Végtelen történet kritika: a gyerekkorunk mesekönyve, amit sosem lehet becsukni
Vannak filmek, amiket nem nézünk, hanem visszaköltözünk beléjük. A Végtelen történet pontosan ilyen: egy kisfiú, egy poros könyvesbolt és egy birodalom, amit a Semmi zabál fel darabonként. Wolfgang Petersen fantasy meséje évtizedek után is képes arra, amire a mai milliárdos látványfilmek többsége nem: elhiteti, hogy a képzeletünknek tétje van.
Bájosan kopott, néhol bumfordi, de a lelke érintetlen: a Végtelen történet ma is kötelező mesefilm, ami komolyan veszi a gyerekek félelmeit és álmait.
Végtelen történet előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 1986. december 18. |
|---|---|
| Rendező | Wolfgang Petersen |
| Szereplők | Noah Hathaway, Barret Oliver, Tami Stronach, Alan Oppenheimer, Sydney Bromley, Patricia Hayes |
| Műfaj | Kalandfilmek, Fantasy filmek, Családi filmek |
| Hossz | 101 perc |
| Korhatár | 6 éven felülieknek |
| Ország | Német filmek |
Egy fiú, egy könyv és egy haldokló birodalom
Bastian élete nem habostorta. Az édesanyja meghalt, az apja pedig folyton azzal nyaggatja, hogy rosszul tanul és túl sokat álmodozik. Ismerős felállás, ugye? Pont ez a film első nagy húzása: nem egy kiválasztott hőssel indít, hanem egy szomorú, magányos gyerekkel, akit a világ szép lassan arra akar nevelni, hogy hagyja abba a képzelődést.
Aztán jön a könyvesbolt, és jön a könyv. Bastian beleolvas, és onnantól két történetet nézünk egyszerre. Az egyik Fantázia birodalma, amelynek uralkodója, a Gyermekded Császárnő egyre gyengébb, mert a Semmi mind nagyobb területeket nyel el. A császárnő úgy érzi, a birodalma addig van biztonságban, amíg ő él, az életben maradáshoz pedig gyógyír kell a fantáziátlanság és a reménytelen álmodozás ellen. Ezt a gyógyírt kell Atrejunak elhoznia. A másik történet pedig maga Bastian, aki annyira átéli az olvasottakat, hogy egyszer csak ott találja magát Fantázia kellős közepén.
Ennél többet nem is kell tudni. Aki látta, úgyis emlékszik, aki nem, annak hadd maradjon meg a felfedezés öröme.
A Semmi a legijesztőbb gonosz, amit gyerekfilm valaha mutatott
A fantasy filmekben a gonosz általában kap egy arcot: sötét nagyurat, sárkányt, boszorkányt. A Végtelen történet ehelyett a Semmit küldi ránk, és ez zseniális ötlet. A Semmi nem gonosz, nem bosszúszomjas, nincs monológja. Egyszerűen jön, és ami után áthalad, ott nem marad semmi. Gyerekként ez a fajta absztrakt fenyegetés mélyebben beivódik az emberbe, mint bármilyen karmos szörnyeteg.
Felnőtt szemmel pedig még jobban működik. Hiszen miről szól ez az egész? Arról, hogy a képzelet, a remény és a mesék nem maguktól maradnak életben. Ha senki sem hisz bennük, ha mindenki csak a jegyeket, a kötelességet és a felnőttes józanságot hajtja, akkor egy belső világ szépen, csendben elfogy. Bastian apjának szemrehányásai és a Semmi pusztítása ugyanannak az éremnek két oldala, és a film ezt nem rágja szájba, hanem hagyja, hogy a néző magától rájöjjön.
Atreju, Bastian és a többiek: gyerekszínészek, akiknek hiszünk
Noah Hathaway Atrejuja maga a klasszikus mesehős: bátor, makacs, és van benne valami szívszorítóan komoly, amitől sosem lesz műanyag. Barret Oliver Bastianként a film érzelmi horgonya, az ő arcán látjuk, milyen az, amikor egy gyerek először veszik el igazán egy történetben. Nem csiszolt alakítások ezek, néha érződik rajtuk a nyolcvanas évek kissé merev színészvezetése, de ez valahogy hozzátartozik a varázshoz.
Tami Stronach a Gyermekded Császárnő szerepében alig van jelen, mégis kitörölhetetlen. Az ő törékeny, túlvilági jelenléte adja meg, mi a tét. A mellékszereplők közül Sydney Bromley és Patricia Hayes Engywook és Urgl szerepében hozza a film legkedvesebb, legmókásabb perceit, Moses Gunn pedig Caironként méltóságot visz minden jelenetbe, amiben feltűnik.
Külön dicséret jár Alan Oppenheimernek, aki a Sziklarágó, Falkor, G'mork és a narrátor hangját is adja. Hogy egyetlen ember adhat életet a film legszerethetőbb és legfélelmetesebb lényének is, az önmagában jó kis bravúr. Frank Lenart szintén hanggal dolgozik, Teeny Weeny és a Night Hob alakjában.
