Wonder Woman 1984 kritika: neonfényes nosztalgia, sok szívvel és túl sok perccel
Kevés szuperhős van, akinek ennyire jól áll a vállpárna és a neonfény, mint Dianának. A Wonder Woman 1984 bátran nyúl a nyolcvanas évek esztétikájához, és Patty Jenkins ismét ott ül a rendezői székben, Gal Gadot mellett pedig Chris Pine is visszatér. Kérdés, hogy a nosztalgia és a lelkesedés elég-e két és fél órán át.
Szerethető, színes és őszintén naiv szuperhősmozi, amely Gal Gadot karizmáján és a nyolcvanas évek hangulatán áll, de hosszabb és szétszórtabb, mint kellene.
Wonder Woman 1984 előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2020. december 16. |
|---|---|
| Rendező | Patty Jenkins |
| Szereplők | Gal Gadot, Chris Pine, Kristen Wiig, Pedro Pascal, Robin Wright, Connie Nielsen |
| Műfaj | Akciófilmek, Kalandfilmek, Fantasy filmek |
| Hossz | 151 perc |
| Korhatár | 12 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Hidegháború, atomfélelem és egy amazon, aki nem tud tétlenül ülni
A Wonder Woman 1984 a hidegháborús Európába viszi a nézőt, a hetvenes és nyolcvanas évek fordulójának feszült légkörébe, amikor a közelinek látszó atomháború árnyéka mindenki fölött ott lebegett. Ebben a világban igazán szükség volt hősökre, és Diana, aki igazságérzetét megtartotta, erejét pedig csak tovább növelte, úgy érzi, tennie kell valamit azért, hogy a világ kevésbé veszélyes hely legyen.
Ennyi a kiindulópont, és nem is árulok el ennél többet. Nem titkolózásból: egyszerűen ez az a film, amelyet érdemes tisztán, előzetes elvárások nélkül megnézni. A korszak választása önmagában is ügyes húzás. A nyolcvanas évek a túlzások, a csillogás és a több mindig jobb évtizede volt, és ez a hangulat remekül illik egy olyan figurához, aki alapvetően a túlzás és a remény megtestesítője.
A filmben az évtized nem csak díszlet. A színek, a ruhák, a plázák és a nagyratörő ambíciók korszaka adja azt a közeget, amelyben Diana hite és tisztessége élesebb kontrasztot kap. Ez a koncepció a film egyik legerősebb pontja, akkor is, ha a megvalósítás nem mindig tartja vele a lépést.
Gal Gadot még mindig maga a csodanő
Gal Gadot és Diana Prince összenőttek, ezt nem lehet vitatni. Gadotban van valami ritka kombináció: egyszerre hihető harcosként és ártatlan, szinte gyermeki jóságú figuraként. Ebben a filmben a karakter már tapasztaltabb, magányosabb, és Gadot ezt a csendesebb, melankolikusabb réteget is szépen hozza.
Chris Pine Steve Trevorként tér vissza, és amikor ő és Gadot közös jelenetben vannak, a film rögtön felmelegszik. Kettejük kémiája már az első részben is a sztori szíve volt, és itt is ez adja a legtöbb mosolyt és a legtöbb meghatottságot. Pine láthatóan élvezi a szerepet, könnyed, vicces és mégis hiteles.
A visszatekintő szálakban ismerős arcok bukkannak fel: Robin Wright Antiopeként és Connie Nielsen Hippolytaként, valamint Lilly Aspell a fiatal Diana szerepében. Ezek a pillanatok az amazonok világának mitikus fényét hozzák vissza, és jót tesznek a filmnek.
Kristen Wiig és Pedro Pascal: két nagyon különböző játszma
Kristen Wiig Barbara Minerva szerepében érdekes választás. Wiig elsősorban vígjátékokból ismert, és ez a háttér jól jön neki: van benne egy esetlen, szerethető, emberi oldal, ami miatt a figurája nem egydimenziós. Ugyanakkor azt érzem, hogy a film nem mindig tudja, mit kezdjen vele, és a karakter íve hol sietős, hol elnyújtott.
Pedro Pascal Maxwell Lordként viszont igazi telitalálat a korszakhoz. Pascal energiája, gesztusai, a mosolya mögötti kétségbeesés tökéletesen illik a nyolcvanas évek nagy ígéreteinek és nagyobb hazugságainak világához. Néha már a túljátszás határán táncol, de úgy érzem, ez tudatos: a film is egy kicsit túl van tolva, és Pascal pontosan erre a hullámhosszra hangolódik.
A szereplőgárdát Emir Said Bin Abydos szerepében Amr Waked egészíti ki. A két új, kulcsfontosságú figura közül számomra Pascal maradt meg erősebben, de mindkettőjüknek jutnak emlékezetes pillanatok.
Patty Jenkins és a bátor, naiv szuperhősmozi
Patty Jenkins az első Wonder Womannal bebizonyította, hogy képes egy szuperhősfilmet érzelmesen, emberközelien elmesélni. Itt is ezt az irányt viszi tovább, és ezért tisztelem: a Wonder Woman 1984 nem cinikus, nem ironizál a saját hősén, hanem hisz a jóságban, a reményben és az igazságban. Egy olyan műfajban, ahol a sötét tónus és a poénkodás vált alapértelmezetté, ez üdítően más.
