Az út kritika: a világvége legcsendesebb és legkegyetlenebb szerelmeslevele apáról fiúra
Van az a fajta film, amit egyszer nézel meg életedben, és utána évekig ott ül valahol a mellkasodban. Az út pontosan ilyen: posztapokaliptikus dráma, amiben nincsenek szuperhősök, látványos robbanások és megváltó fordulatok, csak egy apa, egy fiú, egy rozoga bevásárlókocsi és a kérdés, hogy marad-e még értelme embernek lenni. John Hillcoat filmje nem szórakoztat, hanem lassan, módszeresen kicsavarja a nézőt, és ezért szeretem.
Kegyetlen, szürke és kíméletlenül őszinte túlélődráma, amit Viggo Mortensen pályája egyik legjobb alakításával emel a műfaj csúcsai közé.
Az út előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2010. május 6. |
|---|---|
| Rendező | John Hillcoat |
| Szereplők | Viggo Mortensen, Kodi Smit-McPhee, Charlize Theron, Robert Duvall, Guy Pearce, Molly Parker |
| Műfaj | Kalandfilmek, Drámák |
| Hossz | 111 perc |
| Ország | Amerikai filmek |
Miről szól Az út? Hamu, éhség és egy bevásárlókocsi
A felállás végtelenül egyszerű, és pont ettől működik. Hosszú évekkel ezelőtt Amerikát rejtélyes katasztrófa sújtotta. Megszűnt az energiaellátás, éhínség tört ki, a túlélők pedig egymásnak estek. Mire a film elindul, a civilizáció már csak emlék: bandák uralják a vidéket, az erőszak lett az egyetlen törvény, és mindenki csak a következő falatért él.
Ebben a világban indul útnak egy apa és a fia az óceán felé. Minden vagyonuk elfér egy rozoga bevásárlókocsiban. Nap mint nap meg kell küzdeniük az ennivalóért, a hideggel, a természet erőivel és azokkal, akik már régen feladták az emberségüket. Egyetlen támaszuk az összetartozás: az emlékek és a szeretet, ami két ember között még megmaradt.
A film nem magyaráz. Nem tudjuk meg, mi pontosan történt, és szerintem ez telitalálat. A katasztrófa oka itt teljesen lényegtelen, a kérdés nem az, hogyan ért véget a világ, hanem hogy mi marad belőlünk utána.
Viggo Mortensen, ahogy még sosem láttad
Aki Viggo Mortensent elsősorban Aragornként tartja számon A Gyűrűk Urából, az itt nagyon meg fog lepődni. A királyi tartás, a karizma, a kardforgató hősiesség teljesen eltűnik. Helyette egy kiéhezett, csontsoványra fogyott, örökké rettegő apát kapunk, akinek minden mozdulatában ott van a kimerültség és a félelem, hogy nem tudja megvédeni a gyerekét.
Mortensen játéka azért zseniális, mert sosem akar tetszeni. Az apa néha kemény, néha kegyetlen, néha olyan döntéseket hoz, amikkel a néző sem ért egyet. Mégis minden pillanatban érezzük, hogy mindez egyetlen dologból fakad: a fia iránti feltétlen szeretetből. Ez az egyik legfájdalmasabb apaportré, amit filmvásznon láttam.
Kodi Smit-McPhee a fiú szerepében egészen döbbenetes. Gyerekszínészektől ritkán kapunk ilyen természetes, modorosság nélküli játékot. Ő a film erkölcsi iránytűje: a fiú az, aki még kérdez, aki még sajnálja az idegent, aki még hisz abban, hogy vannak jó emberek. Kettejük kémiája hordozza az egész filmet, és egyetlen hamis pillanatot sem találtam benne.
Mellékszereplők, akik pár perc alatt beégnek
A stáb névsora elsőre túlzásnak tűnhet egy ilyen kamaradrámához, de Hillcoat okosan bánik a sztárokkal. Charlize Theron az anyát játssza, és bár neki kevesebb játékidő jut, a jelenetei súlyosak, kísértetiesek. Theron, aki a Szörnyetegért Oscart nyert, itt is megmutatja, hogy néhány tekintettel képes egy egész tragédiát elmesélni.
Robert Duvall öregembere, Eli, a film egyik legemlékezetesebb epizódja. A Keresztapa és az Apokalipszis most legendája rövid idő alatt olyan figurát formál, akiben egyszerre van szánalmas, bölcs és félelmetes. Guy Pearce veteránként, Molly Parker barátságos asszonyként, Michael Kenneth Williams tolvajként és Garret Dillahunt bandatagként mind apró, de pontos mozaikdarabok. Mindegyik találkozás egy újabb próba: kiben lehet még megbízni ebben a világban?
