Prérifarkas visszavág kritika: Vili végre perel, és mi ott ülünk a tárgyalóteremben
Hány üllő esett már erre a szerencsétlen állatra, mire valakinek eszébe jutott, hogy ez talán termékfelelősségi ügy? A Prérifarkas visszavág pontosan erre a kérdésre épít egész filmet, és meglepő módon nem csak egy poénra. Dave Green filmje egyszerre bolondos rajzfilmes bosszú és egy furcsán szívbe markoló mese arról, milyen az, amikor a vesztes végre megszólal.
Szellemes, szeretetteljes és meglepően szívhez szóló vígjáték, ami a Bolondos dallamok legrégebbi poénjából csinál működő mozit, még ha a második felében néha elfogy is a lendület.
Prérifarkas visszavág előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2026. szeptember 24. |
|---|---|
| Rendező | Dave Green |
| Szereplők | John Cena, Lana Condor, Will Forte, P.J. Byrne, Nancy Linehan Charles |
| Műfaj | Kalandfilmek, Animációs filmek |
| Hossz | 103 perc |
| Korhatár | 12 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Miről szól? Egy prérifarkas, aki nem bírja tovább
Az alapfelállás annyira egyszerű, hogy szinte hihetetlen, miért nem csinálta meg senki korábban. Az ACME Megakonszern termékei, a rakétás görkorcsolyától a csodaragasztóig, folyamatosan cserben hagyják (és rendszerint helyben is) Prérifarkas Vilit, miközben ő rendületlenül próbálja elkapni Kengyelfutó Gyalogkakukkot. Évtizedek óta ez a dolga, és évtizedek óta ugyanúgy végződik minden: robbanással, zuhanással, egy apró porfelhővel a szakadék alján.
Egy nap viszont Vili besokall. Felkeresi azt az ügyvédet, aki egy óriásplakátról vigyorog rá, és megbízza, hogy képviselje őt egy ACME elleni perben. A küzdelem kilátástalan, ezt a film egy percig sem titkolja: egy rajzfilmfigura áll szemben egy gigantikus vállalattal. Közben pedig a prérifarkas egy eddig ismeretlen oldala bontakozik ki, és bepillantást kapunk a kulisszák mögé, a rajzfilmfigurák nem éppen irigylésre méltó hétköznapjaiba.
Ennél többet a cselekményről nem is akarok elárulni, mert a film legnagyobb öröme éppen az, ahogy ezt a képtelen ötletet komolyan veszi. Mert komolyan veszi, és ettől lesz vicces.
A néma vesztes, aki végre hangot kap
Ha valaki gyerekként nézte a Bolondos dallamokat, az emlékszik rá, milyen furcsa érzés volt Vilinek drukkolni. Ő volt a kitartás szobra: soha nem adta fel, mindig újabb csomagot rendelt, mindig újabb tervet rajzolt. És mindig ő járt pórul. A Gyalogkakukk közben csak elporzott, és csipogott egyet.
A Prérifarkas visszavág legjobb húzása, hogy ezt a régi, tudat alatt mindannyiunkban ott lapuló igazságérzetet veszi elő. Végre valaki kimondja, hogy ez így nem fair. A film nem gúnyolja ki Vilit, hanem mellé áll, és ettől a burleszk alá egy meglepően emberi réteg kerül. Van valami nagyon kortárs és nagyon keserédes abban, ahogy egy kisember (jelen esetben kisprérifarkas) nekimegy egy megakonszernnek, tudva, hogy az esélyei nagyjából akkorák, mint egy ACME-rakéta megbízhatósága.
Ez a film szíve, és ez a szív dobog. Nem tolakodóan, nem könnyfacsaró zenével kikényszerítve, hanem úgy, ahogy a jó családi vígjátékok csinálják: a poénok között hirtelen azon kapod magad, hogy tényleg szurkolsz.
John Cena és a csapat: emberek a rajzfilm-tárgyalóteremben
A szereplőgárdában John Cena, Lana Condor, Will Forte, P.J. Byrne és Nancy Linehan Charles neve szerepel, és már a névsorból látszik, hogy itt a komédián van a hangsúly. Cena az utóbbi években bebizonyította, hogy a pankrátori izmok mögött kifejezetten jó komikusi érzék lakik: önironikus, nem fél hülyét csinálni magából, és pont ez kell egy olyan filmbe, ahol a partnere egy rajzolt prérifarkas.
Will Forte szintén otthon van a lökött, kicsit szánalmas, de valahogy mégis szerethető figurákban, Lana Condor pedig friss, rokonszenves jelenlétet hoz. Az összhatás jó: a színészek láthatóan élvezik a játékot, és nem nézik le az anyagot. Ez fontos, mert ha egy ilyen filmben bárki is kikacsint, hogy „ugye milyen gyerekes ez az egész”, azonnal összedől a varázs.
Nem minden mellékszereplő kap elég húst, és van, akinek a jelenléte inkább funkció, mint karakter, de a fő erővonalak tartanak.