Csakhogy az őszinteség mellé fegyelem is kellene. A 151 perces játékidő érződik: vannak jelenetek, amelyek túl sokáig tartanak, és vannak szálak, amelyek nem kapnak elég súlyt. A film néha inkább hosszú epizódok sorozatának tűnik, mint feszes, egyre fokozódó történetnek. Ha legalább húsz percet kivágtak volna belőle, szerintem egy sokkal erősebb film állna előttünk.
Jenkins kezében viszont ott van a hangulat. Látszik, hogy imádja ezt a korszakot és ezt a karaktert, és ez a szeretet átjön a vásznon.
Ami ragyog, és ami elsötétül
Hogy átlátható legyen, összeszedtem, mi az, ami nálam működött, és mi az, ami kevésbé.
- Működik: a nyolcvanas évek látványvilága, a jelmezek, a színpaletta, az a fajta vidám giccs, ami ma már szinte retró luxusnak számít.
- Működik: Gadot és Pine kettőse, amely a film érzelmi gerince.
- Működik: Pedro Pascal gátlástalanul lendületes alakítása.
- Kevésbé működik: a tempó. A film hol rohan, hol leül, és a középső része kifejezetten nehézkes.
- Kevésbé működik: néhány akciójelenet, ahol a digitális trükkök már nem tudnak lépést tartani a film ambícióival.
- Kevésbé működik: a történet logikája, amely néha annyira lazán bánik a saját szabályaival, hogy a jóindulatú néző is felhúzza a szemöldökét.
Mindezek ellenére a film nem rossz. Inkább olyan, mint egy nagyon lelkes barát, aki túl hosszan meséli el a sztoriját, de közben annyira szívből mondja, hogy nem tudsz rá haragudni.
Hol a helye a szuperhősfilmek között?
A Wonder Woman 1984 a 2017-es Wonder Woman folytatása, és szinte elkerülhetetlen az összehasonlítás. Az első rész feszesebb volt, a háborús háttér komolyabb tétet adott neki, és a hős születésének íve természetesen húzta előre a történetet. A folytatás ehhez képest lazább, színesebb, játékosabb, de kevésbé fókuszált.
Hangulatában inkább a régi, klasszikus szuperhősfilmek világát idézi, mint a mai, ezerszereplős, univerzumépítő blockbustereket. Ez egyszerre erénye és gyengesége: aki a régi Superman-filmek optimizmusát hiányolja, az itt otthon érezheti magát, aki viszont a modern képregényfilmek ritmusához szokott, az türelmetlen lehet. Én valahol a kettő között állok: értékelem a bátorságot, de hiányolom a vágóollót.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Gal Gadot és az első Wonder Woman rajongóinak, a nyolcvanas évek esztétikáját imádóknak, és mindenkinek, aki szeretne végre egy őszintén reményteli, nem cinikus szuperhősfilmet látni.
- Inkább hagyd ki, ha: Akit zavar a hosszú játékidő és a laza történetvezetés, vagy aki feszes, logikusan felépített akciómozit vár, az valószínűleg csalódni fog.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Wonder Woman (2017), Superman (1978), Marvel Kapitány (2019), Aquaman (2018), Fekete Özvegy (2021)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg a Wonder Woman 1984?
A film premierje 2020. december 16-án volt.
Miről szól a Wonder Woman 1984?
A hidegháborús Európában játszódik, az atomháború fenyegetésének árnyékában. Diana, akinek ereje nagyobb, mint valaha, úgy érzi, tennie kell azért, hogy a világ kevésbé veszélyes hely legyen.
Hány perces a Wonder Woman 1984?
A film játékideje 151 perc.
Hány éves kortól nézhető a Wonder Woman 1984?
A film 12 éven felülieknek ajánlott.
Ki rendezte a Wonder Woman 1984-et?
A filmet Patty Jenkins rendezte.
Kik szerepelnek a Wonder Woman 1984-ben?
Gal Gadot (Diana Prince), Chris Pine (Steve Trevor), Kristen Wiig (Barbara Minerva), Pedro Pascal (Maxwell Lord), valamint Robin Wright, Connie Nielsen és Lilly Aspell.
Megéri visszautazni 1984-be Dianával?
Igen, ha tudod, mire ülsz be. A Wonder Woman 1984 nem a műfaj csúcsa, és nem is éri el az első rész fókuszát, de van benne valami, ami a mai szuperhősfilmekből gyakran hiányzik: őszinte hit abban, hogy a jóság számít. Gal Gadot ismét ragyog, Chris Pine-nal együtt pedig a film legszebb pillanatait adják, Pedro Pascal pedig láthatóan remekül szórakozik.
Készíts be egy nagy adag nasit, mert a 151 perc hosszú, és lesznek pontok, ahol a tempó leül. De ha hagyod, hogy elvigyen a neonfényes nosztalgia, egy színes, szívmelengető, kicsit kaotikus estét kapsz. Nálam erős közepes, sok szeretettel és néhány sóhajjal.