meg a Tökéletes napok?
A film premierje 2023. november 10-én volt.
Ki rendezte a Tökéletes napok című filmet?
A filmet Wim Wenders rendezte.
Ki játssza a főszerepet a Tökéletes napokban?
Hirajamát Kódzsi Jakusho alakítja, mellette többek között Tokio Emoto, Arisa Nakano és Min Tanaka is szerepel.
Milyen nemzetiségű film a Tökéletes napok?
Német és japán koprodukcióban készült dráma, eredeti címe PERFECT DAYS.
Megéri két órát szánni egy vécétakarító hétköznapjaira?
Igen, és nem is kevéssé. A Tökéletes napok az a ritka film, ami lelassít, és közben valahogy kitágítja a világot. Wim Wenders visszatalált a legjobb formájához, Kódzsi Jakusho pedig olyan alakítást nyújt, amit évek múlva is emlegetni fogunk. Ne várj tőle tűzijátékot. Várj egy csendes reggelt, egy jó dalt és egy fát, amire érdemes felnézni. Ha erre nyitott vagy, ez a film neked készült.