Dave Green rendezése: káosz, de kézben tartva
Dave Green rendezőként egy nagyon kényes egyensúlyt kellett megtaláljon. Egyrészt hű maradni a klasszikus rajzfilmek kegyetlenül pontos fizikai humorához, ahol egy jól időzített szünet többet ér bármilyen szóviccnél. Másrészt kibővíteni ezt a világot egy játékfilmnyi, 103 perces történetté, amiben van ív, tét és érzelem.
Az első feléért le a kalappal. A gegek pörögnek, a vizuális humor ül, és a film láthatóan ismeri és szereti a forrását. A tárgyalótermi rész is meglepően szórakoztató: a jogi procedúra és a rajzfilmes logika ütköztetése remek alapanyag, és Green ki is aknázza. A második félidőben viszont érződik, hogy a történetnek muszáj „nagyobbá” válnia, és itt néha elveszik az a fajta precíz, minimalista komikum, ami a régi epizódokat legendássá tette. Nem nagy baj, de észrevehető.
Mi működik, és hol döccen?
Ami nagyon működik:
- Az alapötlet. Zseniálisan egyszerű, és a film nem fut el előle, hanem végigviszi.
- A rajzfilmfigurák kulisszák mögötti élete. A legjobb pillanatok azok, amikor bekukkantunk a karakterek nem túl irigylésre méltó hétköznapjaiba. Ez a meta-réteg okos és helyenként kifejezetten szomorkás.
- Vili mint főhős. Szánalmas, makacs, szerethető. Pont olyan, amilyennek mindig is éreztük.
- A látvány. Színes, energikus, tisztelettudó a klasszikus rajzfilmes stílus iránt.
Ahol döccen:
- A tempó a vége felé. 103 perc ehhez az anyaghoz épp hogy sok, egy-két jelenetet nyugodtan meg lehetett volna nyesni.
- A célközönség kérdése. A film néha nem tudja eldönteni, hogy a kisgyerekeknek vagy a nosztalgiázó felnőtteknek szól. A 12-es korhatár is jelzi, hogy ez nem az a klasszikus „ültesd le a hatévest a tévé elé” darab.
- Kiszámíthatóság. A kisember a nagyvállalat ellen dramaturgia ismerős pályán halad, és ez néha érződik is.
Miért fontos, hogy ez a film létezik?
Az utóbbi években rengeteg klasszikus rajzfilmes franchise kapott „modern” feldolgozást, és őszintén: a többségük felejthető volt. Ezek a filmek gyakran úgy bántak a forrással, mint egy márkával, amit el kell adni. A Prérifarkas visszavág ezzel szemben kérdést tesz fel a saját karaktereinek: mi van, ha ezek a figurák tényleg éreznek valamit? Mi van, ha Vili nem csak egy gag-gépezet?
Ettől a filmtől lesz több, mint egy újabb nosztalgiatermék. Nem forradalmi, nem a műfaj csúcsa, de van mondanivalója, és ezt a mondanivalót szellemesen, kedvesen adja át. Ráadásul ironikus módon pont egy nagyvállalati termékekről szóló filmről beszélünk, amely a vállalati gépezet ellen lázad. Ezt nehéz nem élvezni.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Mindenkinek, aki a Bolondos dallamokon nőtt fel, és titokban mindig Prérifarkas Vilinek drukkolt. Kamaszoknak és felnőtteknek, akik szeretik az ötletes, kicsit meta, kicsit keserédes vígjátékokat.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik egy pörgős, minden percben robbanó gyerekrajzfilmre számítanak a kisebbekkel, illetve akik eleve allergiásak a nosztalgiára épülő franchise-filmekre.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Roger nyúl a pácban (1988), Bolondos dallamok: Újra bevetésen (2003), Space Jam: Zűr az űrben (1996), A Lego-kaland (2014)
Gyakori kérdések
Mikor mutatták be a Prérifarkas visszavág című filmet?
A film premierje 2026. szeptember 24-én volt.
Miről szól a Prérifarkas visszavág?
Prérifarkas Vilit folyton cserben hagyják az ACME Megakonszern termékei, miközben Kengyelfutó Gyalogkakukkot üldözi. Egy nap besokall, és egy óriásplakátról ismert ügyvéddel pert indít az ACME ellen.
Hány perces a Prérifarkas visszavág?
A film hossza 103 perc.
Hány éves kortól ajánlott a film?
A Prérifarkas visszavág 12 éven felülieknek ajánlott.
Ki rendezte a Prérifarkas visszavág című filmet?
A film rendezője Dave Green.
Kik szerepelnek a filmben?
A szereplők között van John Cena, Lana Condor, Will Forte, P.J. Byrne és Nancy Linehan Charles.
Megéri beülni Vili perére?
Igen, és nem csak nosztalgiából. A Prérifarkas visszavág az a ritka eset, amikor egy régi rajzfilmes poénból tényleg film lesz, nem csak egy hosszúra nyújtott reklám. Van benne humor, van benne szív, és van benne valami jólesően lázadó abban, ahogy a világ legnagyobb vesztese végre visszaüt. A második fele kicsit leül, a célközönséget sem találja mindig pontosan, de ezek a hibák eltörpülnek amellett, hogy évtizedek után végre Vili oldalán állhatunk. Én a tárgyalóteremben az ő padsorában ülök. Hozzatok magatokkal egy ACME-esernyőt, hátha eső helyett üllő jön.