John Hillcoat hamuszürke világa
John Hillcoat rendezése visszafogott, és ez dicséret. Nem akar akciófilmet csinálni a világvégéből, nem tolja a néző arcába a horrort, pedig lehetne. Az erőszak itt mindig ott lebeg a levegőben, de a feszültség nagy része a várakozásból, a csendből, a recsegő ágakból és a távoli hangokból születik.
A látvány egészen elképesztő, a maga lehangoló módján. Kiégett erdők, szürke égbolt, hamuval borított utak, elhagyott házak. A képi világ szinte teljesen kiszívja a színeket, és amikor egy-egy emlékkép erejéig mégis megjelenik a meleg fény, az szinte fizikai fájdalom. Ritkán láttam filmet, ami ennyire meg tudta érzékeltetni a hideget és az éhséget.
A zene és a hangkulissza ugyanezt a melankóliát erősíti. Nincs harsány aláfestés, inkább finom, szomorú dallamok és sok-sok csend. A 111 perces játékidő alatt Hillcoat végig tartja ezt a nyomasztó, mégis gyengéd hangulatot.
Hol fáj túlságosan, és hol lassul le?
Őszinte leszek: Az út nem mindenkinek való, és ezt nem is akarja titkolni. A tempó lassú, a történet epizodikus, és aki klasszikus cselekményívet, nagy fordulatokat vár, az csalódhat. Vannak szakaszok, ahol a film szinte csak megy előre, lépésről lépésre, és ilyenkor a türelmetlenebb néző könnyen elveszítheti a fonalat.
A másik kockázat a hangulat maga. Ez a film szinte egyáltalán nem enged levegőt venni. Reménytelenség, éhség, félelem, aztán megint ugyanez. Én éppen ezt értékelem benne, de megértem, ha valaki a második órára túl soknak érzi. Ez nem egy szombat esti popcornos mozi, ezt fel kell vállalni.
- Ami működik: Mortensen és Smit-McPhee kettőse, a kísérteties látvány, a visszafogott rendezés.
- Ami megoszthat: a lassú tempó, az epizodikus szerkezet és a szinte szünet nélküli nyomasztó hangulat.
Miért több ez egy túlélőfilmnél?
A posztapokaliptikus műfaj tele van fegyverekkel, autós üldözésekkel és harcos hősökkel. Az út ezzel szemben szinte meditatív: a világvégét nem látványosságként, hanem morális próbatételként mutatja meg. Mit jelent jónak maradni, amikor a jóság halálos luxus? Meddig lehet megvédeni egy gyerek ártatlanságát, és szabad-e egyáltalán?
A film valódi témája az apaság. Az a fajta szeretet, ami mindent felülír, ami makacs, néha vak, és ami az utolsó dolog, ami még értelmet ad a létezésnek. Ettől lesz Az út egyszerre kegyetlen és mélységesen gyengéd. Szülőként nézni pedig egészen más élmény, erre készüljön fel mindenki.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a lassan építkező, súlyos drámákat, a nagy színészi alakításokat és a műfaji kliséktől mentes posztapokaliptikus történeteket.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik pörgős akciót, látványos csatákat vagy könnyed kikapcsolódást keresnek, és akiket megvisel a reménytelen, nyomasztó hangulat.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Az ember gyermeke (2006), Éli könyve (2010), Mad Max (1979), Hang nélkül (2018)
Gyakori kérdések
Miről szól Az út?
Egy rejtélyes katasztrófa után, amely elpusztította az amerikai civilizációt, egy apa és a fia útra kel az óceán felé. Egy bevásárlókocsiban tolják minden vagyonukat, és nap mint nap élelemért, a természettel és a bandák erőszakával kell megküzdeniük.
Hány perces Az út?
A film 111 perc hosszú.
Mikor jelent meg Az út Magyarországon?
Az út hazai premierje 2010. május 6. volt.
Ki rendezte Az út című filmet?
A filmet John Hillcoat rendezte.
Kik szerepelnek Az útban?
A főszerepben Viggo Mortensen (apa) és Kodi Smit-McPhee (fiú) látható, mellettük Charlize Theron, Robert Duvall, Guy Pearce, Molly Parker, Michael Kenneth Williams és Garret Dillahunt szerepel.
Mi Az út eredeti címe?
A film eredeti címe The Road, amerikai produkció.
Elbírod ezt az utat?
Az út nem könnyű film, és nem is akar az lenni. Lassú, szürke, fájdalmas, időnként szinte elviselhetetlenül nyomasztó. Mégis van benne valami, amit kevés világvége-film tud: mély, csendes emberség. Viggo Mortensen és Kodi Smit-McPhee kettőse miatt kötelező darab mindenkinek, aki komolyan veszi a mozit. Ha egyszer belevágsz, készülj fel, hogy a stáblista után még sokáig csak ülni fogsz a sötétben. Nálam ez a műfaj egyik legerősebb filmje, és nem félek kimondani: az utóbbi évek egyik legjobb apa-fiú története.