A Szépség és a Szörnyeteg kritika: elég varázslat egy élőszereplős újrázáshoz?
Van az a fajta nosztalgia, amitől az ember egyszerre mosolyog és gyanakszik, Bill Condon 2017-es filmje pontosan ezt váltja ki. A Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változata hatalmas költségvetéssel, csillogó kastéllyal és Emma Watsonnal érkezett, hogy újra elmesélje a mesét, amit fejből tudunk. A kérdés csak az: kell-e nekünk ugyanaz, csak drágábban?
Fényűző, szerethető és helyenként túlságosan óvatos újramesélés, amely a szereplőgárdájának és a látványnak köszönheti a legtöbbet.
A Szépség és a Szörnyeteg előzetes
A film adatai
| Magyar bemutató | 2017. március 23. |
|---|---|
| Rendező | Bill Condon |
| Szereplők | Emma Watson, Dan Stevens, Luke Evans, Josh Gad, Kevin Kline, Hattie Morahan |
| Műfaj | Családi filmek, Fantasy filmek, Romantikus filmek |
| Hossz | 129 perc |
| Korhatár | 12 éven felülieknek |
| Ország | Amerikai filmek |
Ugyanaz a mese, új ruhában
A történetet aligha kell bárkinek bemutatni, de azért röviden: Belle, az eszes, gyönyörű és a környezetéhez képest feltűnően független ifjú hölgy egy szörnyeteg kastélyában találja magát, ahol fogolyként kell élnie. Félelmeit lassan leküzdve összebarátkozik a kastély elvarázsolt személyzetével, és idővel arra is képes lesz, hogy a rémisztő külső mögött meglássa a gyöngéd, érző szívű herceget.
Ennyi a vázlat, és őszintén szólva ennél többet nem is kell tudni. Ez az a mese, amelynek ereje épp az ismerősségében rejlik: nem azért ülünk be rá, hogy meglepődjünk, hanem hogy újra átéljük. A film is pontosan tudja ezt, ezért nem akar forradalmat. Inkább gondosan, tisztelettel restaurál, mint egy múzeumi kurátor, aki egy régi festményt tesz új keretbe.
Ez egyszerre a legnagyobb erénye és a legnagyobb korlátja. Aki arra vágyik, hogy pontosan azt kapja, amit a mozivászonra emlékezve vár, boldog lesz. Aki merészebb újraértelmezésre számított, annak ez a 129 perc helyenként inkább ismétlésnek, mint újjászületésnek tűnhet.
Emma Watson és a könyvmoly hercegnő
Emma Watson választása Belle szerepére szinte túl kézenfekvő volt. A Harry Potter-filmek Hermione-ja után ki más játszhatná hitelesebben a lányt, aki inkább olvas, mint hogy a falu legszebb legényének udvarlására vágyjon? Watson hozza is a karakter intelligenciáját és makacsságát, a szemében ott a kíváncsiság és a dac.
Ahol kicsit bizonytalanabb, az az éneklés. Nem rossz, de érezhetően nem musicalszínésznő, és a nagy dalszámokban néha inkább kellemes, mint emlékezetes. Ennek ellenére a jelenléte stabil, és a film érzelmi középpontjaként megállja a helyét. Nem lesz belőle ikonikus alakítás, de méltó Belle.
Dan Stevens a Szörnyeteg bőrében nehezebb helyzetben van: a figura nagy része digitális, így a színésznek a hangjával és a szemével kell dolgoznia. Meglepően jól boldogul, a Szörnyeteg mogorvasága mögött érezni a sebzettséget, és a kettejük közötti lassan olvadó viszonynak van súlya. Mégis, a digitális arc néha elválasztja tőlünk, és vannak pillanatok, amikor jobban hiányzik egy valódi, megérinthető jelenlét.
Gaston és LeFou, a film titkos fegyverei
Ha valakinek nagyon jól áll ez a film, az Luke Evans. Az ő Gastonja pöffeszkedő, nárcisztikus, nevetséges és ijesztő egyszerre, pont úgy, ahogy kell. Evans láthatóan élvezi minden pillanatát, és a hiúsága mögött felsejlő agresszió valódi feszültséget ad a filmnek. Nem karikatúra, hanem egy nagyon is felismerhető emberi típus, a falu hőse, akit mindenki ünnepel, és aki semmilyen nemet nem tud elfogadni.
Mellette Josh Gad LeFou szerepében adja a film humorának jelentős részét. Gad komikus tehetsége közismert, a Jégvarázs Olafjaként is bizonyított, és itt is remekül érzi a ritmust. A Gaston és LeFou páros jelenetei a film legélvezetesebb részei közé tartoznak, energikusak és szórakoztatóak.
Külön öröm Kevin Kline Maurice-ként, Belle apjának szerepében. Kline visszafogottan, melegséggel játszik, és a kevés jelenetéből is kihozza azt a csendes szeretetet, amitől Belle és az apja kapcsolata valóban hihető lesz. A mellékszereplők között Hattie Morahan is fontos szerepet kap, kettős feladattal: ő Agathe és a Varázslónő is.