Wolfgang Petersen, a tengeralattjárótól Fantáziáig
Vicces belegondolni, hogy ugyanaz a Wolfgang Petersen rendezte ezt a mesét, aki A tengeralattjáróval a háborús film egyik legnyomasztóbb klasszikusát tette le az asztalra, és aki később Hollywoodban olyan nagyszabású produkciókat jegyzett, mint az Air Force One vagy a Trója. Pedig ha jobban megnézzük, van közös pont: Petersen mindig értett a szorongáshoz, a szűk terekhez és ahhoz, hogyan tartson valakit fogva a feszültség.
A Végtelen történetben ezt a tudást a gyerekek világára fordítja le. A film nem fél attól, hogy néha szomorú vagy ijesztő legyen, és ez benne a legnagyobb tisztelet a közönsége felé. Nem kezeli a gyerekeket buta fogyasztóként, akiket csak színes bohóckodással lehet lekötni. Ráadásul ez egy német produkció, ami a nyolcvanas évek közepén hollywoodi szintű mesefilmet hozott össze, és ezt ma is érdemes értékelni.
Bábok, makettek és egy dal, ami nem megy ki a fejedből
Lássuk be: a trükkök egy része megkopott. Van, ahol látszik a háttérvetítés, van, ahol a bábok mozgása kicsit darabos. És mégis: ezek a kézzel épített lények ott vannak, súlyuk, textúrájuk, jelenlétük van. Falkor puha, hatalmas pofája, a Sziklarágó esetlen jóindulata vagy G'mork vicsorgó feje ma is jobban megmarad, mint sok tökéletesen renderelt digitális figura. A gyakorlati effektek korának egyik csúcsdarabja ez, és bizonyos jelenetei kifejezetten festői.
A zenéről pedig felesleges is vitatkozni. A címadó dal a nyolcvanas évek popkultúrájának egyik legismertebb slágere lett, és elég pár hang belőle, hogy egy egész generáció visszarepüljön a vasárnapi délutáni tévézésekhez. A filmzene általában is azt a szinti szőnyeges, álmodozó hangulatot hozza, ami nélkül ez a mese elképzelhetetlen lenne.
Hol látszik rajta az idő?
Nem lenne őszinte, ha csak ömlengenék. A tempó a mai nézőnek néhol döcögős lehet, a 101 perces játékidő ellenére van, ahol a film inkább jelenetekből, kalandállomásokból áll össze, mint egy feszesen épülő ívből. Egyes párbeszédek kifejezetten naivak, és a fináléban érződik, hogy a film nem mindent akar elmesélni, ami ebben a világban benne van. Aki a könyvet, Michael Ende regényét is olvasta, az pontosan tudja, hogy a mozgókép csak egy szeletét mutatja meg annak a gazdagságnak.
De ezek a hibák inkább ráncok egy szeretett arcon. Nem ettől lesz rosszabb, csak emberibb.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki szereti a kézzel készült, lélekkel teli fantasy meséket, és azoknak a szülőknek, akik közös filmezéssel szeretnék megmutatni a gyereküknek, mekkora ereje van a képzeletnek.
- Inkább hagyd ki, ha: Annak, aki csak a modern, pörgős, digitális látványfilmekben érzi jól magát, és nem tud mit kezdeni a régi trükkökkel. Egészen érzékeny kisgyerekeknek néhány szomorú, ijesztő jelenet miatt is érdemes szülővel együtt nézni.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Labirintus (1986), A sötét kristály (1982), Willow (1988), Legenda (1985), A herceg menyasszonya (1987)
Gyakori kérdések
Miről szól a Végtelen történet?
Bastian, egy magányos kisfiú egy könyvesboltban rábukkan egy könyvre, amely Fantázia birodalmáról szól. A Gyermekded Császárnő haldoklik, országát a Semmi pusztítja, a megmentéshez szükséges gyógyírt pedig Atrejunak kell elhoznia. Bastian annyira átéli a történetet, hogy egyszer csak ott találja magát Fantáziában.
Hány perces a Végtelen történet?
A film 101 perces.
Mikor volt a Végtelen történet premierje?
A film premierje 1986. december 18-án volt.
Hány éves kortól nézhető a Végtelen történet?
A film 6 éven felülieknek ajánlott, kisebb gyerekekkel érdemes közösen nézni, mert vannak benne szomorú és ijesztő pillanatok.
Ki rendezte a Végtelen történetet?
A filmet Wolfgang Petersen rendezte, az eredeti, német címe Die unendliche Geschichte.
Kik a főszereplők a Végtelen történetben?
Atrejut Noah Hathaway, Bastiant Barret Oliver, a Gyermekded Császárnőt Tami Stronach alakítja. Alan Oppenheimer adja többek közt Falkor, a Sziklarágó és G'mork hangját.
Szabad ma is kinyitni ezt a könyvet?
Nem csak szabad, kötelező. A Végtelen történet nem a tökéletessége miatt klasszikus, hanem mert meri komolyan venni a gyerekkori szomorúságot, a magányt és azt a mentőövet, amit egy jó történet jelenthet. Egy esős estén, takaró alatt, a gyerekeddel vagy egyedül, a nosztalgia kedvéért: mindegy, hogyan. A Semmi ellen ma is ez a legjobb gyógyír. Tőlem erős 8,5 pont, és egy kitörölhetetlen helyfoglalás a szívem polcán.