Bill Condon kastélya: pompa minden sarokban
Bill Condon nem idegen a zenés filmektől, a Dreamgirls rendezőjeként már bizonyította, hogy tud nagyszabású dalszámokat színpadra állítani. Ez a rutin látszik is: a koreográfiák, a díszletek és a kameramozgás magabiztosak, a nagy jelenetek pedig valóban pompásak.
A látvány a film egyik legnagyobb erőssége. A kastély fényűző, sötét és mégis meleg, a falu színes és élettel teli, a jelmezek pedig gyönyörűek. Az elvarázsolt személyzet tárgyakká változott alakjai technikailag lenyűgözőek, bár itt is felmerül egy kérdés: a rajzfilm kifejező, kerek figurái helyett a realisztikusabb kinézetű gyertyatartók és órák néha kevésbé szerethetőek. Ez ízlés kérdése, de nekem a varázs egy része ezen a ponton elveszett.
A rendezés legfőbb hibája az óvatosság. Condon láthatóan nem akart hozzányúlni ahhoz, ami működik, ezért a film nagyon sokszor szinte jelenetről jelenetre követi az eredetit. Ez biztonságos, de ritkán meglepő.
Zene, ami még mindig működik
A dalok jelentik a film gerincét, és szerencsére ezek ma is ugyanolyan jól szólnak. A klasszikus melódiák új hangszerelést kapnak, és a nagy közös számok valódi mozis élményt nyújtanak. A legjobb pillanatokban az ember tényleg elfelejti, hogy újrafeldolgozást néz, és egyszerűen csak hagyja magát elragadni.
A hangzás gazdag, a zenekari kíséret nagyszabású, és a film akkor a legerősebb, amikor a zene viszi előre. A csendesebb, prózai részek viszont olykor elnyúlnak, a 129 perces játékidő pedig érezhetően hosszabb, mint amit a történet igényelne.
Hol fogy el a varázslat?
A film legnagyobb problémája, hogy kevés benne a valódi kockázat. Minden szép, minden gondos, minden a helyén van, de ritkán érezni, hogy az alkotóknak lenne valami saját mondanivalójuk a meséről. Egy újrafeldolgozásnak akkor van igazán értelme, ha hozzátesz valamit, ez a változat viszont inkább csak felfényezi az eredetit.
A másik gyenge pont a digitális szereplők és a hús-vér színészek közötti feszültség. A Szörnyeteg és a kastély lakói technikailag rendben vannak, de nem mindig tudják ugyanazt a melegséget átadni, mint a rajzolt elődeik. Ettől a film érzelmileg egy fokkal távolabbinak hat, mint amilyennek lennie kellene.
Mindez persze nem teszi rossz filmmé. Inkább csak annyit jelent, hogy egy jó film, amely nagyszerű lehetett volna, ha mer egy kicsit bátrabb lenni.
Kinek ajánljuk?
- Neked szól, ha: Azoknak, akik szeretik a klasszikus meséket, a látványos zenés filmeket és egy jó adag nosztalgiát. Családi estére is ideális választás nagyobb gyerekekkel.
- Inkább hagyd ki, ha: Akik merész, újszerű értelmezést várnak egy jól ismert történettől, vagy egyszerűen nem bírják a musicalformát, azoknak ez a film kevés újdonságot tartogat.
Ha tetszik, ezeket is nézd meg: Hamupipőke (2015), Az Oroszlánkirály (2019), Aladdin (2019), A kis hableány (2023), Demóna (2014)
Gyakori kérdések
Mikor jelent meg A Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változata?
A film hazai premierje 2017. március 23. volt.
Hány perces A Szépség és a Szörnyeteg?
A film játékideje 129 perc.
Milyen korhatár-besorolást kapott a film?
A film 12 éven felülieknek ajánlott besorolást kapott.
Ki rendezte A Szépség és a Szörnyeteget?
A filmet Bill Condon rendezte.
Kik játsszák a főszerepeket?
Belle-t Emma Watson, a Szörnyeteget Dan Stevens alakítja. Gaston szerepében Luke Evans, LeFou szerepében Josh Gad, Maurice szerepében Kevin Kline látható.
Miről szól A Szépség és a Szörnyeteg?
Belle-t, az eszes és független ifjú hölgyet kastélyába zárja egy szörnyeteg. A lány összebarátkozik a kastély elvarázsolt személyzetével, és végül meglátja a gyöngéd herceget a szörnyeteg ijesztő külseje mögött.
Érdemes visszatérni a Szörnyeteg kastélyába?
Igen, de nem kell tőle csodát várni. A Szépség és a Szörnyeteg 2017-es változata gyönyörű, kellemes és jól megcsinált családi film, amelynek legnagyobb erényei a látvány, a dalok és néhány kiváló mellékszereplő, élükön Luke Evans fergeteges Gastonjával. Emma Watson és Dan Stevens tisztességesen viszik a romantikus szálat, Bill Condon pedig biztos kézzel vezényli le a nagy jeleneteket.
Ami hiányzik, az a bátorság. Ez a film inkább tisztelgés, mint újragondolás, és aki egyszer már beleszeretett a meséjébe, az itt sem fog csalódni, de valószínűleg nem is fogja elfelejteni a rajzfilmet miatta. Egy esős vasárnap délutánra, egy jó bögre teával és a családdal viszont nehéz lenne jobbat találni.